Daguerre találmánya először Európát, később az egész világot lázba hozta, így egészen gyorsan érkezett el híre hazánkba is. A felfedezést 1839. január 7-én jelentette be Arago a Francia Akadémián, és már február 2-án megjelent az első magyar sajtóhír a Hasznos Mulatságok hasábjain, mely Daguerre találmányát "mindenek fölött legérdekesebb fölfödözés"-ként említi.
Március 7-én Vörösmarty lapja, az Athenaeum egy francia író, Jules Janin beszámolója alapján már részletesen, jóval alaposabban mutatja be a "nagy találmányt". Lapozó rovatunkban - ma, a Magyar Fotográfia Napján - a teljes írást megismerhetitek. 

Végre saját szemeimmel láthatám, saját kezeimmel tapinthatám Daguerre’ hihetlen és bámulatos találmányát. Nem kell a’ szép művészetekkel ’s ezek’ legcsekélyebb részleteivel foglalatoskodni, mint én, hogy Daguerret ismerje az ember. Neve Európaszerte ismeretes. Előbb ügyes festő vala, de ezen művészet sem elégíté ki, ’s valamit akart feltalálni, mi a’ festészetet túlhaladja. E’ valami a’ diorama volt. Az általa magasb fokra emelt művészet’ mindenhatósága által beléptete minket Daguerre a’ képek’ belsejébe, mellyeknek ő előtte csak külszínét látók. Őt követve, benyomulátok a’ régi romladozott egyházakba, megmásztátok a’ bérczet, leszálltatok a’ völgybe, utaztatok folyókon ’s tengereken: a’ bűvész fáradság nélkül elvezetett a’ legnevezetesb fővárosokba. Az ügyes férfi úgy játszott a’ legkülönszerűbb fény- és szín-effectusokkal, mellyeket kénye szerint igazgatott, mintha azoknak parancsoló urok volna. A’ közönség] megmeredve, bámulat-’s csodálattól átjárva, álla ott. A’ művészek azt mondák egymás között: mi kár még is, hogy Daguerre, a’ nagy festő, föltevé magában szebb képeket teremteni, mint a’ festészet maga! — E’ bámulatot ’s e’ szemrehányásokat mosolygva fogadá Daguerre; mert csak ő tudta, hova törekszik. Ezen tartós tanulmány mellett, mellyet csöndes visszavonúltságában a’ fény- és festék’ legbensőbb vegyítésére fordított, ezen gyakorlata mellett a’ napnak parancsolni, hogy ez engedelmes és hódoló szolgálóként mind azon pontokra vitessék, hol erősb vagy lankadtabb sugárai szükségesek valának — különös eredményekre kelle jutni a’ diorama’ feltalálójának. A’ mi nekünk könnyelmű embereknek csak játéknak tetszék, eredményeiben úgy mutatkozék, mint szigorú és teljes tanulmánya azon mesterségnek, mellynek végső határáig kelle előhaladnia. Emlékeztek még a’ diorama’ két hires képére; a’ galdani völgyre és a’ S. Etienne du Monti éjféli misére? — előbb a’ csöndes vidám völgy látható, kies schweitzi vidék nyugodt és tiszta napsugárokban, könnyeden támaszkodik az alacson kunyhó a’ bérczlejtőre, mindenütt élet látszik e’ nyájas földzugolyban; a’ fa’ lombjai mozognak, a’ kecske legel, a’ madár énekel, a’ földműves dolgozik. De egyszerre milly rémületes felfordulás! — a’ bérczek’ orma összerogy, a’ zöld gyep eltűnik feltúrt rögök alatt. Segítség! segítség! — földlavína nyeli el a’ kisded kunyhót, a’ kiáradt patak félelmes folyammá lesz, a’ gyökere vesztett fa messzire veti el szétszaggatott részeit. Ekként látja az ember a’ legborzasztóbb romlást. ’S ki mind ezen pusztulás’ szerzője? — ugyanazon ember, ki az előbb annyi éltető ’s mosolygó eszmét hinte széllel, a’ határtalan pusztulás’ ezen új képe ugyanazon kies táj, mellyen az elbájolt szem néhány percz előtt pihene. Árny, világosság és festék bizonyos vegyítése által a’ kunyhó egyszerre sziklává, a’ mező ujonta feltúrt rögökké, a’ patak rohanó vízárrá, az élőfa törzsökké, az élő ember halottá lőn. A’ köznapi ember bámulja ezen hihetlen változásokat a’ nélkül, hogy rólok magával számot vetne. — Hasonló eset volt az éjféli misével. Egy régi egyházba léptünk. Egyetlenegy öreg asszony sem térdelt az oltár’ lábánál, egy papot sem lehete látni a’ sekrestyében, egy gyermeket sem a’chóruson, csak fény tölté be a’ góth oszlopok’ ürességét, melly távolban oszlók szét ’s megvilágítá az épület’ mélységeit. De nem sokára néhány ájtatos láttatik belépni a’ gyönge fénynél, ’s ezeket egész néptömeg követé, melly végre az egyházat betölti. A’ gyertyák meggyújtatnak, a’ papok székeikben ülnek, a’ nők zsámolyaikon térdelnek, a’ férfiak ájtatosan ’s egyenesen állanak. A’ góth szónokszéken megjelenik a’ hitszónok ’s mindnyájokhoz intézi a’ szent igét. Ha ez elmúlt, felkél a’ térdelő tömeg, az egyház ismét kiürül, a’ papok visszatérnek a’ sekrestyébe, a’ szónok leszáll székéből, az egyházfi bezárja az ajtókat, hajnali szürkület’ sugári esnek a’ boltivekre. Ismét üres az egyház, ’s a’ kép mégis ugyanaz, mellyen semmi sem változott. —

Láthatni most már, milly titokteljesen czélra kelle e’ tartós próbatételeknek Daguerre urat vezetni. Folytonos tanulmány által e’ sajátszerű festő nagychemicus lőn, kétségkívül meglesé, hogy a’ világos napnál erős árnyéklat olly mértékben enyészik, mint a’ világosság kihal. Tudá e’ felett mit mindnyájan tudunk: a’ nap’ és fény’ hatását a’ színekre. Azon nem szűnő ügyekezettel tehát, mellyel csak a’ lángész bír, következő feladat’ megfejtését tűzte ki magának: úgy alkotott festéket találni fel, mellynek egyes részeit a’ nap, sőt, csak a’ puszta világosság is elveszi, míg más részei ellenállnak ’s helyökön mozdulatlan maradnak; ő kényszerítni akará a’ nappalt, hogy a’ feladott árnyékra úgy hasson, mint egy láthatlan reg’ isteni vésője, hogy így a’ sima és homályos lapra alakot ’s életet leheljen; kényszerítni akará a’ napot, e’ világszemet, hogy művészi parancsai alatt figyelmes dolgozó legyen! — Próbák, vizsgálatok, kémlelések ’s mindennemű kifejtések’ milly végtelen sora által juthatott végre Daguerre azon eredményhez, melly jelenleg még az ő titka? későbben megfejtendi azt egész Európának, ha Francziaország Európát e’ nemes ajándékkal megajándékozza. Annyi bizonyos, hogy Daguerre úr állhatatosság és szellemi erő, és vizsgálatok’ végtelen sora által következő eredményre jutott: van neki némi fekete máza, e’ mázat szétosztja valamelly lap felett. A’ lap kitétetik a’ napvilágnak, ’s mihelyt valamelly árny e’ lapra esik — föld vagy ég, vagy folyó víz, cathedrál melly fellegekbe vész el, vagy egy kő, egy porszem — mind e’ dolog nagy és kicsiny — ’s a’ nappal szemközt mind kicsiny — azonnal beevődik ezen camera obscurába, melly e’ benyomást megtartja.

Soha a’ legnagyobb művészek’ rajza sem teremte hasonlóbbat. Ha az egész csodálatra méltó, részletei ismét végtelenek. Gondoljuk meg, hogy maga a’ nap az, melly egy egészen új mesterség’ mindenható segédévé lőn ’s e’ hihetlen munkát végrehajtja. Itt nem az emberek’ gyarló tekintete többé, melly a’ gyönge szem előtt az árnyat vagy fényt felmutatja; nem azok’ reszkető keze többé, melly egy mozgékony papírra a’ világ’ változó napjait utánozza, Nem szükség többé egy helyen három napot tölteni, hogy annak némi alig ismerhető árnyékképét bírjuk. A’ csoda egy pillanatban történik, gyorsan mint a’ gondolat, sebesen mint a’ napsugár, melly ott a’ kopasz hegyre vagy alig nyílt virágra esik. A’ szentírásban egy szép hely jön elő : „Monda isten: legyen világosság! ’s lőn világosság.“ — Ezentúl ti a’ Notre-Dame’ tornyaihoz így fogtok szólani: „Álljatok ide!” ’s a’ tornyok engedni fognak. Engednek ők Daguerrenek, ki őket egy szép reggelen, teljesen, tömérdek talpkövüktől kezdve, mellyen nyugszanak, egész a’ karcsú, könnyed, aetherben fürdő toronycsúcsig, mellyet, Daguerret és a’ napot kivéve, senki sem látott — haza viszi. Ez különösen hangzik; de semmi sem olly hihetetlen, mint némelly igazságok. Napóleon maga, ezen mindent értő ember, nem akará hinni, hogy egy könnyű, vascsőbe zárt gőztömeg a’ világot kiemelendi sarkaiból, ’s a’ gőzhajót, melly szemei előtt járt vala, gyermekjátéknak nevezé. ’Azonban elszánás kell reá, hogy Daguerre’ fényképeit higyük, mert semmi emberi kéz nem rajzolhatna úgy, mint a’ nap rajzol, semmi emberi tekintet nem hathatna olly magasan a’ fény’ hulláimba, a’ sötétség’ mélyeibe. Így látók visszaadatni Paris’ legnagyobb emlékeit: a’ Louvret, az Institutot, a’ Tuileriákat, az új hidat, a’ Notre-Dame-ot, látók a’ Gréve-tér’ kövezetét, a’ Seine’ vizét, azon eget, melly sz. Genovévát fedezi, ’s mind e’ remekműben hasonló isteni tökély feküdt.

Nem valamelly mechanicai találmányról van itt szó, melly legfelebb árnyéktalan tömegeket ad vissza részletek, ’s minden egyéb eredmény nélkül, mint néhány órai kézi-munka-kimélés. Nem, itt a’ leggyöngédebb, legfinomabb ’s teljesebb felfogásról van szó, melly után isten’ ’s emberek’ művei törekhetnek. ’S e’ felfogás távol van attól is, hogy egyazon, és mint hinni lehetne, hasonszerű legyen. Sőt az egyazon bánásmód szerint előhozott ábrázolatok közűi egyik sem hasonlít az előbbenihez; a’ nap’ órája, az ég’ színezete, a’ lég’ tisztasága, a’ szelíd tavaszmeleg, a’ zord időjárás, az ősz’ langy festékei, az átlátszó víz’ visszaverése, a’ levegő’ minden változásai csodálatosan ki vannak fejezve e’ tündéri, mintegy a’ légi nemtők’ lehellete alatt alakúlt képeken. Így látók Parist a’ Daguerretyp által teremtett képek’ sorában , meleg napsugár alatt felvétetve: nap nyugvék azon nemes falakon, mellyek erőteljesen léptek ki ábrándos árnyaikból, láttuk ismét Párist felhőfátyol alatt olly időben, midőn ritka eső permetez, az ég nedves fátyollal van bevonva, ’s a’ legkisebb kövek is szomorú hidegtől dermednek. A’ külvilág’ visszaadásának illy módja, a’ kimondhatatlan részleti hűség’ nagy érdemével hihetetlen fény-hűség’ nagy érdemét kötendi össze. Ez által történik, hogy egy pillanatra képesek leszünk megismerni, hogy egyik kép a’ halvány párisi, másik forró olasz nap alatt vétetett fel. ’S mondhatni fogjuk: itt egy a’ hűs schweitzi völgyekből hozott tájkép; ott egy a’ saharai pusztákról levett látmány; a’ florenezi harangtornyot a’ Notre-Dame’ tornyaitól már az ég’ tekintetéből, mellybe e’ tornyok felnyúlnak, meg fogjuk különböztetni. — Milly bámulatos felfedezés, melly nem csak a’ helyek’, hanem a’ nap’ egyazonságát is fentartja! — E’ mellett meg kell jegyezni, hogy mindenkor az ember’ kényétől függ, a’ fény’ hatását így vagy amúgy igazgatni. Egy másodperczezel több vagy kevesebb e’ műre fordítva — már igen sokat tesz. Ha több részletet mint tömeget kívánunk: két perez alatt kész egy martinféle rajzolat; egy költői, félig burkolt vegyület, mellyben a’ szem többet sejt mint valóban lát. Ha egy építész azt akarja, hogy egy emlék mint relief, úgy a’ mint épült, minden annak hatását kisebbíthető környezettől menten jelenjék meg — a’ nap ebben is engedni fog, minden melléktárgyat fölemészt, ’s az emlék elkülönözve álland ott, mint a’ Vendomtér’ oszlopai. Hasonló bánásmóddal minden kívánt fény eredményt előhozhatni, a’ hajnal’ első szürkületétől kezdve az utolsó estsugárig. — Nem kevésbbé csodálatos, hogy miután a’ mű a’ nap vagy világosság által elkészült, többé nincs azon a’ napnak és világosságnak hatalma. Hiában tennéd ki e’ vékony máz’ rétegét, mellyre csak az előbb a’ legkisebb sugár olly nagy hatással volt, a’ legvilágosib fénynek. A’ réteg állandó, letörölhetlen, mint egy aczélmetszés. Lehetetlen hatalmasban parancsolni. Mintha a’ napvilághoz így szólna az ember: „Eddig ’s ne tovább!“ —

Ismeretes a’ camera obscura. Ebben a’ külső tárgyak hasonlíhatlan hűséggel adatnak vissza. De a’ camera obscura nem maga által teremt; az nem kép, az csak tükör, mellyben semmi sem marad meg. Képzeljétek már, hogy e’ tükör mind azon tárgyak’ benyomását megtartja, mellyek benne visszaverődnek — ’s csaknem teljes eszmétek lehet a’ Daguerretypról. — De, a’ mi még több, maga a’ hold, ezen bizonytalan ingatag világ, ezen halvány visszaragyogása a’ napnak, mellytől 40 millió órányi távolságra van; a’ hold is hat ezen mázra, mellyet lelkesültnek nevezhetni. Láttuk a’ változó csillag’ képét Daguerre’ tükrében, Arago’ nagy bámulására, ki kedvencz csillagának nem tulajdoníta illy nagy hatalmat. Ha a’ nap-microscop alá egy légy’ szárnya tétetik, a’ Daguerretyp, melly épen olly hatalmas, mint a’ microscop, e’ légy-szárnyat azon megmérhetlen kiterjedésben adandja vissza, mellyről azt szeretné az ember mondani, hogy a’ tündérregékböl van átlopva. — Tovább is számláljam-e ezen találmány’ határtalan alkalmazásait, melly talán századunk’ dicsőségét teendi? a’ Daguerrotyp’ rendeltetése a’ természet’ és művészet’ szép látványait visszaadni, mint a’ sajtó az emberi lélek’ remekműveit visszaadja. — Rézmetszés az, mellyet mindenki csinálhat magának; tükör, melly minden benyomást szegezve tart; némi hű emlékezés az a’ nagy mindenség’ emlékeire, tájaira; meg nem szűnő, fáradhattam, szabadon alkotott fölelevenítése az százezer mesterműnek, mellyeket az idő földünk’ színén felállított vagy ledöntött. A’ Daguerrotyp nélkülözhetlen társa lesz az utazónak, ki rajzolni nem tud, ’s a’ művésznek, kinek nincs ideje rajzolni. Kevés költséggel népszerűsíteni fogja a’ szép műveket, mellyeknek csak költséges és helytelen másolatait bírjuk. Kevés idő múlva, ki maga nem akar rézmetsző lenni, gyermekét küldi el a’ museumba, ’s ezt mondja neki: „Három óra alatt haza kell hoznod Murillo vagy Raphael’ ezen ’s ezen képét.“ Rómába fogunk írni: küldjétek el közelebbi postával Sz. Péter’ templomát, ’s Sz. Péter’ temploma első postával megérkezik. Antwerpbe utazván, csodáljuk ott Rubens’ házát ’s megküldjük építő mesterünknek azon házat, mellynek a’ flamandiak’ véleménye szerint nincs mása. „Itt a’ ház — ezt mondjuk — millyet építeni akarok“ — ’s e’ hű rajzon megtalálja az építő mindazon száz ékességet, melly a’szobrász’ vésője alatt származott. — Jövendőben a’ Daguerrotyp betölti a’ művészi szükséget, az élet’ minden szeszélyét. — Magatokkal viszitek a’ fehér házat, mellyben kedvestek lakik, a’ nélkül, hogy tudna felőle. Magatok készítitek Ingres’ egy szép arczképének másolatát, ’s azt mondjátok: mit bánom én, hogy ez arczkép nincs aczélba metszve; jobbal bírok, mint egy aczélmetszés, olly valamivel, mi épen olly jó, mint Ingres’ kézrajza. — A’ Daguerrotypnek az élet’ legszebb, legédesb érzéseiben meglesz saját haszna és ingere; egy pillanatban visszaadja minden kedves tárgyunkat; a’ nagyapa’ zsellye-székét, a’ gyermek’ bölcsőjét, az anya’ sírját.

