Míg a magaskultúra önjelölt elitje évszázadok óta finnyás értetlenséggel figyeli, ahogy huszonkét ember lohol egy labda után, a tömegek – országhatártól és GDP-től függetlenül – újra és újra rituális transzba esnek. A futball-világesemények ugyanis makacs rendszerességgel sajátítják ki a kollektív tudatot: amikor a globális figyelem a képernyőkre tapad, a rendező városok épített terei és fizikai kulisszái egyetlen, szinkronizált agórává változnak. Nem csoda, hogy a fotográfia – a megfigyelés és a pillanat rögzítésének legfőbb médiuma – azonnal ráhangolódott erre a világméretű rítusra. Ez a vizuális gépezet azonban messze túlmutat a puszta sport dokumentáción. A vb-t kísérő reklámok, klipek és a merchandise áradata olyan radikálisan keveri újra a kortárs esztétika kártyáit, hogy a giccs és a magasművészet közötti határok elmosódnak. A 23. labdarúgó-világbajnokság így válik a napjainkat uraló hiperrealista maximalizmus monumentális emlékművévé – olyan gigashow-vá, ahol az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó triásza negyvennyolc csapatosra duzzasztott, grandiózus összművészeti alkotást dirigál a gyep színpadán. 

Mai bejegyzésünkben a hazai és nemzetközi fotótörténet híres képeiből válogattunk. 

További remek focis képeket –cköztük Sopronyi Gyula Kilencven perc című sorozatát, vagy éppen Móricz-Sabján Simon Megyei foci című sorozatának további képeit – ezen a linken találod.