Mihelyt egy művészet utánozza a másik jellemzőit, sajátos kifejező eszközei helyett tőle idegen ábrázolásmódot vesz kölcsön, elkerülhetetlenül bekövetkezik a dekadencia. A fényképészek nem álltak meg az impresszionizmus utánzásánál, hanem a művészettörténetnek szinte minden stílusirányzatát másolták képeiken, s elmúlt idők témáihoz fordultak vissza. Egyesek egy-egy stílus, vagy egy nagy mester, vagy egy technika megtévesztésig hasonló ábrázolásmódjára specializálták magukat. Ilyen volt pl. Céline Laguarde, aki vörös krétarajzokat imitált, vagy Richard Polak, aki a németalföldi Pieter de Hoogh stílusában, XVII. századi holland ruhákban, enteriőrökben készített zsánerképeket. Másoknak szinte minden egyes fotója más és más stílusban készült, mint az olasz Guido Rey-nek, aki a bizánci táblaképektől Vermeer van Delft zsánerképeiig majdnem minden korszak stílusában dolgozott. Voltak, akik híres festmények fotóval történő rekonstrukcióját tűzték célul maguk elé. Még a portréfotósok közt sem volt ritkaság, hogy Rembrandt, Frans Hals, Van Dyck vagy mások modorában fényképeztek.
Fotó: Richard Polak: The Little Boat, 1919.
Még a composite-fotó idejénél is nagyobb számban készültek az ízléstelen giccsek mitologikus, vallásos, allegorikus, történelmi, irodalmi témákról, annak ellenére, hogy ezek a témák vizuálisan csak képzőművészeti feldolgozásra alkalmasak. Páncélos lovagok, görög ruhás leányok, római szenátorok, reneszánsz Madonnák szerepeltek a századvégi fotókiállításokon. F. Holland Day Krisztus Passióját illusztrálta, Mrs. Barton pedig glóriás önarcképén mint Szt. Ágnest fényképezte le magát. A tájfényképészek is előszeretettel vették át és unos-untig ismételték az akadémikus festészetben is már nemzedékeken át elcsépelt, romantikus témákat: romok, vízesések, kastélyok, rusztikus hidak, antik oszlopok, naplemente, hazatérő nyáj, velencei gondolák, erdei kunyhó, magányos templom, magányos vándor stb. fordultak elő a leggyakrabban a művészkedő amatőrök képein.
Fotó: F. Holland Day: Crucifixion frontal, with Mary, Mary Magdalene, Joseph and St. John(?), 1898.
A közönség és a kritika mindezt magasra értékelte, amint ezt a hamburgi Kunsthalle-ban 1899-ben rendezett nagy nemzetközi művészfénykép-kiállításról írt kritikák is bizonyítják: „A művészi felfogás, a festői hatás dominál, vagy egy ideális gondolat kifejezésre hozása, amely nem a természet másolása, hanem az alkotó eszméinek művészi illusztrációja." A festői fotósok komponáló módszerei is a festészethez igazodtak. Visszatértek, ill. továbbéltek az akadémikus képszerkesztési szabályok, és nemcsak az éles rajz és tónusskála, az anyagszerűség tűnt el, hanem mindaz a fényképi megoldás, tartalmi és formai újdonság is feledésbe merült, melyet a hőskor fotóművészei kikísérleteztek, és amely az 1860-as évekre a legjobbak munkáiban önálló formanyelvként jelentkezett.
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
