Edward Burtynsky fotóin azok a sebek jelennek meg, amelyet az emberiség okozott a Föld bolygó arcán

2020. június 05. Mai Manó Ház

1972. június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája, ahol a résztvevők javaslatára egy határozatban nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánították a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét. A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, valamint terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét.
A brazil fotográfus Sebastião Salgado mellett talán az egyik legelkötelezettebb környezetvédő fotográfus a kanadai születésű Edward Burtynsky, akinek képeit már a Mai Manó Házban is bemutattuk.
Burtynsky légi felvételeivel a földünkre gyakorolt pusztító tevékenységeinkre hívja fel a figyelmet. Az ipar által átalakított természet domináns téma a munkáimban. Ezek a képek – melyeket metaforáknak szántam a modern létünk dilemmájához – párbeszédet keresnek a vonzás és a taszítás, a csábítás és a félelem között. A jó megélhetés esélye vonz minket, de tudatosan vagy tudattalanul tisztában vagyunk azzal, hogy a bolygónk szenved a sikerünk miatt. A természettől való függőségünk, amely például nyersanyagokat nyújt fogyasztásunkhoz, és a bolygónk egészségével kapcsolatos aggodalmunk kellemetlen ellentmondásokba helyez bennünket.

Mai bejegyzésünkben a környezetvédelmi világnap alkalmából olyan Burtynsky képeket láthattok, melyeket angliai, kanadai és amerikai kiállítóterekben is bemutattak. A galériát a képre kattintva találod. 

Nekem fényképészként, és úgy érzem mindannyiunknak el kell kezdenünk minden tehetségünkkel és gondolkodásmódunkkal azzal foglalkozni, ami szerintem valószínűleg korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan boldoguljunk az energiaválsággal. - mondta a világhírű fotográfus TED előadásában, melyet most magyar felirattal is megtekinthetsz. 

 

(forrás: artblart.com; wikipedia.org; player.hu; A cikk címét a Player.hu oldalon 2018-ban megjelent írásból vettük át.)

Burtynsky víz formálta tájról készített lenyűgőző felvételeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása