Malick Sidibè 1936-ban született az akkor francia uralom alá tartozó Szudán Soloba nevű helységében. Fiatal korában kitűnt kiváló rajzképességével, aminek köszönhetően a Bamakóban működő művészeti iskolába járhatott. De hogyan került egy afrikai fiatalember kezébe fényképezőgép? Hisz ez a kultúra az 1940-es évek végéig, az „elmaradottabb” vidéki területeken pedig még tovább mereven elutasította a fényképet (mi több, a portrét mint olyat egyáltalán), mint az emberábrázolás eszközét, amelyről azt tartotta, hogy kivetkőzteti öltözetéből és ezáltal elrabolja a lelkét. Ezzel a problémával Sidibè maga is kénytelen volt később szembesülni, de többek közt épp az ő sokéves munkája változtatta meg sok ember gondolkodását a fényképről. A fényképezőgéppel viszont ő is egy európai, a francia Gérard Guillat műtermében találkozott először, akinél később asszisztensként dolgozhatott. Itt kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedhessen a fényképezéssel: a laborálási technikákkal és a műtermi fényképezés alapvető fogásaival. Egy évtizeddel később már saját műtermet nyitott Bamakóban, ami – bár a hetvenes évek közepén a színes fényképezés tömeges elterjedésével és az azt lehetővé tevő színes gyorslaborok megjelenésével a műterem jelentősége csökkent, és ő maga is háttérbe szorult – mind a mai napig fontos központja a társasági életnek. Sidibè itt készítette felvételei többségét, de gyakran riporterként is dolgozott. Volt olyan időszak a hatvanas és hetvenes években, amikor barátai, ismerősei táncos-zenés estéin fényképezett, vagy elkísérte a fiatalokat a Niger partjára. 

Fotó: André Magnin: Malick Sidibè, 1999 © André Magnin

Sidibè az ötvenes évek végétől a hetvenes évek közepéig megszakítás nélkül dolgozott, hol megbízásból, hol pedig saját kedvtelésére vagy barátai kérésére. Ő is az európai fényképészek hétköznapjait élte; esküvőkre járt, ünnepélyeken, fontos rendezvényeken vett részt, sporteseményeket látogatott, vagy a szabadidejükben önmagukba feledkező, gondtalanul vidámkodó honfitársait szemlélte. A környezete egy idő után természetesnek vette állandó jelenlétét, és gátlások nélkül, felszabadultan volt képes kamerája előtt is viselkedni.

Fotó: Malick Sidibè: Szenteste, 1963

A két és fél évtized alatt készült több ezer felvétel ma már dokumentum értékű, akárcsak az egykori európai műtermek hajdan unalmas, konvencionális fényképei, amelyek igazi jelentőséggel csak a megrendelő számára bírtak. A képeken a gyarmatosítás alól felszabaduló, életenergiával teli, egyszerű emberek néznek vissza ránk. Egy olyan korból, ami akkor fontosnak tűnt és jelentősnek, látszólag egy „új korszak” lehetőségeit rejtve magába. Mintegy harminc évvel később már túlzottnak tűnnek az akkori önfeledt mosolyok. Ebben a szerepben Sidibè fényképei őriznek valamit abból a spirituális hangulatból, abból a fajta varázslatból, ami egykor szinte minden kép mellé társult. Mesterkéletlenség, keresetlenség, mindenáron való szándékoltság nélkül, amikor a gép mögött álló ember csak látni akart azon a bizonyos „objektíven” keresztül, és továbbadni azt, amit ő látott, kommentár, ideológia és manír nélkül. Nem akart sokkolni, meghökkenteni, figyelmet felhívni – mert nem kellett szenzációra és szofthorrorra izguló médiaelvárásoknak megfelelni – hanem csak valamit megmutatni, ami ott volt mindenki számára evidenciaként.

Fotó: Malick Sidibè: Szenteste, 1963

Sidibè eleinte a hagyományos portrékészítési eszközöket alkalmazta. Később azonban más utat kezdett járni, amelyen egyik vezetője a nála valamivel idősebb, szintén Bamakóban dolgozó Seydou Keta volt, akit a legelső afrikai fényképészek között tartanak számon. Az ő általa kialakított hagyományba igyekezett Sidibè is illeszkedni. A korkülönbség ebben az esetben azonban nagy jelentőséggel bírt: Sidibè gondolkodását ugyanis egy sokkal fiatalabb generáció által közvetített hatások befolyásolták. Mindez együtt formálta azokat a képeket, amelyek sajátos hangulatukkal és kifejező erejükkel most is képesek kifejezésre juttatni az egykori érzelmeket. - írta Pfisztner Gábor a Fotóművészet magazinban megjelent Hasselblad díjas fotográfusokat bemutató sorozatában.

Fotó: Malick Sidibè: Combat des amis avec pierres, 1976 © Galerie Maginin-A, Paris

Fotó: Malick Sidibè: Les jeunes bergers peulhs, 1972 © Galerie Maginin-A, Paris

Fotó: Malick Sidibè: Pique-nique à la Chaussée, 1972 © Galerie Maginin-A, Paris

(forrás: fotomuveszet.net; theguardian.com)

A többek között Hasselblad- és World Press Photo-díjat is nyert fotográfus, Malick Sidibè nyolcvanéves korában 2016. április 15-én hunyt el.