Sergei Stroitelev: Bermuda-háromszög (Orosz nők táskája belülről)

2025. december 15. Mai Manó Ház

Sergei Stroitelev Szentpéterváron élő és dolgozó fotográfus, aki 2014-ben végzett a Szentpétervári Újságíró Szövetség fotóriporteri szakán. Munkáiban elsősorban a kortárs társadalom kérdéseit vizsgálja: projektjei a kisebbségi identitás, a nemi szerepek, az egészség, a rasszizmus, valamint az ökológia és a fogyasztói kultúra problémáira reflektálnak. Fotográfiai nyelve sokféle, gyakran személyes tapasztalatokra, belső konfliktusokra, családi múltjára épít. Munkásságát számos nemzetközi díjjal ismerték el, többek között a Pictures of the Year International, az Istanbul Photo Awards és a Luis Valtuena Humanitarian Photography Award zsűrije is.

A Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozata Szentpéterváron készült 2016-ban: a fotográfus idegen nőket kért meg arra, hogy lefényképezhesse a táskájuk tartalmát, amelyet egy fekete vászonra rendezve mutattak meg. A tárgyfotók mellett mindegyik résztvevőről igazolványképet is készített, így a személyes holmik és a portrék együttese ad tömör, mégis beszédes képet az ábrázolt nők identitásáról. 

„A női kézitáskák mindig is rejtélyt jelentettek számomra. Gyerekként meg voltam győződve arról, hogy anyukám mindenféle varázstárgyat hord magánál, plusz néhány téglát arra az esetre, ha meg kellene mentenie a világot. Felnőttként sem mondhatom, hogy a táskákat kevésbé találnám talányosnak. Így hát – puszta kíváncsiságból vezérelve – úgy döntöttem, megkérek néhány ismerős, illetve néhány véletlenül az utcán szembejövő nőt, hogy engedjék lefotózni a táskájuk tartalmát. Néhány hónapot töltöttem azzal, hogy Szentpétervár utcáit járva minden egyes nőnek feltegyem a kérdést: »Megmutatná, mi van a táskájában?« Volt, aki rablónak nézett, volt, aki őrültnek, és volt, aki beleegyezett”

Stroitelev képei nemrég az Urban Photo Awards shortlistjére kerültek. 

sergei_stroitelev_elena_4.jpgFotó: © Sergei Stroitelev
Részlet a Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozatból
Urban Photo Awards 2025 

sergei_stroitelev_lubov_cover-_1.jpgFotó: © Sergei Stroitelev
Részlet a Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozatból
Urban Photo Awards 2025 

sergei_stroitelev_olya_7.jpgFotó: © Sergei Stroitelev
Részlet a Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozatból
Urban Photo Awards 2025 

sergei_stroitelev_svetlana_8.jpgFotó: © Sergei Stroitelev

Részlet a Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozatból
Urban Photo Awards 2025 

sergei_stroitelev_vera_11.jpgFotó: © Sergei Stroitelev
Részlet a Bermuda Rectangle (Russian Women’s Bags From the Inside) című sorozatból
Urban Photo Awards 2025 

A sorozat további képei ezen a linken tekinthetők meg.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása