Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Helmut Newton: Jönnek! (1981) 18+

2014. január 08. Mai Manó Ház

Helmut Newton képeiből már láthattatok egy válogatást blogunkon, mai bejegyzésünkben egyik leghíresebb fotóját és annak történetét mutatjuk be. Newton már a hetvenes évek közepén is készített női aktfotókat a párizsi metróban. A modellek a szőrmebunda alatt teljesen meztelenek voltak, ami nem volt veszélytelen vállalkozás – ismerte el a fotós: „Az ember ilyesmiért börtönbe kerülhet, mert a metrónak igen szigorúak a szabályai.” Newton fejlődési folyamatának végén képein teljesen eltűnnek a ruhák, legfeljebb tűsarkú cipőt viselnek a modelljei. , később ez lesz Newton ikonográfiájának állandó eleme: „Ha egy nőre nézek – mondja Newton -, először a cipőjét nézem, és remélem, hogy magas sarkú. A magas sarkú cipőtől a nő nagyon szexi és kissé fenyegető.”
1981-ben a bresciai nyaralása során egy tengerparti villában kísérletezett a meztelen és a felöltözött közti ellentmondás feloldásával képein, de Karl Lagerfeld elmondása szerint a fénnyel problémák voltak azokon a képeken, amit Newton is érzékelt. Ezért úgy döntött, hogy a Vogue felkérésére egy párizsi műteremben, steril fényviszonyok mellett készíti el a már korábban kigondolt képeket. A fotók a Sie kommen! (Jönnek!) képcímet csak a Vogue publikálása után kapták.

009.jpg
Fotó: Helmut Newton: They ’re Coming, Dressed, Paris, from the series Big Nudes, 1981

Az alapos megfigyelő azonban észreveszi, hogy nem minden részletet követtek logikusan végig: a cipők felcserélődtek, de az egyik modell is megváltoztatta álló és mozduló lábát, hogy ez figyelmetlenség-e vagy a túlzott tökéletességtől való félelem nem tudni – írja Hans Michael Koetzle a Photo Icons című Taschen gondozásában megjelent kiadványban. A képek egy nyolcoldalas cikkben, a francia Vogue magazinban jelentek meg 1981 novemberében, és Lagerfeld visszaemlékezései szerint, Francine Crescent főszerkesztő az állását kockáztatta ezzel a döntéssel. Érdekesség, hogy a Vogueban a meztelen változat van balra, és a felöltözött jobbra, ez a tördelés logikusnak látszik, ha az olvasás irányát követjük, de akkor amikor már Newton határozhatta meg a sorrendet, mint például a Nagy aktok című fotóalbumában, megfordította azt. A Vogue a „Beauté – Silhouette 82” címmel jelentette meg a képeket és a fejszöveg is igencsak tömör volt: „Dolgozz a testeden, hogy kecsesen tudd viselni a jövő szezon divatját!” (forrás: Hans-Michale Koetzle: Fotóikonok. Képek és történetük. 1928-1991. 2 kötet, Budapest, Taschen-Vince Kiadó, 2003)

010.jpg
Fotó: Helmut Newton: They ’re Coming! (Naked) Paris, from the series Big Nudes, 1981

(forrás: pleasurephotoroom.wordpress.com)

Helmut Newton tíz évvel ezelőtt 2004. január 23-án halt meg autóbalesetben, világhírű aktfotóiból korábbi bejegyzésünkben, ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása