Egy több mint 150 éves fotográfiai eljárással készíti képeit egy debreceni orvos-pszichiáter

Egy több mint 150 éves fotográfiai eljárással készíti képeit egy debreceni orvos-pszichiáter

2019. november 24. Mai Manó Ház

Aki azt gondolja, hogy az alkotás folyamata nem csak egy gomb megnyomásával, a digitális fájl letöltésével és képernyő előtti manipulálásából áll, az tudja értékelni, milyen bonyolult és összetett érzés az, ha egy felvételt kitalálunk, ezt hosszasan érleljük, előkészítjük a hozzá szükséges anyagokat, elvégezzük a manuális feladatokat, igénybe vesszük elődeink eszközeit, gépeit, tudását, majd csak ezek után exponálunk és nem azonnal visszanézzük a képernyőn, hanem azt az egy felvételt még előhívjuk, megszárítjuk… - írta korábban blogunkon Kincses Károly Varga Tamás képeiről, aki 2014-ben mutatkozott be a Mai Manó Házban.
2019 áprilisában Varga Tamás a FUGÁ-ban megrendezett Időszámításom előtt című tárlatán, korábbi, fiókban tartott Sűrítés (2009) és Jakes (2008) sorozatait állította ki. A Fotóhónap rendezvénysorozat keretében jelenleg a B32 Galéria és Kultúrtér szervezésében látható Időszámításom után című kiállításán a 2010 után nedves kollódiumos eljárással és zselatinos száraz üveglemezre készült képeiből mutatnak be egy válogatást. A felvételek zömében egyedüli példányok, hagyományos módon nem sokszorosíthatóak, mindegyik magán viseli alkotója jellegzetes „keze nyomát”.
„Az idő nekem is egy irányban halad, egyre fontosabbá válik… A fotográfia saját időm motorja, vele kelek és fekszem, támpont a tájékozódásban, jó útitárs. Az időmből kiragadtam 1 évet. 1 év, 3 kiállítás; lesznek, megtörténnek és elmúlnak, a tematika szempontjából a saját időszámításomat használom. A saját időszámításom kezdete 2010. Ekkor készült az első, még nehezen kivehető nedves kollódiumos lemezem.” Varga Tamás, aki 1969-ben született Debrecenben, végzettsége orvos, pszichiáter, gyermekpszichiáter.

Varga Tamás engedélyével - melyet ezúton is köszönünk - a Fotóhónap rendezvénysorozat keretében bemutatott kiállítás képeiből válogattunk. 

 

A nedves kollódiumos eljárást 1851-ben Gustave Le Gray kísérletei alapján Frederick Scott Archer publikálta. A kollódiumos üvegnegatívok jelentették a fényképezés egyik csúcskorszakát. Rövidebb expozíciót igényeltek és részletgazdagabb – az átvilágított papírrostokhoz képest összehasonlíthatatlanul élesebb – képet adtak, mint a talbotípiák, ezért minden korábbi negatívanyagot gyorsan kiszorítottak. Használata az 1880-as évek végéig volt általános, amikorra a zselatinos szárazlemez a legtöbb területről kiszorította. Egyes műtermi illetve nyomdai felvételekhez még a századfordulón és jóval azon túl is használták.

 

A zselatinos szárazlemezt 1871-ben Richard Leach Maddox fedezte fel, de az első tényleges alkalmazója John Burgess, aki 1873-ban olyan zselatinemulziót hozott kereskedelmi forgalomba, amit csak rá kellett önteni a lemezre. Egy év múlva már készen is lehetett vásárolni, bár még mindenben elmaradt a nedveseljárással készült lemez mögött. 1878-ban Charles Bennet tökéletesítette, aki felismerte, hogy a bevont lemez szárítása döntően befolyásolja az érzékenységet. 1879-ben Joseph Wilson Swan bejelentette a gépi lemezöntéssel összefüggő első szabadalmat. 1884-ben a lemez színérzékenységét az UV kéktől a sárga/zöldig növelték (ortokromatikus). 1906-ban pedig a színérzékenységet a teljes színskálára kiterjesztették: a vörösig (pankromatikus). Napjainkig használatos eljárás, amely nem csak egy a sok fotótechnikai felfedezés közül, hanem az egész fotográfia megújulásának, népszerűvé és ezáltal tömegessé válásának eszköze is lett.

A kiállítás egyben Varga Tamás Silver című fotográfiai albumának hivatalos bemutatója is. A könyv előszavában így ír Kincses Károly:
"Akik ezt a könyvet kezükbe fogják, azokról tételezzük fel, hogy többnyire tudják, miként is megy az ilyenfajta képalkotás, de a kisebbséget is megilleti a tudás joga, elmondom hát dióhéjban, hogyan készültek fent nevezett személy képei, megismételve, hogy nem a cél felé vezető út, hanem a végállomáson felmutatott Kép az igazán lényeges.
Kezdjük az elején! Rengeteg szakkönyvet, internetes portált elolvasott, sokfajta módon képezte magát, mert az archaikus technikákra, hála Istennek, még nincsen távol-keleti szoftver. Mert, nincs igazi művészeti praxis a megfelelő elméleti tudás megalapozottsága nélkül, mondom ezt még akkor is, ha nem vagyok ezzel a kijelentésemmel sokak szemében elég trendi. Utána megpróbálta a Soósnál, bizományikban, ócskapiacokon megvásárolni az egykor használatos eszközöket. Nem keveset, nem kevésért. Amikor mindez megvolt, elindult bevásárolni. Elment az üvegeshez, méretre vágatott egy halom megfelelő vastagságú, hibátlan hengerelésű üveglapot. Innen tovább a vegyszerboltba. Megvette drága pénzen az ezüst-nitrátot és még – ha jól emlékszem – hét más kémiai szert. Hazament. Berendezte a műhelyét, laboratóriumát a napfényeljárásokhoz szükséges kellékekkel, lehetőség szerint makulátlan tisztaságot teremtve. Üveget tisztít, zsírtalanít. Alkoholt, étert vegyít, félsötétben kollódiumot önt, ezüst-nitráttal érzékenyít. Közben modell után néz, türelmes szavakkal váratja, nyugtatgatja, hogy a megfelelő lemezállapotban kéznél legyen annak feje. A még nedves lemezt bekazettázza. Megy a géphez, beállítja, elrendezi a modellt, expozíciós időt számol, komponál, kinyitja a zárat. Egy idő múlva becsukja. Modellnek gyors pá, de maradjon még a közelben, mert ki tudja, nem kell-e ismételni, aztán sötétkamra, előhívás, megkönnyebbült sóhaj, vagy elmormolt szitokszó. Lemez szárad, modell mehet. Utómunkák. Innen újra műhellyé alakul a tér, és iparossá a művész, mert a nagyméretű üvegnegatívból pozitívot, abból kiállítható műtárgyat kell csinálni."

Az albumból mindössze 50 példány készült, melyből 5 kötet díszdobozt is kapott. A Silver című album megvásárolható a Mai Manó Könyvesboltban. 

 

(forrás: tamasvarga.hu; fotohonap.hu; fotomult.c3.hu)