Az Amerikai Egyesült Államok egyik fontos női fotográfusa, az 1940. március 20-án született Mary Ellen Mark Federico Fellini Satyricon című filmjét a Look magazin felkérésére fotózta 1969-ben, majd egészen a kétezres évek elejéig dolgozott a hollywoodi álomgyárnak, miközben rengeteg képet készített korunk kultikus filmsztárjairól. Mark a fényképezést egy Kodak Brownie kamerával kezdte kilencéves korában és húsz évvel később már az egyik legfontosabb embernek számított a legnagyobb hollywoodi filmek vagy azok forgatási szüneteinek dokumentálásában. 1992-ben közelebbről is megismerkedett a filmezéssel, hiszen férjével Martin Bell rendezővel elkészítették az American Heart című mozifilmet is, melyben standfotósként és forgatókönyvíróként is részt vett.
Munkáival nem csak a filmes világban alkotott maradandót, 19 fotóalbuma jelent meg és számtalan szakmai elismerés mellett, 2004-ben riportfotóiért World Press Photo díjat is kapott. Filmes képei mellett sorozataiban korunk problémáira reflektált, többek között hajléktalanok, egyedülállók és prostituáltak mindennapjait mutatta be. Mary Ellen Mark 2015. május 25-én – Robert Capa halálának 61. évfordulóján – halt meg.
Mai bejegyzésünkben ismét Mary Ellen Mark filmes fotóiból válogattunk. Az összeállítás korábbi részeit ITT és ITT találod.
![memark001.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark001.jpg)
![memark002.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark002.jpg)
![memark003.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark003.jpg)
![memark004.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark004.jpg)
![memark005.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark005.jpg)
![memark006.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark006.jpg)
![memark007.jpg](https://m.blog.hu/ma/maimanohaz/image/mary_ellen_mark/memark007.jpg)
(forrás: everyday-i-show.livejournal.com)
Mary Ellen Mark leghíresebb fotójának történetét ITT, a magyar filmek forgatási szüneteiben készült képeket pedig itt találod:
Körhinta (1955)
Egészséges erotika (1985)
Delta (2008)
Saul fia (2014)