A mozgás ábrázolása a fotóban. Válogatás egy nemzetközi fotókiállítás képeiből

2020. november 29. Mai Manó Ház

A fotográfia az állókép egyik médiuma, mivel nem tudja a mozgás illúzióját kelteni oly módon, ahogy a film, a videó vagy az animáció képes erre. A fotográfiai kép statikus természete azonban soha nem tartotta vissza az alkotókat attól, hogy a mozgás megjelenítését helyezzék a középpontba. A pillanat megragadása helyett gyakran éppen a mozgás és az idő múlásának kifejezése foglalkoztatja őket. A törékeny pillanatokat a mozgás lendülete söpörheti el, ez azonban nem adottság a fotográfiában, hiszen a mozgás maga nem alapértelmezett lehetősége a médiumnak. A mozgás ábrázolása vagy kifejezése ezért mindig is kihívás és egyben a kreativitás forrása is számos fotográfiai műfajban. - írták a PH21 Galériában látható kiállításról, melyet a Fotóhónap rendezvénysorozat keretében nyitottak meg 2020 októberében. A kiállítás sajnos már nem látogatható, de mai bejegyzésünkben a Mozgásban című tárlat remek képeiből mutatunk egy válogatást.

A galériát a képre kattintva találod. Köszönet a PH21 Galériának, hogy engedélyükkel lehetővé tették a kiállítás képeinek bemutatását a Mai Manó Ház Blogon.  

(forrás: ph21gallery.com; fotohonap.hu

A valódi mozgásábrázolás - a pillanatfelvétel - megteremtéséhez, sőt, a mozgókép, a filmezés feltalálásához vezető úton 1878-ban döntő fordulatot hozott Eadweard Muybridge (1830-1904) szárazlemezre készült kísérletsorozata, melynek célja a mozgás fázisaira bontása volt. Muybridge híres képeit ITT, a Mozgásban című nemzetközi pályázat további képeit pedig ITT tekintheted meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása