10 híres fotósorozat a kezdetektől napjainkig – Ma 186 éves a fotográfia

2025. augusztus 19. Mai Manó Ház

Arago, fizikus és csillagász, valamint francia képviselő nagy érdeklődést mutatott miután Daguerre bemutatta neki találmányát, ő pedig 1839. január 7-én bejelentette azt a Francia Akadémián és megvételre ajánlotta a szabadalmat a kormánynak. Arago 185 évvel ezelőtt, 1839. augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia ülésén – a vegyi eljárást részletezve – ismertette a dagerrotípia készítését. A kormány élt is ezzel a lehetőséggel, és életjáradékot fizetett, évi 6000 frankot Daguerrenek, és 4000-et pedig Niépce örökösének, majd a felfedezést ugyanezen a napon, 1839. augusztus 19-én a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ezen a napon a fényképészet megszületését ünnepli a világ.

Mai cikkünkben 10 olyan fotósorozatot mutatunk be, amelyeket az elmúlt években a Mai Manó Ház facebook oldalán már láthattatok korábban. Mai posztunkban többek között láthatjátok a legelső fotográfiai együttműködést, a fotótörténet egyik legkorábbi színes dokumentációs projektjét, az 1950-es évek legfontosabb fotódokumentációs projektjét, és napjaink egyik leghíresebb utcai fotográfusának képeit. A válogatásban a kezdetektől napjainkig láthattok egy-egy sorozatot e médium immár 186 éves történetéből.

A fotókra kattintva a sorozatok további képeit tekinthetik meg.

A 19. század egyik legjelentősebb fényképészpárosa – David Octavius Hill (1802–1870) és Robert Adamson (1821–1848) – tájképeikről, városi felvételeikről ismertek, de jelentőségük nem csak ebben keresendő. Különleges portréik már korukban ismertté tették őket, de az ő nevükhöz fűződik a fotográfia történetének első hosszú távú dokumentarista sorozata is. Fényképeik napjainkban művészeti és fotográfiatörténeti szempontból is fontosak, mivel felvételeik egy olyan időszakból tudósítanak, amelyről kevés fénykép maradt ránk. A művészpáros képei a Das Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg és a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálhatók.

Fotó: Fotó: Hill and Adamson: Newhaven Fishwives, ca. 1845
Salted paper print from paper negative; 29.5 x 21.7 cm (11 5/8 x 8 9/16 in.)
The Metropolitan Museum of Art, New York, The Rubel Collection, Purchase, Lila Acheson Wallace, Harriette and Noel Levine, and Alexandra R. Marshall Gifts, 1997

A holland származású angol fotográfus, Eadweard Muybridge (1830–1904) az első mozgóképes technika kifejlesztőjeként került be a történelemkönyvekbe. Karrierje azonban jóval messzebbről indult, mert bár a korai fényalapú képrögzítési eljárásokkal már hamar megismerkedett, amelyek segítségével természetes tájakat és városokat fényképezett, nevezetes munkáit azonban csak később készítette el. A mozgás vizuális megjelenítésének addigi technikai csúcspontját Muybridge 1879-ben érte el, amikor kifejlesztette saját eszközét, a zoopraxiszkópot. A készülék – a későbbi vetítőkhöz hasonlóan – gyors egymásutánban tudta lejátszani a rögzített képsorozatokat. Ez a készülék nemcsak a mozgókép, hanem bizonyos értelemben a film előfutára is volt.

Fotó: Eadweard Muybridge: Animal locomotion, 1887

Az amerikai polgárháború volt az első nagy fegyveres konfliktus, amelyet a fényképezés eszközeivel is dokumentáltak. A háborús tudósítások ekkor még távol álltak a mai riporteri gyorsaságtól, hiszen a technológia megkötései miatt a fotográfusoknak kompozícióban és előre tervezett jelenetekben kellett gondolkodniuk. Ennek ellenére a korszak képei megrázó erővel mutatják be a harcterek kegyetlenségét és a háború utóhatásait. Mathew Brady, Alexander Gardner és Timothy O’Sullivan munkássága nemcsak dokumentációs mérföldkő, hanem művészi teljesítmény is, amely a modern fotóriporterek számára is irányt mutat.

Fotó: Timothy O’Sullivan: Falmouth, Va. Aides de camp to Gen. Joseph Hooker: Capts. William L. Candler, Harry Russell, and Alexander Moore, 1863 April
Library of Congress, Prints and Photographs Division

Amikor Albert Kahn 1940-ben elhunyt, egy több mint 72.000 fényképből álló gyűjteményt hagyott hátra. Az Archives de la Planète, vagyis A bolygó archívuma névre keresztelt projekt gyakran épületeket, városképeket és természetes tájakat örökített meg. A hatalmas képanyag a világ eltűnőben lévő arcát dokumentálta a huszadik század legelejétől kezdve. A gyűjtemény a világ számos pontján készült fényképeket tartalmaz, a Közel-Kelettől Európáig. Az egyedülálló vállalkozás amiatt is különleges volt, mert többnyire színes fényképeket tartalmazott, ami a korban igazi különlegességnek számított.

Fotó: Stéphane Passet: Amber, India. Egy elefánt (a palota sétányán?), 1913. december 23.
Albert Kahn Museum

A nagy pályatársak, Robert Doisneau, Willy Ronis és Brassaï mellett Sabine Weiss a francia humanista fotográfia egyik legfontosabb képviselője, aki a második világháború után virágzó mozgalom a munkásosztály utcai és mindennapi életének érzékeny ábrázolásáról ismert. nnak ellenére, hogy a 20. század egyik legkiemelkedőbb fotográfusa volt, Weiss ragaszkodott hozzá, hogy ő nem művész. „Én iparos vagyok. Nem alkotok semmit: csupán tanúja vagyok annak, amit látok és ami érdekel, és az mindig az ember volt.”

Fotó: © Sabine Weiss: Petrodvorets Park, near Saint Petersburg, USSR, 1961.
Photo Elysée Collection © Sabine Weiss / Photo Elysée, Lausanne

Robert Frank legismertebb alkotása, az 1958-ban megjelent The Americans fotókönyv, amely a fotográfia egyik mérföldköve, ám a kiállítás célja ennél szélesebb spektrumot ölel fel: Frank sokoldalú és kísérletező alkotói tevékenységét mutatja be, melyben a fotográfián túl a filmkészítés, a vegyes technika és a személyes dokumentáció is jelentős szerepet kapott. Frank pályafutását jelentősen befolyásolta The Americans sikere, amely nyers és kendőzetlen képet festett az amerikai társadalomról. Bár ez tette őt világhírűvé, a későbbiekben elfordult a hagyományos fényképezéstől, és inkább a filmkészítés felé vette az irányt. Frank számára a fotográfia már nem jelentett elegendő kifejezési eszközt, ezért új műfajokban kereste a lehetőségeket, hogy egyedi látásmódját és mondanivalóját közvetíteni tudja. A hatvanas években elhagyta a fényképezőgépet, és a mozgókép felé fordult, ahol újfajta történetmesélési formákat fedezett fel.

Fotó: © Robert Frank: Trolley, New Orleans
Robert Frank / Steidl

Elliott Erwitt – az utcai fényképezés egyik legkiemelkedőbb alakja – 1928-ban született Párizsban egy orosz emigráns család gyermekeként. Gyermekkorát Milánóban töltötte, majd tinédzserként Los Angelesbe költözött, ahol első fényképeit is készítette. Később New Yorkba ment, ahol nemcsak a fényképezésben és a filmkészítésben mélyedt el, hanem kapcsolatba került az akkori fotográfiai élet meghatározó alakjaival is. Találkozott többek között Edward Steichennel és Robert Capával, így került kapcsolatba a híres Magnum Photos ügynökséggel is. Erwitt pályafutása 1949-ben indult, amikor visszatért Európába és Rolleiflex kamerájával Franciaország és Olaszország életét örökítette meg, később Capa meghívására csatlakozott a Magnum ügynökséghez, amelynek nem sokkal később az elnöke lett.

Letizia Battaglia (1935–2022) nevét a világ legbátrabb fotográfusai között emlegetik. Szicíliai születésűként a maffia elleni küzdelem képi dokumentálásában vált ismertté, de képei nem csupán a bűnözés világáról szólnak, hanem az élet, az emberi küzdelmek és a szabadságvágy megragadását is tükrözik. Battaglia művészete elválaszthatatlan Szicília fájdalmától és szépségétől, az olasz fotográfus élete és képei az igazságért és szabadságért folytatott harcot állítják középpontba, felejthetetlen bepillantást nyújtva Szicília 20. századi történelmébe.

Fotó: Letizia Battaglia: Az ádáz [kegyetlen] maffia keresztapa, Leocula Bagarella letartóztatása. Palermo, 1979
© Archivio Letizia Battaglia, Palerme

Az 1946-ban született Bruce Weber nevéhez számtalan ikonikus fotográfia fűződik, amelyek az eleganciát, érzékiséget és spontaneitást ötvözik. Weber leginkább az olyan divatmagazinokban megjelent sorozatairól ismert, mint a Vogue, a GQ, a W Magazine vagy a Vanity Fair. Számos neves divatmárkával, mint például Calvin Kleinnel, Versacéval és a Ralph Laurennel dolgozott együtt reklámkampányokon. Jellegzetes stílusára jellemző, hogy a fiatal nőket és férfiakat bensőséges, sportos vagy merész pillanatokban ábrázolja, új perspektívát kínálva a szépség és az életerő bemutatására.

Sebastião Salgado brazil fotográfus 1944-ben született a brazíliai Minas Geraisban. Pályafutását 1973-ban kezdte Párizsban, ahol különféle ügynökségeknél, többek között a Magnum-nál dolgozott egészen 1994-ig, amikor feleségével, Lélia Wanick Salgadóval megalapították saját ügynökségüket, az Amazonas images-t. Salgado pályafutása során több mint 100 országban járt, hogy művészeti projektjein dolgozzon, fényképezett többek között a déli sarkkörön, ahol az ott élő pingvinpopulációt, és a jéghegyeket örökítette meg, de dokumentálta a brazíliai bányák és tengeri olajfúrótornyok életét is. A megrendítő erejű felvételek elkészítése megviselte a művészt, aki ezután az amazonasi esőerdők felé fordult. Ekkor telepedett le Brazíliában feleségével, hogy a helyi erdő helyreállításán dolgozzon. Bár a fotográfus ekkor már nem tervezett új fényképsorozatot készíteni, a természet közelében töltött évek alatt – a 2025-ben bekövetkezett halála előtt – végül két nagy hatású munkával is előállt.