Mary Ellen Mark portréi az Oregon Állami Kórház zárt osztályának lakóiról

2023. március 19. Mai Manó Ház

Egyszer hallottam egy történetet két asszonyról egy csehszlovákiai kisvárosban. A második világháború végén, amikor a győzelem közeledett, és a németek menekülni kényszerültek az orosz előrenyomulás elől, mindkét nő eufóriában az utcára vonult, és a visszavonuló német tankokat támadta meg, szidalmakat kiabálva és köveket dobálva. A németek rálőttek az első nőre, és azonnal megölték. A második nőt, ismeretlen okokból, a menekülő hadsereg figyelmen kívül hagyta. Hisztérikusan, sikoltozva vezették el honfitársai, és egy elmegyógyintézetbe vitték, ahol az orvosoknak végül sikerült megbékíteniük. A megölt nőből hős lett. Fényképe az újságok címlapjára került. A neve később a tankönyvekben is megjelent. Utcát neveztek el róla. A mellőzött nő öt évet töltött elmegyógyintézetben. Amennyire tudom, senki sem vette a fáradságot, hogy lefényképezze. – írta Miloš Forman a világhírű fotográfus, Mary Ellen Mark Ward 81 (81-es kórterem) című albumának előszavában.

1975-ben Mary Ellen Mark fotográfust bízta meg a The Pennsylvania Gazette, hogy készítsen egy képanyagot Milos Forman Száll a kakukk fészkére című filmjének forgatásáról, amely az oregoni állami kórházban, egy elmegyógyintézetben készült. A forgatás közben Mark találkozott a 81-es kórterem lakóival, amely az állam egyetlen elzárt női kórházi biztonsági osztálya volt, mivel a fogvatartottakat veszélyesnek tartották magukra vagy másokra nézve. Az intézménnyel, valamint a betegekkel és családtagjaikkal folytatott közel egyéves levelezés után 1976 februárjában, közvetlenül az osztály bezárása előtt (1977 novemberében szűnt meg, amikor egy koedukált kezelő osztály női részlege lett), Mark és Karen Folger Jacobs író és társadalomtudós engedélyt kaptak arra, hogy belépjenek a zárt osztályra, hogy megörökítsék és interjút készítsenek az ott élő nőkkel. Végül 36 napot töltöttek a 81-es kórteremben. 

3-mark-1500px.jpgFotó: Mary Ellen Mark, [Mona and Beth in the shower, Ward 81, Oregon State Hospital, Salem, Oregon, USA], 1976 gelatin silver print
© Mary Ellen Mark, courtesy of The Mary Ellen Mark Foundation/Howard Greenberg Gallery

Az 1940. március 20-án született Mary Ellen Mark munkáin a művészet, az újságírás és a dokumentarizmus áll össze egységes képpé. Mary Ellen Mark Federico Fellini Satyricon című filmjét a Look magazin felkérésére fotózta 1969-ben, majd egészen a kétezres évek elejéig dolgozott a hollywoodi álomgyárnak, miközben rengeteg képet készített korunk kultikus filmsztárjairól is. Munkáival nem csak a filmes világban alkotott maradandót, 19 fotóalbuma jelent meg és számtalan szakmai elismerés mellett, 2004-ben riportfotóiért World Press Photo díjat is kapott. Filmes képei mellett sorozataiban korunk problémáira reflektált, többek között hajléktalanok, egyedülállók és prostituáltak mindennapjait mutatja be. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb női fotográfusa 2015. május 25-én hunyt el.  

2-mark-1500px.jpgFotó: Mary Ellen Mark: [Tommie, Ward 81, Oregon State Hospital, Salem, Oregon, USA], 1976 gelatin silver print
© Mary Ellen Mark, courtesy of The Mary Ellen Mark Foundation/Howard Greenberg Gallery  


4-mark-1500px.jpgFotó: Mary Ellen Mark: [Mary Grace, Ward 81, Oregon State Hospital, Salem, Oregon, USA], 1976 gelatin silver print © Mary Ellen Mark, courtesy of The Mary Ellen Mark Foundation/Howard Greenberg Gallery 

me81.pngFotó: Mary Ellen Mark: [Ward 81, Oregon State Hospital, Salem, Oregon, USA], 1976 gelatin silver print
© Mary Ellen Mark, courtesy of The Mary Ellen Mark Foundation/Howard Greenberg Gallery 

Az 1976-ban készült felkavaró sorozat további képei – melyeket most Torontóban mutatnak be – ezen a linken tekinthetők meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása