1993-ban egy akkor kevéssé ismert dél-afrikai fotóriporter, Kevin Carter - később Pulitzer-díjat nyert - alkotása rázta meg a világot. A megrendítő fotó egy, az éhezéstől végletesen legyengült kislányt ábrázol, mellette egy keselyű a halálát várja. A kép a megjelenés után hatalmas felháborodást váltott ki az emberekben; a fotóst sokan támadták kegyetlen hozzáállása miatt. A Pulitzer-díj elnyerését követő hírnév sem tartott sokáig. Két hónappal később Carter öngyilkos lett. 

Carter, több fotóriporter kollégájával egyetemben, egy élelmiszer szállítmány kíséretében utazott az ENSZ repülőjén a szudáni Ayod faluba. A falu közelében Carter egy csontsovány kisgyermekre bukkant, aki az ételsegély központhoz tartott. A lány útközben megállt, hogy erőt gyűjtsön, ekkor szállt le a dögkeselyű nem messze tőle. A beszámolók szerint Carter 20 percet várt a helyszínen egy jól megkomponált fotó reményében, de a madár végül nem tárta szét szárnyait, így a fotós elüldözte a ragadozót. (Cartertől találni olyan nyilatkozatot is, amiben azt mondta, hogy elzavarta a madarat, és olyat is, amiben sajnálkozik, hogy nem tette meg.)

Fotó: Kevin Carter: A keselyű és a kislány, Szudán, 1993

„A szülők azzal voltak elfoglalva, hogy élelmet szerezzenek a repülőről, ezért rövid ideig magukra hagyták gyermekeiket, amíg begyűjtötték az ételt. Ilyen körülmények között láthatjuk a fényképen szereplő kislányt. Egy keselyű szállt le a lány mögött. A jobb beállításért Carter lassan közelítette meg a helyszínt, hogy el ne ijessze a keselyűt és körülbelül 10 méteres távolságból fotózta a jelenetet. Több fotót is készített mielőtt elkergette volna a madarat.”
A felvételt először a The New York Times publikálta 1993-ban az Afrikában uralkodó kétségbeesést és borzalmas körülményeket szimbolizálva és nem meglepő módon erős indulatokat váltott ki az emberekben. A megjelenést követő néhány órában levelek százai érkeztek a Times szerkesztőségébe; az olvasók azt szerették volna tudni, hogy mi lett a kislány további sorsa. Hogy csitítsák az indulatok, az újság kiadott egy közleményt, amiben tudatta, hogy a kislány eljutott a segélyközpontig, de hogy ezek után mi történt vele, azt ők se tudják. A publikációt követően Cartert többen rágalmazták, amiért nem segített a kislánynak, hanem a megfelelő beállításra várt, hogy szenvedését megörökítse. Néhány kritikában a képen szereplő dögkeselyűhöz hasonlítják a riportert.
Jóllehet Carter idejében arra utasították a fotóriportereket, hogy kerüljék a fizikai kontaktust az éhínségben szenvedőkkel, mert betegséget terjeszthetnek, későbbi nyilatkozataiban többször is kifejezte sajnálatát, amiért nem segített a lányon. Carter visszaemlékezésében arról is mesélt, hogy óránként húsz ember halt meg azon a helyen, ahol az ételt osztották. A kislány sorsa nem volt egyedülálló.
Carter karrierje során számtalan erőszakos eseményt örökített meg; a szerettei elmondása szerint szenvedélyes és érzelmekkel teli fotós azonban nem bírta tovább az Afrikában látott borzalmat és halált. Kevin Carter 1994. július 27-én, 33 éves korában vetett véget életének. A fiatal fotós az alábbi búcsúlevéllel köszönt el szeretteitől:
„Depressziós vagyok…nincs telefonom…nincs pénzem lakbérre… nincs pénzem gyerektartásra… nincs pénzem a hitelekre…pénz! …Kísértenek a gyilkosságok és holttestek emlékei, harag és fájdalom… az éhező vagy sérült gyerekek, lövöldöző őrültek, gyakran rendőrök, gyilkosok… Elmegyek, hogy csatlakozzak Kenhez (Ken Oosterbroek, Carter nem sokkal korábban elhunyt kollégája), ha nekem is megadatik ez a szerencse.” (Spéder Zsófia)

(forrás és további részletek a fotóról: szellemkeponline.hu; blog.volgyiattila.hu; iconicphotos.wordpress.com; rarehistoricalphotos.com; thisisyesterday.com)

A kilenc világhírű gyerekfotót bemutató posztunkat ITT, a Pulitzer-díjas képekből összeállított válogatásunkat pedig ITT találod.