Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
„Nincs az aktfotográfiákban semmi erkölcstelen, minden asszony ezt csináltat Pesten" (Miskolci Reggeli Hírlap, 1925. január 1.)

„Nincs az aktfotográfiákban semmi erkölcstelen, minden asszony ezt csináltat Pesten" (Miskolci Reggeli Hírlap, 1925. január 1.)

2019. november 12. Mai Manó Ház

Lapozó rovatunkban az eredeti helyesírást megtartva, régi újságok, fotós szaklapok hírei közül válogatunk. Mai bejegyzésünkben egy közel 100 éve megjelent írást mutatunk be, mely a műtermi aktfotografálás témakörét járja körül. Az alábbi, Kozma Béla által jegyzett cikk a Miskolci Reggeli Hírlap 1925. január elsejei, újévi számában jelent meg. 

Évakosztümös hölgyek a fotómasina előtt — „Kétféle fényképész van : Aki tagadja és aki bevallja"
Újabb helyzetjelentés a legújabb mánia pesti frontjáról 

Néhány hét előtt már beszámoltam a Reggeli Hírlap utján a miskolci közönségnek arról a lázról, amely valósággal ragályos epidémiaként szedi áldozatait a főváros legkülönbözőbb társadalmi rétegeiből. Az aktfotografáltatási mánia, ez a legújabb divatőrület, amely tulajdonképen Párisból érkezett Bécsen keresztül Pestre, hogy itt kitermelje a modem fényképezésnek egy egészen különleges vállfáját, mely különbözik a párisi eredetitől, de különbözik a bécsi majmolástól is.
A Reggeli Hírlap híradása a fővárosi lapokban is viszhangot keltett és sorjában nyilatkoztak a fotográfusok arról, hogy nincs aktfotografálási láz Pesten.
A tiltakozás érthető, mert a derék pesti fotográfusok attól tartanak, hogyha nyomdafesték utján nyilvánosságra jut a dolog, a rendőrség közbelép és pornográfiává minősiti ezt az „uj művészetet“.

Tagadják, de kultiválják az aktfotografálást a pesti fényképészek

A tiltakozások és különféle cáfolatok ellenére megállapítható, hogy az utóbbi hetekben szinte hihetetlen méretekben lendült fel Pesten a meztelen fotográfiák divatja. Nincs nap, hogy szinte tömegesen ne kapnának megrendelést fényképészek, mert a megrendelők, — természetesen kizárólag hölgyek, még pedig a tizenhat évestől nem ritkán a hatvanöt esztendős korhatárig, - valósággal egymás kezébe adják a kilincset. Az ünnepek alatt fölkerestem több pesti fényképészt, akiknél érdeklődtem a legujabb divathóbort legfrisebb fázisa iránt. A látottakról, hallottakról és tapasztaltakról a következőkben vagyok bátor beszámolni.
A köruti fényképész, akinek első vizitem szólt, tiltakozással kezdi.
— Nem igaz az, - mondja – hogy itt bárminő formában és az erkölcsi érzék megcsufolása történnék. Nincs az aktfotográfiákban semmi erkölcstelen, ha volna, nem csináltatnának ilyeneket tisztességes asszonyok. Ma már szinte minden második nő aktképet rendel.
— A megrendelők kiszolgálásánál a legnagyobb körültekintéssel és a legszigorúbb diszkrécióval járunk el. A felvétel zárt ajtók mögött, lefüggönyözött műteremben történik és nemcsak a fölvételt készítik női operatőrök, — hanem a lemezek előhívását, retusirozását és a képek kidolgozását is szakképzett női munkaerőkkel végeztetjük. A kép elkészítése után a lemezeket azonnal megsemmisítjük, vannak azonban megrendelők, akik a lemezt is megve­ szik.
— A megrendelők legnagyobb része klasszikus szobrok, vagy világhírű festmények ismert pózaiban fotografáltatja le magát, vannak azonban, akik futurista ízű, excentrikus pózokat választanak. Az egyedüli ruhadarab, amelynek szerepe jut a fotográfiákban, egy vékony fátyollepel, vannak azonban megrendelők, akik beérik egy fügefalevéllel is, a fügefalevél természetesen direkt erre a célra készült „testhezálló“ papírmaséIemez. 

00080057.jpgFotó: Ismeretlen: Hátakt, 1900 körül © Magyar Fotográfiai Múzeum
A kép csak illusztráció

Szégyelős kokottok és szégyentelen uridámák

Megköszöntem a fölvilágositást és tovább álltam. A Rákóczi-ut egy sokemeletes bérházában találtam a következő „aktos“ műtermet és tulajdonosát, aki tele volt panasszal.
— Kérem, rettenetes, hogy mit müvelnek ezek a pesti nők. Az ember megdöbben, hogy egész fejletlen gyerekleányok is beállitanak és aktfelvételt kérnek. Kikergetjük őket természetesen. Nem ilyen könnyű azonban elbánni egy idősebb hölgygyel. Jönnek kérem ide hölgyek jóval felül a hatvanon is. És akárhány van köztük, a kiknek az alakja szebb, teltebb, fényképszerűbb, mint sok fiatal lányé. A fej, azzal azonban baj van . . . Igen érdekes még az is, hogy mig a nagyvilági hölgyek lesütött szemekkel, pironkodva lépik át a küszöböt és férfivel még tárgyalni sem akarnak, addig az úgynevezett urhölgyek a legfesztelenebbül állanak a lencse elé . . .

„Nehézsúlyú" Afroditék és hatgyermekes vesztaszűzek

— Az aktfotografálás a legtisztább művészet, — ha annak fogják föl. Amit azonban tőlünk követelnek, a legtöbb esetben nem művészet, — hanem svindli. Magától értetődő, hogy abszolut művészi aktképek csak teljesen hibátlan, arányos női testről lehet készíteni. Ezzel szemben a legkülönbözőbb testi hibás hölgyek jönnek föl – termetes családanyák, mázsányi sulyuk alatt csak ugy recseg a falépcső, mikor följönnek. O-lábak, iksz-lábak és ki tzudná elmondani, mennyi és miféle testi fogyatkozások lepleződnek itt le. Most mit csináljunk, ha egy ilyen hölgy aktfotográfiát kér magáról? Elküldeni nem lehet. Próbálná csak valaki azt mondani egy nőnek, ha két pupja van is, hogy az alakja nem fényképre való. Isten ments – lefotografáljuk. Ez azután a nagyobbik baj. Száz nő közül hetven nincs megelégedve a fényképpel. Visszaadják: javítsuk ki. Az orra elrajzolt, a karja vékony, a vádliját ellenben véknyítani kell, a dereka karcsubb legyen, a szájából el kell retusálni és így tovább. Jönnek mamák, akiknek öt-hat gyermekük sír odahaza, itt meg peplonokat csavarva maguk köré, vesztaszüzekké maszkirozzák magukat.
A sok különféle és lehetetlennél lehetetlenebb kivánság között is külön emlitésre érdemes az a korosabb urhölgy, aki mintegy két héttel ezelőtt járt fönn nálam, és arra kért, fotografáljam le a – fejét és kopirozzam rá egy fiatal lány aktjára. A különös megrendelő testvérek között is volt hatvanöt-hatvanhatéves. Megmagyaráztam neki, hogy lehetetlenséget kiván, mi ilyen munkát nem csinálunk. Méltatlankodva elment, de a napokban ujból feljött és diadallal mutatott egy fényképet. Ránéztem és elfutott a düh: valami paccer ráfotografálta a matróna fejét a milói Vénusz törzsére. Ilyen piszkos konkurrenciával kell nekünk küzdenünk. 

„Meglepem a férjecskémet”

Ezután arról érdeklődtem, milyen célra használják a megrendelők a képeiket?
— Ezt mi nem igazán kutatjuk, - hangzik a válasz. Mi elkészítjük a megrendelést, a többi nem ránk tartozik. Mégis, azt hiszem, legtöbben ajándéknak szánják. A hölgyek a szeretett férfit ajándékozzák meg vele, ki a férjét, ki pedig . . . no, de ez nem tartozik ránk. Van ugyan, aki direkt meg is mondja: Egy kis meglepetést akarok szerezni a férjecskémnek! . . . – Hát mondja, szerkesztő ur, nem kedves dolog ez?
Nem feleltem a rajongó fotográfus kérdésére. Én ugyanis, hogy őszinte legyek, sehogyan sem tudtam igazat adni neki. A magam részéről egy csöppet sem örülnék, ha a feleségem őnagysága a saját aktjának fotografált képével lepne meg. Azt hiszem, sok férj van hasonló véleményen.
— Vannak, — folytatja a témát a fotográfus, — akik a barátnőik pukkasztására vétetik le magukat. Ez nekünk a legjobb üzlet. A barátnő megnézi a képet, tényleg pukkad, végül is fogja magát és — ő is készíttet egy aktfényképet. „Azért is megmutatom, hogy vagyok olyan csinos, mint ő.“ És megmutatja . . . 

angelo.jpgFotó: Angelo: Az én vénuszom, 1951 © Magyar Fotográfiai Múzeum
A kép csak illusztráció

Angeló, a pesti fotográfusok királya

Kiváncsi voltam, hogy ezek után mit mond Angeló.
A Vilmoscsászár-ut elején, egy régi egyemeletes házban van a fotográfusok koronázatlan királyának rezidenciája. Bejelentenek, várakozni kell egy futurista izlésű szalonban. A falakon modern kézifestés, Divoéky és Kozma Lajos ismert könyvdiszei falra alkalmazva. A konzoltükrön futurista és kubista szobrok, — apró nippek. Lebben a függöny, belép Angelo, a hagyományos, saját maga tervezte angelói kosztümben. Mikor megtudja, miről van szó, — rögtön tiltakozik is.
— Szó sincs róla, mi semmiféle aktfotografáltatási lázat nem terjesztünk és egyáltalában nem indult meg semmiféle mesterséges akció. Hogy a kontárok mit csinálnak, azzal mi nem törődünk. Aktfotográfia? Hát igen: készítünk aktfotográfiákat, de nem megrendelésre, ha­nem saját passziónkra. Ha jól tudom, Magyarországon csak ketten, Pécsi József és én foglalkozunk művészi aktfotografálással, ezeket a képeket azonban mi kiállításra készítjük. Megrendelésre már csak azért sem készítek aktfelvételt, mert gyakorlati tapasztalatom, hogy csak állandó modellről lehet kifogástalan képet készíteni. Aktot fotografálni jól csak igazi művészember tud, aki nemcsak mesterségével, de a képzőművészeti problemákkal is tisztában van.
— Tévesnek tartom azt a nézetet, hogy a téma pornografikussá teheti a képet. Nincs az a kényes téma, nincs az a bizarr kompozíció, nincsen az a merész fantasztikum, amit egy művész nemesen és tiszteletreméltóan meg ne tudna oldani. Viszont a legegyszerűbb ruhanélküliség is vaskos gorombasággá aljasodhat egy művészietlen antitalentum kezén . . .
Eszembejutott a hatvanötéves nagymama feje a milói Vénusz megcsufolt, szentségesen szép márványtestén . . . (Kozma Béla)

Megjelent: Miskolci Reggeli Hírlap, 1925. január 1., 11. oldal

(forrás: adtplus.arcanum.hu; fotomuzeum.hu)

A 19. században a modellek nagy része prostituált volt. Fiatalságuk, szépségük és a nyíltságuk, amellyel feltárták a testüket, nagy hatással volt a fiatal művészekre is. - írta Farkas Zsuzsa művészettörténész, akinek bordélyházi aktfotó-válogatását ITT találod.