Az Új tárgyiasság szemléletének beteljesítője a német Albert Renger-Patzsch (1897-1966) volt, akit méltatói a „fényképi realizmus atyjának" neveztek. „Die Welt ist schőn" (A világ szép) című, 1928-ban megjelent világhírű albumában a fényképezést megújító törekvések kitisztult, leszűrődött eredményeit mutatta be. A könyv bevezetőjében Karl Georg Heise felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a képek több tárgyiasságot, mint szépséget keresnek, ez azonban nem a rút kultusza, hanem itt az esztétikai érzék forradalmáról van szó. A könyv címe - „A világ szép" - azt az esztétikai állásfoglalást hirdeti, hogy semmi sincs a valóságban, aminek fényképi tükrözése ne lehetne szép, ezeknek a fotóknak a világa szép. A dolgok önmagukban nem szépek vagy csúnyák, az alkotó szemnek kell a bennük rejtőző szépséget felfedezni, megragadni. Renger-Patzsch képei bizonyították, hogy nincs olyan hétköznapi semmiség, amelyet ne volna érdemes fényképezni, amely ne nyújthatna vizuális élményt. Ember csak elvétve bukkan föl az album száz lapján, inkább a világ anyagi valóságának és az ember alkotásainak szépsége érdekelte: növények, állatok, tájak, épületek, de elsősorban ember alkotta tárgyak, anyagábrázolások, a technika alkotásai szerepelnek képein. Kimeríthetetlen a legigénytelenebb témák felfedezésében. Egyebek között szerény növények részleteiről, vízbe vert cölöpökről, sorba rakott kaptafákról , fölhalmozott tetőcserepekről, alumíniumlábas-tornyokról, fahasábokról, deszkaraktárról, gépalkatrészekről, vastraverzekről, távvezeték szigetelő láncáról, kürtőkről készített a mai szemlélő számára is esztétikai élményt nyújtó felvételeket.
Fotó: Albert Renger-Patzsch: Shoemaking Irons, Fagus Works, Alfeld, 1928
Nemcsak a témaválasztás korlátlan szabadságát hirdették Renger-Patzsch fotói, hanem a festőiesség hagyományaitól elszakadó fényképi ábrázolást is. A világ úgy szép, ahogy van, és a képen ez a szépség csakis akkor tükröződik, ha nincs mesterségesen megszépítve, hanem dokumentatív hűséggel adja vissza a fotós. „Hagyjuk a művészetet a (képző)művészeknek, - írta - és kíséreljük meg a fotó eszközeivel képeket alkotni, amelyek fotografikus értékeik következtében képesek önállóan megállni, anélkül, hogy a (képző)művészetből bármit kölcsönöznének." Célja az anyag és szerkezet tárgyiasan tiszta rögzítése volt, ezért a tárgyakat a minél pontosabb részletgazdagság, anyagszerűség elérésére többnyire közeli géphelyzetből fényképezte. Mint Heise írta növényfotóiról: „Renger-Patzsch láthatóvá teszi, amit a tudós csak körülírni tud. Megmutatja az anyag izgató voltát. Sosem keres művészkedő formaizgalmakat, amit a tárgy maga nem nyújt... A megismertetés a legpregnánsabb formában történik anélkül, hogy természetes megjelenésükön a legkisebb erőszakot tette volna - mégis feszültség-gazdag ornamentikát adnak."
Fotó: Albert Renger-Patzsch: Arrow-grass in dry mud watercourse, 1928
Az újszerű témák képpé alakításánál az expresszionisták merész kompozíciós megoldásait használta fel, de sosem harsány, „blickfangos" hatás elérésére törekedett. Akkor alkalmazta a szokásostól eltérő nézőpontot vagy kivágást, ha az a témából természetszerűleg adódott. Az ember pillantását, szemlélődésének irányát követve többnyire közelről, meredek felülnézetből készültek növényfotói, egyszerű tárgyfelvételei. Egyik legszebb példája a szikkadt földből kinőtt két kis gyombokor képe. A felülnézet következtében szerepet kap a kompozícióban a repedezett talaj és a vetett árnyék ornamentumszerű, dekoratív hatása. Szintén dekoratív, könnyed hatásúvá válik az alulnézet eredményeként a villanyvezeték szigetelő porcelánjainak ritmikusan az ég hátterére rajzolódó sora, vagy a drótkötélpálya futósínje. Másutt az alulnézet hangsúlyozása fokozza a tárgy monumentális megjelenését, mint például a szimmetrikusan elhelyezkedő, égbe nyúló hatalmas kürtők képén.
Fotó: Albert Renger-Patzsch: Isolatorenkette, 1925
A szokatlan nézőpontoknál feltűnőbb képei képkivágásának újszerűsége. Többnyire szűk képhatárok közé szorította témáját, sőt, olykor merészen belevágott a fő motívumba. Nemcsak a kimondottan anyagábrázolást, textúrát hangsúlyozó képein (Farönkök, Textília, Üvegek), hanem számos növény- és állatfelvételén nyújtott az egész helyett részletet (Kaktusz, Agave, Pitypang, Kígyó). Egyik legeredetibb a birkanyájról, a festőiesek kedvelt motívumáról készült kép. Közelről, felülnézetből környezet nélkül igen plasztikusan, anyagszerűen, a képszélre kerülő állatokat elvágva mutatja tömegüket.
Fotó: Albert Renger-Patzsch: Euphorbia grandicornis 1922
Renger-Patzsch fotóin igen nagy szerepet juttatott a képalakításban a világításnak. Nemcsak a fény-árnyék elosztás dekoratív hatását vagy a fénnyel való kiemelés lehetőségeit használta fel, mint elődei tették. A plasztikus világítás alkalmazásával képes volt a fénynek a különböző anyagok felületén való megnyilvánulásait, ezáltal a különböző felületű tárgyak anyagszerűségét a legérzékletesebben ábrázolni. Tájképein is objektív marad szemlélete, pedig Heise szerint ez a terület festőiségre csábít. Renger-Patzsch-ot tájfotósként is elsősorban a tipikus motívum kiválasztása, a táj megjelenítésében pedig a tárgyilagos alakítás, a súrlófény által plasztikusan jelentkező anyagoknak, a rögös talajnak, érdes fatörzsnek, tengerparti homoknak, göröngyös utaknak, repedezett szikláknak, köveknek anyagszerű bemutatása érdekelte.
Fotó: Albert Renger-Patzsch: Alte Kopfweiden, 1932
Hozzá hasonlóan az anyagábrázolás alkalmát kereste a természetben a modern tájfényképezés egyik érdekes kezdeményezője, Arvid Gutschow (1900- ?) 1930-ban megjelent „See, Sand, Sonne" (Tenger, homok, napfény) című albumában. Végletekig leszűkített témakörben készült az album 75 felvétele. A címben szereplő homokon és tengeren kívül legfeljebb csak a homokdűnék szegényes növényzete, fűcsomók és csenevész bokrok láthatók képein. Mégis a széltől és víztől mintázott, néha sirályok lábnyomával tarkított tengerparti homokmezők közeli részleteinek, vagy a messzeségbe futó, párhuzamos homokcsíkok összehajló képének számtalan variációját volt képes létrehozni. Ezt az anyagot plasztikussá tévő fényhatások változatos felhasználásával, és a látványban rejlő dekoratív elemek sokszínű, ötletes képpé alakításával érte el. Gutschow képei bizonyítják, hogy a valóságnak egy igen szűk metszete is tud nemcsak szép, de ezerarcú is lenni, ha a művész képes, mint William Blake írta: „Látni a világot egy porszemben, és a mennyet egy vad virágban."
Fotó: Arvid Gutschow: Riffeln im Watt, 1941
(forrás: liveauctioneers.com)
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
