A képek, amelyek bejárták és megosztották az egész világot. A Life magazin 1956-os fotói (Farkas Judit Antónia írása)

2020. október 23. Mai Manó Ház

Abban, hogy a nyugati világ ilyen intenzív figyelemmel és erős érzelmi azonosulással követte a magyarok szabadságért és függetlenségért vívott küzdelmét, majd a forradalom leverésének következményeit, és ilyen sikeres volt a mintegy 200 000 magyar menekült nyugati országokba történő befogadása, elvitathatatlan szerepe volt a tömegtájékoztatásnak. A hazai történeti kutatások eddig – néhány kivételtől eltekintve(1) – mégis zavarba ejtően kevés figyelmet fordítottak annak vizsgálatára, milyen jelentős szerepet játszott ebben a folyamatban a fotózsurnalizmus. A több százezres, sőt milliós példányszámban megjelenő nyugati képes hetilapoknak (például Life, Picture Post, Paris Match, Epoca, Stern), amelyek a televíziózás széles körű és tömeges elterjedéséig változatos vizuális tartalmukkal, nagyméretű, gyakran teljes oldalakat, oldalpárokat betöltő, kiváló minőségű fekete-fehér (és színes) fotóikkal, fotóesszéikkel, képriportjaikkal hódították meg az olvasóközönséget, amellett, hogy emberek millióinak mentalitását és ízlését befolyásolták, jelentős kulturális, közvélemény- és társadalomformáló szerepük is volt.

A nyugati képes magazinok 1956-os sajtófotói, képriportjai közül vitathatatlanul az amerikai Life magazinéi váltak a legismertebbekké, és fejtették ki a legszélesebb körű hatást szerte a világon. Tanulmányomban azt vizsgálom, hogyan váltak a fotók(2) globálisan ismertté, milyen szerepet játszottak a forradalom elbeszélésének és emlékezetének alakításában, miként jelentek meg a kommunista és kommunistaellenes propagandában, és hogyan manipulálták őket különféle ideológiai, politikai megfontolásból. Bemutatom, hogy kik és milyen körülmények között készítették a felvételeket, milyen stratégia mentén történt a publikálásuk, hogyan fogadták, és milyen érzelmeket váltottak ki. – írta Farkas Judit Antónia a Korall folyóiratban 2018-ban megjelent cikk bevezetőjében.

Mai bejegyzésünkben – a képre kattintva – a teljes cikket és képanyagot is megismerheted. 

life1956_korall.pngFotó: John Sadovy Köztársaság téren készült felvételei egy részének kontaktmásolata. A 7–10. képkockát közölték a Life 1956. november 12-i számában (magántulajdon) 

(forrás: korall.org)

Jegyzetek
(1) Balázs–Casoar 2006; Casoar, Phil – Balázs, Eszter 2006: Les héros de Budapest. Párizs. A továbbiakban a magyar kiadásra hivatkozom: Casoar–Balázs 2016.
(2) A magazinnak csak azokkal a fotóival foglalkozom részletesen, amelyeket a forradalom napjaiban Magyarországon járt fotóriporterek készítettek a hetilap megbízásából. Ezúton köszönöm John Sadovy és Mario De Biasi jogörököseinek, hogy hozzájárultak a fotók közléséhez. 

Ebben a posztban pedig olyan képeket láthattok, melyeket nem publikáltak a LIFE magazinban.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása