A kép rajzának lágyítására, impresszionista hatás keltésére a festőieskedő fotósok különböző technikai eljárásokat dolgoztak ki. Ezek lehetővé tették a körvonalak fellazítását, a tónusskála fokozatosságának megszüntetését, összemosását nagy foltokká, sőt, a kép tónusaiba való manuális beavatkozást is. Az eredetileg éles rajzú negatívról a pozitív kép készítése során különböző másolási módokkal, az un. nemes eljárásokkal, vagyis a pigment,- gumi-, olaj-, brómolaj-, platinanyomat stb. segítségével a fényképi megjelenítést festőivé tették. Nemcsak a másolási eljárásokkal, hanem ecsettel, festékkel, kaparóval is módosították a kép rajzát, tónusait, s a másolópapír érdes felületét festékezve színes, többnyire monokróm (egyszínű), olykor polikróm (többszínű) nyomatokat készítettek. Mivel már ők sem csak mechanikus gépi eszközökkel készítették képeiket, hanem belerajzoltak, belefestettek a negatívba vagy pozitívba, megszűnt kisebbrendűségi érzésük a festészettel szemben. „Bőségesen ecsetel és rajzol, de olyan sok ízléssel és érzéssel, a kép kellő helyein, hogy képeit nemcsak mint fényképeket fogadhatjuk el, hanem besorolhatjuk a grafikai művészetekbe is!” - értékelte a francia fotó-impresszionizmus vezető alakjának, Demachy-nak „érdemeit” egy korabeli kritikus. 

Hazai példát is idézhetünk arra, hogy a kor fotósai nyíltan, programszerűen törekedtek a festészet utánzására, hogy munkáik az „olyan szép, mint egy festmény" kétes értékű minősítést elnyerjék. Széchy Gyula, a 90-es évek kedvelt tájfotósa írta „Guminyomás" című cikkében: „Ezzel 'meg van találva a módja annak, hogy a fotografáló amateur tetszése szerint változtathatja meg képén azokat a részleteket, amelyek a kép művészi hatását ronthatják vagy emelhetik. Elvesz, hozzátesz, amit akar, színez, ahogyan akar. Vagyis fest a negatív lemezzel! Ki fogná ezután jogosultan elvitatni, hogy egy művészi érzékkel megválasztott tárgynak a fent leírt technikával való kivitelű képe művészi beccsel nem bíró fotografia?!" Nemcsak festőieskedő szándékát vallja be, hanem azt a tévhitet is, hogy az egyszerű fénykép nem jelenthet művészetet.

A kor amatőr művészfotósai nyíltan, programszerűen törekedtek a festészet utánzására, hogy munkáik az „olyan szép, mint egy festmény” kétes értékű minősítését elérjék. Még az egyébként jó ítélőképességű Karl Voll müncheni műkritikus is hasonlóképpen nyilatkozott: „Mióta bevezették a guminyomatot, eredményeiknek már semmi közük ahhoz, ami mi fényképezésnek szoktunk nevezni. Ezen okból büszkén lehet mondani, hogy ezek a fényképészek megtörték a természet mesterséges utánzásának tradícióját, megszabadultak a fényképezés alól.” A festői hatás fokozására - különösen a festészet utánzásának késői periódusában - az éles rajzú objektívek helyett lágyrajú lencséket és lágyító előtéteket is szerkesztettek. Hiába tagadták a festészetutánzás szándékát a lágy rajz kései hívei, hiába bizonygatták, hogy az egységes képhatás érekében, a részletek túlzott aprólékossága ellen használták a lágy rajzú objektíveket - egy korabeli hirdetés leleplezi állításaikat: „Ezekkel a lencsékkel készült portrék a festményekkel versenyeznek. A fél-akromát lencsék mérséklik és lágyan tompítják a részleteket".

Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez