Távolodás a hagyománytól: közeledés a valósághoz

2012. május 07. Mai Manó Ház

A középkor-végi társadalmi változások eredményeként a természet és az ember került a tudományos kutatás és a művészi ábrázolás középpontjába. A természettudományos érdeklődés játszott különleges szerepet a középkori művészetszemlélet és világkép felbomlásában. Az a tudásszomj, amely a reneszánszot jellemezte, termékeny talaja volt minden olyan mechanikai szerkezet (camera obscura, Dürer üvegtáblás rajzoló szerkezete, camera lucida stb.) feltalálásának és népszerűsítésének, amelyek segítségével pontos perspektívában lehetett tájakat és alakokat felvázolni. Ez a központi perspektíva szabályai szerint történő ábrázolás következetes kialakításához vezetett. A fejlődés második szakaszában viszont az optikai szerkezetek használata a természet szigorú megfigyelését, pontos, részletes visszaadását hozta magával.
A fényképezőgép ősét, a camera obscurát kezdetben természettudományi kísérletekhez használták, mint azt Ibn al Haytham arab tudós a XI. század elején nap- és holdfogyatkozás megfigyelése kapcsán leírta. Két évszázaddal később Roger Bacon szintén természettudományos célból kísérletezett a szerkezettel. Az olasz reneszánsz művészei ismerték fel először, hogy felhasználhatják a rajzolásban a perspektíva tanulmányozására. A XVI. században a képzőművészek körében már általánosan ismertté vált. Leonardo da Vinci részletes leírását adta, úgyszintén Giovanni Battista Porta igen népszerű, több nyelvre lefordított, számos nyomtatott kiadásban megjelent munkájában. A camera obscura gyakorlati alkalmazása a festészetben azonban csak a XVII. században vált általánossá, amikor a felfogólapján láthatóvá vált képet nemcsak a természeti látvány tanulmányozására, hanem utánarajzolására, másolására használták. E célból megkonstruálták kerekeken hordozható, majd dobozszerű formáját, homlokfalába a rajz javítására lencsét szereltek, sőt, tükör segítségével a képet vízszintes helyzetbe vetítették. Leonardo még nem ajánlotta a camera obscurát a valóság közvetlen rögzítésére, mivel a cinquecento összegző, lényegre hatoló szemlélete elutasította az ábrázolás mechanikus, szolgai módját, a nyers valóság átalakítatlan, megkomponálatlan, aprólékos rögzítését. A XVIII. századi kismesterek jó része viszont már nélkülözhetetlennek tartotta, hiszen céljuk az eszményítő, általánosító ábrázolás helyett az embert környező világ hétköznapi mozzanatainak megjelenítése volt.
Nemcsak a centrális perspektíva szabályai szerint történő térábrázolásban jelentkezett a naturalisztikus természethűség. Különösen Németalföldön törekedtek a festők a részletező előadásmódra, a legapróbb részletek finom, pontos, anyagszerű megjelenítésére. A polgárság, a XVIII. századi holland művészek megrendelője, hétköznapi, könnyen érthető tematikát és élethű valóságábrázolást kívánt. Maguk a művészek is azt tartották, hogy a művészet a természet utánzása. A reneszánsz óta kifejlődő természetelvűség a művészetszemléletben tehát kellően előkészítette a talajt a fényképezés megjelenésére, létrejött az igény, hogy optikai szerkezetekkel lehessen tökéletesen objektív képeket készíteni. 


Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez

 

 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása