Logo Pic
Reiman Zoltán 2024. november 26.

Ferenc József miskolci látogatása 1881-ben

1881. szeptember 9-én egy hadgyakorlat keretein belül érkezett városunkba Ferenc József. Úgy látszik a szeptemberi időszak ideális volt látogatásokra, minden egyes ittléte erre a hónapra esett. Ekkor már koronás királyként érkezett, meg is látszott a lakosság reakcióján. 

16_20_00_img_20171211_115052.jpg

Forrás: Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyiratai 

 

(1857. szeptember 3-án jött először Miskolcra a császár, majd volt egy félórás látogatása - a Tiszai pályaudvaron várakozott ennyit -, 1880. szeptemberében. Ezt azonban nem tekinthetjük hivatalosnak, talán még látogatásnak sem.) 

A Tiszavidéki vaspályánál Soltész Nagy Kálmán mondott beszédet az éppen akkor érkezett király tiszteletére:

,,Cs. és apóst. kir. Felség! Legkegyelmesebb Urunk! 

Örömtől lelkesült szívvel, a mély hódolat és hálaérzettől eltelve üdvözli cs. és kir. apóst Felségedet Miskolcz város közönsége. 

Miskolcz hü népe igaz magyar lelkesedéssel fogadja Felséges királyát, tántorithatlan hűséggel, törhetlen ragaszkodással viseltetik Felséged iránt és azon legalázatosabb kérelmet terjeszti Felségedhez, hogy az igaz hazafiság és alattvalói hűség ezen becses erényeiről meggyőződést nyervén, jó magyarjai között magát otthon érezni, Miskolcz városát, annak közönségét uralkodói kegyelmében megtartani kegyeskedjék; 

az egek ura hozta cs. és apóst. Felségedet körünkbe; az egek urának áldása maradjon Felségeddel; az egek urához hasson szózatunk: Éljen a király!"

(Ellenzék - 1881. szeptember 10.)

 

16_21_00_1_kep_franz_xavier_winterhalter_52_franz_joseph_i_emperor_of_austri_franz_xavier_winterhalter_1805_1873jpg.jpg

 

Az uralkodó így fogadta a kedves szavakat:

,,Fogadják őszinte köszönetemet hódolatuk e szívélyes kinyílvánításáért. Örömömre szolgál hosszabb idő után ismét láthatni e várost, mely, mint hallom, a legközelebbi múltban oly tetemesen szépült és minden tekintetben nagy haladást mutat. Szíves fogadtatásuk, melyet hasonló érzelemmel viszonzok, itteni időzésemnek előre is megelégedést és kellemes napokat biztosít."

(Ellenzék - 1881. szeptember 10.)

A főutca egy része új burkolatot kapott a jeles esemény alkalmából. Mindenki díszmagyarban szorongott, ameddig a szem ellátott. A Búzavásár téren nagy állványt építettek, hogy sokan lássák közelről az uralkodót, de olyan drága jegyárat számítottak fel rá, hogy nem telt meg, erősen foghíjas maradt. A korabeli tudósítások megemlítik azt, hogy még így is szebben nézett ki, mint a tér a maga valójában. Lógott a lába az esőnek, mindenki attól félt, hogy a díszes eseményt elmossa az eső. 

 

16_20_26_img_20171205_024851.png

 

Pontban déli 12-kor dördültek el az ágyúk és szólaltak meg a harangok. Minden tekintet az éppen érkező két megyei huszárra szegeződött, ők vezették a sort. Őket követte a városi gazdák bandériuma - érdekesség az Egyetértés című lap szerint a bandériumot nem engedték felvonulni lovaik különbözősége miatt, Szendrei János szerint viszont ott voltak -, majd Soltész Nagy Kálmán díszes fogata. Utána báró Vay Béla megyei főispán következett, majd érkezett a várva várt királyi fogat, benne Őfelségével és Szapáry Gyula pénzügyminiszterrel. Utána főpapok, világi urak sokasága. 

Az uralkodó a Három Rózsa szálló kapuja előtt - mely akkor éppen a Grand Hotel Stőgermayer nevet viselte, a király és kísérete itt kapott szállást - a díszszázadot szemlélte. Ezalatt az osztrák himnusz szólt, az apácazárda és a református leányiskola lányai pedig virágokat hintettek a magas rangú vendég lábai elé. Állítólag a hotelben a schönbrunni park vizét szolgálták fel, mert a híres vendég úgy kívánta. Távozásakor jó borravalót hagyott a személyzetnek a különleges vendég. 

Az esti díszkivilágítás megtekintésekor érdekes esemény történt. A császár a kocsijából kiszállva a nép közé ment, barátkozott, beszélgetett, ezzel elnyerte a miskolciak szívét. 

Szeptember 10-én, este fáklyásmenet és a dalárda kör bemutatója volt a program. 

 

16_20_39_img_20171205_025618.jpg

A Lövölde részére ajándékozott serleg. Fotó: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 

 

,,A több száz fáklyavivő által képezett impozáns menet esti 7 órakor indult el a Major utczából. A menet élén 3 fiatal ember lovagolt, utánuk a katona zenekar következett, míg a fáklyások sorai között az összes társulatok és testületek haladtak, a következő sorrendben: a tűzoltó egylet 10 lampion vivővel, az aggharczosok egylete, a timár és csizmadia ipartársulatok 10 lampion vivővel, a szabó és mészáros ipartársulatok, a kereskedelmi testület. Erdély czimere 10 lampion vivővel, a királyi adófelügyelőség és adóhivatal, a kereskedelmi és iparkamara, a városi tanács, Miskolcz város képviselő testülete 10 lampion vivő, a királyi törvényszék, az ügyvédi kamara, a tűzoltók tisztikara, 10 lampion vivő, az izraelita általános ipartársulat, az asztalos és üveges ipartársulat, a czipészek ipartársulata, 10 lampion vivő, a szűcs ipartársulat, a lakatos-, szíjgyártó-, szűrszabó-, kovács- és kerékgyártó ipartársulatok, 10 lampion vivő, végre 10 tűzoltó. 

Az egyes testületek között számos gyönyörű lobogó, czimer és jelvény vizetett, míg a menet végén a czigányzenekar következett. 

A király ismételve megjelent az ablaknál, mire mindannyiszor valóságos éljenvihar keletkezett a magyar királyra. Az udvari ebédre meghívott összes vendégek jelen voltak még a nagyteremben s hasonlóképpen az ablakokhoz léptek. 

A menet erre visszaindult a buzatérre, ahol a fáklyák kioltottak."

(Ellenzék - 1881. szeptember 12.) 

Szeptember 11-én, vasárnap, a reggeli misén vett részt Őfelsége, Rudolf trónörökös és Károly Lajos főherceg társaságában a mindszenti templomban. A templom előtt ezrek várták, és rótták le tiszteletüket a király előtt.

A mise után a küldöttségek fogadása történt a Megyeházán az uralkodó által. Minden küldött a legszebb diszmagyarjában jelent meg. Tiszteletüket tették Borsod, Abaúj, Hajdú, Heves, Gömör, Máramaros, Szabolcs és Zemplén megye követei. 

 

16_28_31_images.jpg

 

,,A mise után fogadta ő felsége a külföldi képviselőket, kikkel egy félóráig társalgott. Azután a megyeházba ment, hol a megyei küldöttségeket fogadta. 

A megyeház kapujánál Tisza Kálmán miniszterelnök, gyász-díszruhában, valamint dr. Vay főispán várták már ő felségét. A király elhagyva fogatát, szűnni nem akaró éljenzés közt haladt fel az első emeletre, ahol számára trónemelvény volt felállítva. Időközben a teremben Borsod megye összes kath. egyházi hatóságainak képviselői összegyűltek volt már, mig a többi küldöttségek a folyósokon helyezkedtek el. 

Midőn ő felsége a terembe lépett, a jelenlevők lelkesült éljenzéssel fogadták őt s Samassa József egri érsek üdvözlő beszédet intézett hozzá, a melyre ő felsége következőleg válaszolt: 

„Üdvözlöm önöket, mint az egri fő- és a szomszédos egyházmegyék római és görög kath. klérusának képviselőit s örvendve fogadom hagyományos lojalitásuk ezen ujabbi nyilvánítását, mert erős azon hitem, hogy önökben nemcsak a trón és a haza hűt támaszait, hanem egyszersmind szent hivatásukhoz képest a béke és egyetértés buzgó apostolait is szemlélhetem. Sorakoztassák híveiket a testvéries szeretet fegyvereivel az igazi hazafiasság lobogója körül, terjesszék hangosan a béke igéit s meg lehetnek győződve változhatatlan királyi kegyelmemről, párosulva azon forró óhajtásommal, hogy az isteni gondviselés áldja meg ebbeli törekvésüket.“ (Hosszantartó éljenzés.) 

(Ellenzék - 1881. szeptember 13.)

 

16_30_33_vasarnapiujsag_1862_pages479_479_page_001.jpg

 

Őfelsége délután városi körútra indult. Meglátogatta a Borsod-Miskolczi óvodát, az apácaneveldét, a rabdolgoztató intézetet, a nőegylet árvaházát, a lövöldét, a közkórházat - itt magyarul érdeklődött a betegek hogyléte felől, amely szintén szívet melengető esemény volt - és a református gimnáziumot. Kíséretéhez tartozott Mondel hadsegéd, Rochonzy szárnysegéd, Tisza Kálmán miniszterelnök, Jekefalussy Lajos miniszteri tanácsos, Vay Béla főispán, és Soltész Nagy Kálmán polgármester. A lövöldénél kisebb kellemetlenség okozott zavart mindkét oldalon. Miközben Ferenc József lőni készült, egy kisgyermek szaladt be a lővonalba. Ekkor az uralkodó letette fegyverét, nem lőtt, majd sietve a szállására távozott. 

,,Ő Felsége felkéretvén a lövésre a lőállásra lépett, miután a legjobb fegyvert töltötték meg számára. „Fiatal koromban jól lőttem — monda — most már rosszabbul megy.“ Erre felemelte a fegyvert és czélzott. Mindenki visszatartott lélekzettel várt, midőn ő Felsége hirtelen leereszti a fegyvert, megfordul s napbarnított arcza elhalványul. „Mily nagy szerencsétlenség történhetett volna!“ szólt s félreteszi a fegyvert. A körüllevők rémülve vették észre maguk is, hogy mialatt a király czélzott, egy ember 20 — 25 lépésnyire a leállástól megjelent a lőtéren és futott keresztben a czéltábla előtt és azon pillanatban, midőn ő Felségének már-már el kellett volna sütnie fegyverét. „Nem lőhetek többé!“ mondá ő Felsége s rögtön eltávozott.

Később az est folyamában környezetével ezen eset felől beszélgetvén, fölemlité, hogy a mai eset egy szerencsétlen emléket hozott vissza emlékezetébe 1857-iki körútja alkalmával ugyanis Kassáról érkezve Miskolcz városába, zsolczai határon a megye és és város részéről nagy küldöttség fogadta. Ennek vezetője gr. Szirmay István volt. A fogadtatás után Miskolcz városa felé megindulva a menet, a kocsija után lovagló Szirmay Istvánt közvetlenül a város előtt agyszélhűdés érte, s holtan esett le lováról. Ez esett akkor nagyon meghatotta ő Felségét s erről emlékezett meg ma. E Szirmay István fia ő Felségének kereszfia, ki azon nap mutatta be magát a fogadtatásnál délelőtt ő Felségének."

(Ellenzék - 1881. szeptember 13.)

Este színházi díszelőadást tartottak a király tiszteletére, ő azonban a családi gyász miatt - Mária Klementina főhercegnő halála miatt, akárcsak 1857-ben - távolmaradt. Andrássy Gyula képviselte az uralkodót ezen az eseményen. 

 

16_32_28_ferencjoska.jpg

Forrás: bomie.hu

 

Ferenc József számára a közeli hadgyakorlat volt a fő esemény, melyen egy orosz betörés elhárítását gyakorolták. Ezen okok miatt szeptember 16-án déután kettőkor, kis küldöttség jelenlétében, különösebb ünnepség, külsőségek nélkül utazott tovább. 

A király a látogatása alatt 2400 forintot adományozott különböző szervezeteknek:

- 1000 forintot kaptak a miskolci szegények

- 500 forintot kapott az árvaház

- 200 forintot az óvoda

- a református gimnázium 

- a szegényápolda

- 100 forinttal gazdagodott az evangélikus nőegylet

- az Izraelita nőegylet

- a tűzoltó egylet

- és a rendőrök

Ezen felül Zsarnay Győző rendőrkapitány egy drága melltűt kapott, a lövölde pedig egy nagyon szép, díszes serleget. Az uralkodó itt-tartózkodása alatt mindennel meg volt elégedve. Azonban történt egy olyan incidens, hogy a király két belső távirata az Egyetértés című lap hasábjain jelent meg. A távírda főnökét kérdőre vonták, a vizsgálat pedig kiderítette, hogy az egyik távíró volt a ludas, aki rögtön ,,vád alá vonatott." 

Különböző címeket is "osztogatott" Ferenc József az itt töltött pár nap alatt:

- Báró Vay Béla főispán - Szent István Rend kis keresztjét,

- Bay Bertalan alispán - Királyi tanácsos címet,

- Soltész Nagy Kálmán polgármester - Ferenc József Rend lovagkeresztjét,

- Szombathy József várnagy - Koronás Arany Érdemkereszetet kapott.

Ferenc József császár még két alkalommal járt városunkban átutazóban, jelentősebb időt azonban már nem töltött Miskolcon. 

(1886-ban, Galiciából hazatérve szeptember 5-én, a város küldöttsége fogadta őt a vasútállomáson. Míg 1887. szeptember 10-én a terebesi hadgyakorlatról hazafelé ismét a város küldöttségével találkozott a pályaudvaron.)

 

Források:

 

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV.

Ellenzék - 1881. szeptember 10., szeptember 12., szeptember 13.

mek.oszk.hu

Bukszár Zsanett: Ferenc József miskolci látogatásai

Somorjai Le

hel: Ferenc József Miskolcon

minap.hu

ujszo.com

Wikipédia

Vissza a címlapra
Szemelvények Miskolc város történelméből
Legjobban pörgő posztok
A Hellas Verona elleni mérkőzés
Apuleius • 6 nap
A Tankcsapda és Sidlovics Gábor útjai elválnak!
KoaX • 3 nap
Lemeztáska: Jakab Juli
vferi • 13 nap
Conte, Gasperini és Zidane közül választhat a Juve?
venember83 • 9 nap
Tacchinardi: „Teljes kerettel a Juventus erős csapat”
venember83 • 2 nap
Cikkek a címlapról
A szőrmebolond Meat Loaf sztriptíztáncosnője
A termetes Jack Feldman szürke ballonkabátjában, ritkuló lenyalt hajával és szúrós tekintetével pont úgy fest, mint egy régi külvárosi pornómozi arrogáns tulajdonosa, azonban a látszat csalóka: Jack nagymenő szőrmekereskedő és szabó, aki csupán akkor képes lazítani, ha ellátogat a kedvenc…
Új dal az április 5-én érkező Omen albumról
Új nagylemezzel jelentkezik az idén 35 éves Omen! A hazai rock / metal színtér patinás zenekarának új albumára ezúttal 10 dal került: 7 friss - a klasszikus érát idéző - vérbeli Omen szerzemény, valamint a 2022 végén megjelent, eddig csak online elérhető Látszatkirályság EP három tétele.
>