Fotó-dokumentumok #155

2015. október 09. Mai Manó Ház

A TV Maci először 1963. április 15-én jelent meg az MTV-n és a 19.10-kor kezdődő Esti mese szignálfilmje volt. A legelső macit még 1960-ban Kende Márta grafikus és Bálint Ágnes író, a tévé gyermekműsorainak első szerkesztője kísérletezte ki a tévészékház pincéjében, ám ezt sosem láthatták a nézők, mivel csak próbaszériának készült. A próbaszérián kívül még négy macit ismerünk, amelyek közül egyértelműen az utolsó a legkidolgozottabb, mind részleteiben, mind mozgásában. A maci minden változata 10–15 cm magas volt, bútorai pedig gyufaskatulyányi méretűek. 

tevemaci001.jpgFotó: Kende Márta a tévémaci egyik alkotója, 1974 © Fortepan.hu/Rádió és Televízió-újság

1980-ban fellőtték a macit az űrbe Farkas Bertalannal – természetesen ez is pártutasításra történt. A televíziós dolgozóknak ugyanis műsorral kellett előállniuk ez alkalomból, amelyet élőben közvetítettek az űrből, és ők az akkorra már védjegyüknek számító tévémacit választották a produkcióhoz. A terv szerint Farkas az űrből mondott volna mesét, miközben a maci – szigorúan szkafanderben – körülötte röpködött volna. Hogy megfelelő űrruhája lehessen, tervezőjét tanulmányútra küldték a Szovjetunióba, ahol hat hétig vizsgálhatta az űrhajósok ruháját, hogy aztán élethű másolatot készítsen róluk a maci számára. Az ötlet megvalósult: az első magyar űrhajós mesekönyvből olvasott fel a Szojuz űrállomás fedélzetéről. - olvashatjuk a Médiakutató oldalán megjelent tanulmányban.

tevemaci002.jpgFotó:  Az "űrhajós" tévémaci, 1980 © Fortepan.hu/Rádió és Televízió-újság

(forrás: mediakutato.hu; fortepan.hu)

Ha már mese a mai témánk, akkor nézd meg, hogy készült a Süsü, a sárkány bábfilmsorozat, werkfotók a hetvenes évekből ITT.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása