Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A rabosító fénykép. A rendőrségi fényképezés kialakulása Magyarországon (Bogdán Melinda írása)

2020. július 11. Mai Manó Ház

Egy fotó megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak, hogy egy bizonyos dolog megtörtént. A kép torzíthat, mégis megmarad a föltevés, hogy létezik vagy létezett valami olyasmi, ami a képen látható."

A 19. század végén a fényképezés tömegessé válásával, a privát fényképezés megjelenésével a kamera egyre több eseményt rögzített pillanatnyi képként. Jelenléte sokszor véletlen volt, szemtanúvá válhatott, felvétele egyidejű volt az eseményekkel. A fénykép bizonyítéknak számított az élet minden területén: tanúja volt az Abbázián fürdőzők tegnapi boldogságának ugyanúgy, mint egy tejeskocsis halálának a Külső Stáció utcában. A fénykép objektivitásának illúziója, a feltételek nélküli valóságértékébe vetett hit az egyik legállandósultabb jelzőjévé vált a fotográfiának. A valósághűség lehetőségét kínáló médiumot a rendőrség hamar felfedezte.
Az alkalmazás két területen jelentkezett: a helyszíni munkánál és a személyazonosságot igazoló arcképes - rendőrségi szakzsargonban "rabosító fénykép"-ekből összeállított - nyilvántartás kialakításánál. A nyomozás során készített (utóidejű) felvételek, a helyszíni fényképek használata a fotográfia dokumentatív, bizonyító erejének elfogadásán alapult. A képi megörökítés gyakorlata a bűntény rekonstrukciójának új módszerét nyújtotta. A realizmusra hajlandóságot mutató fényképet alkalmasnak találták a gyanúsítottak azonosítására is. A fényképes nyilvántartás létrehozásával, a "bűnözők ősgalériájával" megkezdődött a "társadalom ellenségeinek" vizuális izolálása.
A rendőrségi fényképezés Magyarországon a fotótörténeti kutatásokban önálló témaként még nem szerepelt. Maga a kérdéskör mégis érdeklődésre tarthat számot, amit jól reprezentálnak a külföldön megjelent művek. Susanne Regener habilitációs munkájában dán és német bűnügyi archívumok anyagának elemzése során jutott néha igen messze vezető elméleti következtetésekre: miként válik a körözési fotográfia "a bűnöző" vizuális konstrukciójává. Andreas Broeckmann doktori disszertációja a 19. századi arckép-fotográfia helyét vizsgálta a kriminalisztikában és az antropológiában. Eugenia Parry Bertillonnak egy 1886-1902 között készített tetthely-felvételeket tartalmazó albumát elemezte. Gail Buckland az amerikai helyszínelő-fényképek történetéből adott áttekintést egy kiállítás kapcsán készült kötetében. 

Dokumentál, bizonyít?

Az íróasztal sarkán kinyitott párbajpisztoly- készlet, az egyik fegyver hiányzik belőle. Háttérben egy fehér, henger alakú biedermeier cserépkályha, mellette vesszőből font fáskosár üresen, felakasztott kabát, véres szék. A padlón fekvő test szétvetett karral és kissé szétnyitott lábakkal hevert. A fénykép 1861. május 8-áról 9-ére virradó reggel készült a Teleki család pesti, Szervita téri otthonában. Az emigrációból hazatért, a határozati párt élén álló Teleki László politikai önvádaktól gyötörve véget vetett életének. Tettének oka bizonytalan, halálának körülményei viszont még az utókornak is bizonyosak lehetnének. A rendőrség a jó nevű pesti fényképészt, Mayer Györgyöt rendeli a helyszínre, akinek a látottak élethű megörökítése a feladata. Mayer a halottat személyesen ismeri, hiszen még élete utolsó évében "levette" portréját. Remek szakmai tudással sztereoképet készít, amit, ha sztereonézőbe helyezünk, a látvány térbeli és tapinthatóan valóságközeli maradhat. Így a nyomozó a gróf holttestének elszállítása, a bútorok, a fegyverdoboz helyrerakása, a vérfoltok letisztítása után is újra meg újra láthatta az eredeti szituációt. Széchenyi 1860. április 8-ai öngyilkosságának helyszínét is ismerjük. A döblingi elmegyógyintézet szobáját ábrázoló fényképet a bécsi Ludwig Angerer készítette el, rendőrségi utasításra. A fényképezésre nem az esemény éjszakáján, hanem később, április második felében került sor, a képen csak a néma tanúkká szelídített tárgyakat láthatjuk.
A Teleki-öngyilkosság felvételét tekinthetjük az első tényleges helyszíni fényképnek, külön érdekessége a cselekmény közeli egyidejűség. Dokumentatív értéke, bizonyító ereje miatt zavarba ejtő, hogy milyen gyorsan megtalálhatjuk a képen a Roland Barthes-féle punctumot, felfedezhetjük a képelemek közötti lehetséges disszonanciát. A padlón fekvő Telekin nincs lábbeli, fehér zoknijára pantallójának pántja simul. Képzeletünkben egy öngyilkosságra készülő államférfi kifogástalan öltözetben hajtja végre tettét, hiszen halála a személyes tragédia mellett várhatóan nyilvános, politikai "szereplés" is egyben. Ez a kép azonban nem lett, nem lehetett publikus. Kényes politikai helyzetben egy ilyen kép felforgató erejű. 

Bogdán Melinda írását teljes terjedelmében, mely a Budapesti Negyed folyóirat 2005/1-2. számában jelent meg, a képre kattintva olvashatod el.

teleki_la_szlo_gro_f_holtteste.jpgFotó: Mayer György: A rendőrségi nyomozás során, 1861. május 8-án készült két sztereofénykép-pár. Teleki László gróf holtteste a Szervita téri palotában, az első hazai helyszínelési fotográfia.

(forrás: epa.oszk.hu; wikipedia.org)

A máig fennmaradt, bűnözőket ábrázoló, legrégibb dagerrotípiákat (4 darabot) a brüsszeli rendőrségen készítették 1843 elején, ezeket a képeket ITT találod. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére