Látható Történetek – Molnár Zoltán

2012. november 16. Mai Manó Ház

A Folyamatos Jelen kiállítás és katalógussorozatunkban ma Molnár Zoltán fotóit mutatjuk be, melyek a Látható történetek című negyedik kötetben jelentek meg. Molnár Zoltán a máshonnan érkezett idegen szerepéből az elfogadottá váló, a közösségben helyet, szerepet találó fotográfus pozíciójából készítette erdélyi roma portréit. Az ott élők mély empátiával átitatott bemutatásában feloldódnak a határok fényképező és fényképezett között. Egyszerűségükkel, eszköztelenségük erejével tőmondatokban állítanak jót mind az ábrázolt személyekről, mind azok univerzumáról. Molnár Zoltán személyiségének alapvető jellemzői: nyitottsága, a másik felé való teljes odafordulás képessége, a benne lévő tapintat, a másik iránti tisztelet, ezek határozzák meg képkészítési metódusát. 

019.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005


A jó fotográfia mindig konstelláció eredménye. A megörökített pillanatban a szituáció megannyi fontos és apró alkotóelemének együttlétezéséből születik meg a fénykép. Molnár Zoltán ezt is pontosan tudja, érti és érzi, meg természetesen azt is, hogy a fénykép elkészítése a történet egy mozzanata, amely jóval az exponálás pillanata előtt kezdődött el. A kívülállók, azaz a mi számunkra viszont csak ezekben a képi-lenyomatokban jelenik meg egyik meghatározó elemük, a fényképész és a képen megjelenő személyiség egymáshoz való viszonya. Ebben az értelemben ezek a fényképek nemcsak a képen megjelenőről szólnak, hanem valójában, kapcsolat-képek, érzelmi erejük is csodálatra méltó. Ha van titka képeinek - márpedig kell, hogy legyen - akkor szerintem az, maga a személyisége: nyitottsága, a másik felé való teljes odafordulás képessége, a benne lévő tapintat, az alázatos szeretet, a mások iránti tisztelet, a tanulni vágyás, a kíváncsiság. Ezért is olyanok képei mintha természeti törvények hozták volna őket létre Molnár Zoltán jelenlétében. (Csizek Gabriella) 


06.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005


013.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005

015.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005


011.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005


022.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005


03.JPG
Fotó: Molnár Zoltán: Roma portrék- Erdély, 2002-2005

Molnár Zoltán Brazíliában készült fotósorozatát ITT találjátok. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása