Andy Warhol: Sztárportrék polaroidon

2016. február 23. Mai Manó Ház

Andy Warhol (Pittsburgh, 1928. augusztus 6. – New York, 1987. február 22.) amerikai képzőművész egyike volt azon amerikai művészeknek, akik központi figurájává váltak a pop-art irányzatnak. Sikeres reklámrajzoló karrierje után Warhol világhírnévre tett szert mint festő, fényképész és avantgarde filmkészítő. Az 1970-es évek kezdetétől Warhol műhelye, amelyet Factory - Gyár - névre keresztelt, "iparszerű" technikát alkalmazott a képek elkészítésére. Andy Warhol a 70-es és 80-as években mindenhová magával vitte Polaroid kameráját, mintha a celebritások csillogó világa mögé csak ezzel tudna leginkább behatolni, festményeinek is szinte mindig instant kép volt a kiindulópontja. Warhol először Polaroid kamerával lefényképezte a mű tárgyát, majd különleges technikával felnagyítva a fotót különböző színű selyemszita-lenyomatokat készített róluk. John Lennon, Mick Jagger, Arnold Schwarzenegger, Diana Ross: többek között ők voltak azok a hírességek, világsztárok, akik benne voltak a Warhol-klubban, akikről Polaroid fényképezőgépével megannyi portréfotót lőtt a művész. A művész 25 ezer dollárt kért az első képért és 15 ezer dollárt minden továbbiért. A megrendelőket azonban ez sem riasztotta el. Az Andy Warhol által készített polaroid gyűjteményből, mely mindössze 250 képet tartalmaz, először a The Nasher Museum szervezett kiállítást a Duke Egyetemen 2010-ben.

Mivel Facebook oldalunkon februárban a Polaroid fényképezés a témánk, ezért mai bejegyzésünkbe Warhol polaroid képeiből válogattunk. 

arnoldschwarzenegger.jpgFotó: Andy Warhol: Arnold Schwarzenegger, 1977
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

truman-capote-andy-warhol.jpgFotó: Andy Warhol: Truman Capote, 1979 
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

 farrah-fawcett.jpg
Fotó: Andy Warhol: Farrah Fawcett, 1979 
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

jane-fonda-1982.jpgFotó: Andy Warhol: Jane Fonda, 1982 
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

mjandy-warhol.jpegFotó: Andy Warhol: Mick Jagger, 1975 
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

sylvester-stallone-1980.jpgFotó: Andy Warhol: Sylvester Stallone, 1980 
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York

dianaross.jpgFotó: Andy Warhol: Diana Ross, 1981
© Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, New York


(forrás: theguardian.com; art-sheep.com; mrjonesandco.com; mult-kor.hu; wikipedia.hu; fotomuveszet.net)

Andy Warhol Death and Disaster sorozatának Öngyilkosság című képén egy fiatal lány holtteste látható. Az eredeti fotó történetéről ITT olvashatsz bővebben.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása