Az 1901-ben zsidó családba született Kinszki Imre fotóművészete mellett filozófiai, természettudományos, irodalmi és ismeretterjesztő munkássága is jelentős. Kezdetben gyermekeit, családját, környezetét, és szűkebb pátriáját, Zuglót fényképezte. Újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem új szemléletű sajátos formanyelvében, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel az újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára. Életképei érzékeny híradások a harmincas évek városi életéről. A külföldi szakirodalom magasan jegyzi művészetét, Brassaïval, André Kertésszel és Moholy-Nagy Lászlóval együtt említi életművét.
A családi emlékképek megörökítése mellett érdeklődése a művészi fényképezés felé fordult. 1930-ban általa tervezett Kinszekta nevű gépével természettudományi nagyítóval mikroszkopikus felvételeket tudott készíteni. 1931-ben a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) tagja lett. Fotográfiáit, fototechnikai és természetfotózással kapcsolatos cikkeit az 1930-as évek elejétől közölte a szaksajtó. Rendszeres munkatársa volt a Nyugatnak, a Századunknak, a Vasárnapi Újságnak, a Búvárnak, időnként az American Photographyban, a National Geographicban, a Studióban és a Popular Photographyben is publikált. 1934-ben a Fotóművészeti hírekben „A múlt árnya” címen közzéadott írásában a hagyományos – a MAOSZ által is képviselt – értékeket támadva síkra száll a „Neue Sachlichkeit”-hoz közel álló „új fényképészet” mellett. 1936 decemberében ki is lépett a MAOSZ-ból, majd januárban Vadas Ernővel és Seiden Gusztávval megalapították a Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Az új társulás hamarosan nagyszabású, nemzetközi kiállítást szervezett a Pesti Vigadóban – az 1937-es, a fotográfia 100 éves történetét bemutató sikeres Daguerre-kiállítás folyománya volt az 1939-ben megjelent Magyar fényképezés című album, melynek szerkesztésében ő is részt vett.
1943-ban munkaszolgálatra hívták be, 1944 novemberében a Ferencváros pályaudvarról küldte utolsó levelezőlapját családjának. Kinszki Imrét egy a sachsenhauseni koncentrációs tábor felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára, 1945 januárjában.

Fotó: Kinszki Imre: Köd, c. 1930. Magyar Zsidó Múzeum

A Vintage Galéria gondozásában 2009-ben megjelent fotóalbumot (pdf) a képre kattintva tudod megtekinteni. 

(forrás: wikipedia.hu; vintage.hu)