A sportfényképezés két nemzedékkel fiatalabb az általános fényképezésnél. Hiába fedezte fel ugyanis 1839-ben Daguerre és Niepce, hogy a jódezüst lemezen felfogott képet vegyi kezeléssel állandósítani lehet – a fényképezés őskorában olyan hosszú megvilágítási időre volt szükség, hogy a gyors sportmozgások fényképezésére nem nyílt lehetőség. Tegyük hozzá, hogy ebben az időben igény sem volt sportfényképezésre; s ez csak a XIX. század végén, a sportok tömegesebb elterjedése idején merült fel.
Az első „sportképeket” kb. az 1880-as években készítették. Nálunk Pobuda Alfréd fényképészmester, a magyar sportfényképezés úttörője az 1910-es években készítette az első olyan sportképeket, amelyeken már a tényleges mozgást rögzítették. Természetesen csak azokat a sporteseményeket fényképezte, amelyek jól megvilágított helyen, erős fényben zajlottak le. A zárt helyiségekben rendezett sporteseményeket csak csoportképekben, tehát álló helyzetben, mozdulatmentesen, magnéziumpor ellobbantásával tudták fényképezni. Ez azonban, sportról lévén szó, füstje miatt zárt helyiségben egészségtelen megoldás volt.
A technikai alapok megteremtésével lehetővé vált, hogy a fényképezés immár ne csak kapjon a sporttól – új témákat, élményt, lehetőségeket –, hanem adjon is: lényegesen hozzájáruljon a sport fejlődéséhez. A sportolók rájöttek, hogy a fénykép nem csak arra való, hogy mint emlék az albumba kerüljön, hanem valósággal nélkülözhetetlen a korszerű sportolásban. Miért? Mert a fényképen rögzített mozdulatokat az edző és a sportoló jobban kielemezheti, a kép feltárja a mozgás hibáit, esetleges merevségét, a felesleges, időt rabló, a stílust, eredményességét rontó mellékmozgásokat, stb. Kiválóan alkalmas tehát a sportfényképezés a sportmunka tudatosítására. Nem véletlen, hogy a Testnevelési Főiskolán a fényképezést a tantervbe iktatták, s hogy a sportkörökben napirenden vannak olyan előadások, megbeszélések, amelyeken fényképek, sorozatfelvételek analizálásával igyekszenek a sportolók mozgáskultúráját fejleszteni. A sportnak az utóbbi évtizedekben mutatkozó ugrásszerű fejlődése nem kis részben ennek a tudatosító, dokumentáló munkának köszönhető. Sok-sok kimagasló sporteredmény megszületésében, a csúcseredmények sorozatos megdöntésében jelentősen közreműködött a sportfejlesztő fényképezés, hiszen a jó sporteredmény nagymértékben függ a helyes kéz-, váll-, törzs-, lábtartástól – olyan részletektől, amelyek megfigyelése a sportmozgások fényképi rögzítése nélkül szinte lehetetlen volna. - írta Bojár Sándor az 1958-ban megjelent Sportfényképezés című könyvében.
Ma nem kifejezetten klasszikus sportfotókat láthattok, mivel bejegyzésünkbe a fényképezés történetének sportolást ábrázoló képeiből válogattunk.
Fotó: Ismeretlen: A Belgium-Hollandia mérközés (3-3) nézői, Stadion Beerschot, Antwerpen, 1913. március © Spaarnestad Photo 
Fotó: Eadweard Muybridge: Boxing; open-hand. Plate 340, 1887 collotype © Corcoran Gallery of Art, Washington, D.C. 
Fotó: Gjon Mili: Clarke Mallery, magasugró, 1939 
Fotó: Négyesi Pál: Utcai autóverseny, Vörösmarty színház, az Országzászló tér felől nézve, Székesfehérvár, 1954 © fortepan.hu 
Fotó: Keleti Éva: Az első úszólecke a Császár fürdőben, 1958. © MTI 
Fotó: LeRoy Grannis: Ricky Hatch for Jacobs Surf Boards, Hermosa Beach, 1961 
Fotó:Robert Doisneau: Leçon de vélo, (Apa és lánya), 1961 
Fotó: Neil Leifer: Kipkoech és Charles Cheruiyot maratonfutók, Nanyuki, Kenya, 1984. január 03. 
Fotó: René Maltête: Sí © René Maltête
Fotó: Melissa Farlow: Santa Catalina Monestary in Arequipa, Peru, 1998 © National Geographic(forrás: life.tumblr.com; artblart.com; fortepan.hu; fotomuveszet.net; natgeofound.tumblr.com)
A legjobb sportfényképet mindig a legügyesebb fényképész fogja csinálni és sohasem az, akinek a legjobb gépe van, mert „legjobb” tízféle is akad, tökéletes azonban egy se. - írta Munkácsi Márton 1924-ben. Munkácsi sportfotóit és tanulmányát a sportfényképezésről ITT találod.
