Időutazás a koponya körül, korunk pásztoremberei és az idei Pulitzer-díjas fotók

2021. június 14. Mai Manó Ház

Mint ahogy azt már megszokhattátok itt a Mai Manó Ház Blogon hetente egyszer, minden hétfőn szemezgetünk az elmúlt időszak fényképezéssel kapcsolatos legszínesebb hazai és nemzetközi híreiből. Hogy nektek ne kelljen ezernyi weboldalt átböngészni, mi ismét összegyűjtöttük az elmúlt napok legérdekesebb fotós híreit. Rövidhíres válogatásunkban ma is a fényképezéshez, fotótörténethez, fotóművészethez kapcsolódó érdekes témákat ajánlunk figyelmetekbe.

szantoszabolcs.jpgFotó: Szántó Szabolcs
  • Szántó Szabolcs igazán különleges fotográfus, tekintve, hogy könyvtár–számítástechnika szakos tanárként végzett, jelenleg pedig grafikusként dolgozik. Rögös út vezetett az első önálló kiállításáig, amelyet Időkapu címre kereszteltek. A tárlatot az Artphoto Galériában mutatták be, és elnyerte nemcsak a műértők, de az amatőr műkedvelők tetszését is. Képeit most az Index Nagykép rovatában is megtekintheted

  • Bergendy Péter új filmjét négy díjjal tüntették ki szombat este a fantasy- és horrorfilmeket szemléző Sombra fesztiválon Spanyolországban. A Post Mortem – melyről már mi is beszámoltunk – a legjobb film, Zánkay Piros a legjobb forgatókönyv, Nagy András a legjobb operatőr, míg Klem Viktor főszereplő a legjobb színész díját nyerte el – adta hírül a Nemzeti Filmintézet. – írta a 24.hu

  • A lehető legtávolabb a Bajnokok Ligájától” címmel Hans van der Meer európai focipályákat bemutató sorozatának történetéről írt a Punkt.

nagygaboregy.jpgFotó: Nagy Gábor: Egy
  • Nagy Gábor fotográfus, néprajzkutató a pásztorok mindennapjait, munkáját, használati tárgyait, állatait megörökítő fotóiból nyílott kiállítás a napokban a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban. A képekből a 24.hu oldalán mutatnak egy válogatást

  • Július 23-án kezdetét veszi a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia. A megtartással kapcsolatban nemcsak a világ, hanem Japán is megosztott, a lakosság nagyobb része elutasítja, nem is olyan régen pedig 6000 orvos adott be közös kérelmet a halasztásra. Az országban a koronavírus-járvány negyedik hulláma tombol, az oltás pedig lassan halad, a kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban köti az ebet a karóhoz. A Reuters az utca emberét kérdezte, ki hogyan viszonyul a játékok megrendezéséhez. A válaszokat és a fotóügynökség képeit az Index Nagykép rovatában találod

  • A gasztroújságírók őse. Az Ínyesmester álnéven ismertté vált Magyar Elek története címmel jelent meg a Fortepan Blog legújabb galériája. Az előszóban így írnak:

    „Előfordult, hogy az iskolából is elkéstem, oly soká bámultam az ínycsiklandó kirakatot” – írta régi belvárosi fűszerboltok és a kenyérben sült sonka iránt mélázva a mester, aki úgy lett egymást követő nemzedékek gasztroirodalmi főcsiklandozója, hogy maga nem főzött, és valódi nevét is inkább csak rajongói ismerik.

spainelderly_001_0.jpgFotó: Emilio Morenatti
  • Spanyol idősek életét bemutató sorozat nyerte el az idei Pulitzer-díjat – számolt be a Punkt.hu a hírről. Emilio Morenatti megrendítő fotósorozata a COVID-19 járvány idején küzdő spanyol idősek életébe vonja be a nézőket. A Breaking News Photography kategóruában nyertes sorozatot ezen a linken találod

  • Friss képekkel jelentkezett a Marsot május 22-én sikerrel elérő kínai misszió, az egyik képen a Csu-zsung (Zhurong) marjsjáró szelfin pózol a landolóegység mellett. – számolt be a Telex a hírről

  • 4 millió dollárt ér ez a mém – olvashatjuk az Index Mindeközben rovatában, ahol a képet is megtekintheted. Valaki ennyit adott érte, mint NFT-ért, azaz digitális térben létező "termékért". 2010 óta pörög ez a mém, így ha valami, akkor ez tényleg megérdemli, hogy rekord árat érjen el. Tehát nem csak a humorban mérhető eszmei értéke nagy, hanem a pénzben mérhető értéke is. Ezt pedig talán magával a mémmel lehet a legjobban illusztrálni.. 

Hogy minél érdekesebb híreket mutathassunk nektek, ennek a rovatnak a szerkesztésében a Ti segítségetekre is szükségünk van. Örömmel vesszük, és ezúton is köszönjük, ha a blog (kukac) maimano (pont) hu e-mail címre küldtök nekünk linkeket.

Hamarosan újra jelentkezünk, addig is nézz körül a korábbi posztjaink között! Fotóbulvár rovatunkat ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása