100 napig készült Maija Tammi felkavaró sorozata egy vadnyúl tetemének oszlásáról

100 napig készült Maija Tammi felkavaró sorozata egy vadnyúl tetemének oszlásáról

2019. november 10. Mai Manó Ház

Az 1985-ben született Maija Tammi finn művész nevével olvasóink 2017-ben találkozhattak, mikor a londoni National Portrait Gallery évente megrendezett fotópályázatán harmadik helyezést ért el egy különleges képpel. A díjnyertes fotó egy Japánban gyártott Erica nevű robotot ábrázolt. A galéria szóvivője elmondta: ellenőrizték a szabályzatot, és az alapján a robotról készült fotó is szerepelhet a versenyben. „Úgy éreztük, hogy a portré tárgya, miközben nem ember, emberi alakot jelenít meg, egyúttal erőteljes műalkotássá teszi a kérdésfelvetést, hogy mit jelent élni és embernek lenni.”

Maija Tammi White Rabbit Fever című sorozata a halálhoz és a betegséghez való különféle viszonyulásokat vizsgálja tudományos, ugyanakkor költői és absztrakt képi megközelítéssel. A Mai Manó Ház PaperLab galériájában bemutatott kiállítás a járványokhoz, betegségekhez és magához a halálhoz való viszonyunkat faggatja, azáltal, hogy naturalisztikus módon jeleníti meg őket. A munka magja két kronológia köré szerveződik: az első egy vadnyúl oszlása és eltűnése között húzódik, a másikban pedig halhatatlan emberi sejtek láthatók, amelyek túlélték, vagy túl fogják élni a betegeket, akikből származnak.

A finn művész a GUP Magazinnak adott interjújából megtudhatjuk, hogy az elpusztult vadnyúl természetes lebomlásának dokumentálásával azt a kérdést feszegeti, hogy hol vannak a szépség határai. Maija Tammi tisztában van azzal, hogy vannak, akik undorítónak tartják a test bomlását, de pontosan ezért meseszerűvé szerette volna tenni ezt a természetes biológiai folyamatot. A nyulat egy párizsi csúcskategóriás étteremből szerezte be (egészen pontosan két nyulat, mert az egyik tetemre egy videoinstalláció miatt volt szüksége), majd helyezte ki az erdőbe. Ezt a témát kisebb rágcsálókkal korábban már Olaszországban is elkezdte fényképezni, de a ragadozó, vadállatok rendszerint megették a kihelyezett tetemeket. Azért, hogy a folyamatot végig meg tudja örökíteni, a dögevők miatt a nyúlra hálót tett és nehéz súlyokkal fedte le, amelyeket a fényképezéskor eltávolított és utána ismét visszahelyezett. A bomlást száz napon keresztül dokumentálta.

Tammi sorozatában szándékosan megkérdőjelezi a szépség fogalmát és a néző figyelmét a lebomló tetemre összpontosítja, amelyet általában az undorodás elemének tekintünk. Azonban a halott nyulat mégis meseszerűen ábrázolja, így illusztrálja annak a gyönyörű aspektusát, ahogyan a nyúltest minden részecskéje visszatér a természetbe. A mű tehát alapvető kérdéseket vet fel a néző számára: Meddig nevezhetjük a testet nyúlnak és mi az a pont, amikor az megszűnik létezni?

A napról napra foszladozó nyúl testének átalakulása, a hanyatlás maga alapvetően undort vált ki az emberből – akár anélkül is, hogy valóban előtte lenne egy oszladozó tetem; a gondolat maga elég az érzet kiváltásához. Tammi viszont olyan esztétikus módon jeleníti meg ezt a folyamatot, hogy az konkrétan képes széppé válni. Képei, a TBC-t nemes betegséggé formáló romantikus festményekhez hasonlóan, elképesztően stilizáltak, és épp emiatt felkavaróak is – a néző, bár érzi, hogy undorodnia kellene, valójában vonzódik a látványhoz. – olvashatjuk a Punkt.hu oldalon publikált Szabad a halálnak ilyen szépnek lennie? című írásában Sárai Vanda gondolatait.

Bejegyzésünkben a White Rabbit Fever sorozat képeiből válogattunk. A sorozat megtekintéséhez kattints a képre! (A galériában látható felvételeknél az azonos című könyv képaláírásait használtuk fel.)

(forrás: maijatammi.comgupmagazine.com; kanakawanishi.com; phmuseum.com)

MAIJA TAMMI: WHITE RABBIT FEVER
PaperLab - Mai Manó Ház

A kiállítás a Fotóhónap programsorozat keretében ingyenesen megtekinthető:
2019.10.09 - 2019.11.17
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Schuller Judit Flóra és Kiss Imre