Daguerre úr reményű, hogy kevés idő múlva sikerűlend neki arczképet is levenni a’ nélkül, hogy szükséges volna előbb egy festő’ arczképével bírni. Jó úton van gépet találni fel, mellynek segélyével a’ tárgy egészen mozdulatlatlan marad; mert a’ Daguerrotyp’ ezen hatalmas reproductorának ereje olly nagy, hogy egy pillantás alatt a’ szempillák’ intését, a’ legcsekélyebb homlokredőt, a’ leglágyabb hajfürtmozdulatot visszatükrözi. Vegyük a’ nagyító üveget ’s látunk azon lapos homlokon egy homályos pontot. Mi az? egy madár, melly az égen keresztül repült….

Különös korban élünk: napjainkban semmit sem akarunk már minmagunk dolgozni; de e’ helyett hasonlíthatlan állhatatossággal keressük az eszközöket, hogy magunk helyett dolgoztassunk. A’ gőz megötszörzé a’ munkák’ számát; kevés idő múlva a’ vasutak megkettőztetik azon röpke tőkét, mellyet életnek nevezünk; a’ légszesz kipótolja a’ napot; számtalan próbák tétetnek levegői utazásra. E’ dühe a’ természetfölötti eszközöknek az anyagi dolgok’ világából az eszmevilágba, a’ kereskedésből a’ művészetbe is átment. Nem régi ideje, hogy a’ Diagraphe-Gavard feltaláltaték, melly által a’ versailli palota’ plafondjait egy tapasztalatlan gyermek’ keze engedelmesen leteszi a’ papírra. Kevéssel azután egy másik lángeszű ember, Colas úr, ugyanaz, ki eszközt talált, mint kelljen a’ pénzeket reliefnyomatban visszaadni, kereket talált fel, mellynek segélyével, hihetetlen és csodálatos igázsággal reproducálta Milo’ Vénusát. ’S most Daguerre úr pótolja mázával a’ rajzolást és rézmetszési. — Arago úr a’ kamrákban javaslatot tesz, hogy Daguerre úr, nem kizáró szabadékot, mert hajlandó egész bánásmódját nyilvánossá tenni, hanem nemzeti jutalmat kapjon, melly őt képessé tegye tehetségét ismét új felfedezésre áldozni.

Daguerrének e’ szép találmánya számos külföldi tudós’ részéről elsőbbség’ igénylésére adott alkalmat. — A’ Journal des Débats azt véli, hogy ezen épen nem kell csodálkozni, mert minden fontos találmány’ sorsa hasonló. Mihelyt efféle jelentetik, azonnal akad számos más felfedező is, ki eddig mélyen hallgatott, és most egyszerre magának kezdi igényleni a’ felfedezés’ dicsőségét. Némellyek, számos munkáik’ valamellyik helyéből akarják ezt bebizonyítni, mások azt állítják, hogy az eszme, legalább sejtés’ és jövendölés’ határozatlan formájában, tőlök származott. Arago úr a’ február’ 4diki és 11diki ülésekben bizonyos Talbot, britt természettudós’, reclamatiójával foglalkodtatá az academiát, ki hasonló eredményekkel dicsekszik, mint Daguerre. Talbot e’ végre bizonyos anyaggal beíratott papirost használ, mellynek alkatrészeit pontosan nem adja elő, de kénsavanyas ezüst teszi egy részét. A’ britt tudós azt állítja, hogy a’ világosság e’ papiroson, kevesebb mint egy másodpercz alatt, gyakorolja hatását. Azonban Arago úr úgy vélekedik, hogy már maga e’ körülmény, mi szerint Talbot úr fényképei’ leszegzésére (fixatio) papirost használa, eléggé mutatja, hogy próbatétel nem érhették el a’ tökély’ olly magas fokát, mint Daguerre’ eredményei. A’ legfinomabb papiroson sem képzelhetők olly végtelenül vékony vonalak, mellyekben a’ nagyító üveg semmi rendetlenséget fel ne fedezzen; a’ papiros’ felszíne minden esetre igen durva, hogy olly nagy microscop tisztaságnak hódoljon. Ezenfelül — folytatá Arago úr — Talbot’ leírása után egészen bizonytalanok vagyunk, valljon a’ világosság fekete vagy fehér vázlatokban mutatja-e a’ tárgyakat, valljon t. i. hatása által azon részeket, mellyekre esik, feketére festi, az árnyékban álló tárgyakat pedig fehéren hagyja-e, vagy, mint Daguerre’ bánásmódjánál, a’ világosság decolorálja az anyagot. — Talbot úr továbbá nem említi a’ daguerrei találmány’ legfőbb titkát, t. i. azon eszközt, mi által ez rajzait a’ világosság’ minden további befolyásától megőrzi. — A’ britt tudós azt jelenti, hogy 1834 tavaszától fogva foglalkodik e’ tárgygyal; tudva van azonban, hogy Daguerre és Niepse urak’ társasága 1829ben kezdődött, mint számos oklevélből ’s rajzból kitetszik, mellyeket azon időben több emberrel közöltek. — De nem is szükséges a daguerrei találmány’ elsőbbségének bebizonyítására illyen védokokat hozni fel, mert áll azon tagadhatlan lettdolog, melly ellen a’ világ’ minden reclamatiója sikeretlen: „Daguerre volt az első, ki a’ találmányt megismertette.“ Ez elegendő, hogy őt a’ találmány’ dicsőségéről örökre biztosítsa. Ha valaha más elv állíttatnék fel, a’ legtörvényszerűbb fölfedezők sem volnának biztosítva, hogy az őket illető dicsőség tőlök el nem ragadtatik. — Daguerre már több év előtt olly’ kielégítő eredményekre jutott, hogy egy természettudós sem tartá a’még tovább haladást lehetségesnek; de ő, mint művész, nem eléglé azon eredményeket. Daguerre érzé, milly’ kifejlődésre képes találmánya, ’s csendesen tovább dolgozott, koczkáztatván, hogy más valaki megelőzze, de nem hogy felülhaladja; mert e’ dolog nem azon találmányok’ sorába tartozik, mellyeket történetnek köszönhetni, ’s mellyek ott maradnak, hol első perczben valának. Én ismerem Daguerre’ találmányát ’s mondhatom: ha egyszer nyilvánossá tétetik, a’ megkívántató tanulságos próbatétek’ sora a’ természettudóst, ’s a’ képek’ magas tökélye a’ művészt, egyiránt fogja gyönyörködtetni. Egész academia ’s több nevezetes művész látta a’ lapokat, ’s Daguerre nemcsak értesíte találmányáról, mint Talbot véli, hanem eredményeket is mutatott. Az első próbatételek ’s ezek után nyert rajzok már 1815- ’s 1816ból valók, már akkor hatalmában volt a’ két főpont, mellyektől minden függ, le tudá venni a’ külső tárgyak’ képét ’s tartóssá tenni a’ rajzot. De sok egyéb akadálylyal kelle megküzdenie: a’ műre fordított anyagok nem valának eléggé fogékonyak; tizenkét órába került, hogy a’ kép’ fényes részei teljesen decoloráltassanak, mi most kevés perez alatt történik. — Egyébiránt Daguerre’ találmánya már 1829ben bírt mostani lényeges sajátságaival. — Nem kell azonban hinni, hogy csak művész dolgozhatik ezen eszközzel, a’ mi a’ találmány’ hasznát igen korlátozná. Én nem vagyok rajzoló, ’s mégis, Daguerre’ útmutatása szerint, a’ jelenleg uralkodó zord, kedvetlen időben, tíz percz alatt a’ Boulevard du Templé igen szép képét készítém el. Azon tárgyak közt, mellyek a’ látkörben feküdtek ’s a’ Camera obscurában az ernyőn lefestődtek, volt egy ház is mennykőhárítóval. Ismért physical törvény szerint a’ mennykőhárítónak a’ képen kisebb szegletet kelle leírni, mintsem nagyító üveg nélkül látható lehetett volna; ’s ha látható volt, ez esetben a’ silhouette nem vala helyes, ’s a’ mennykőhárító vastagabb, mint a’ perspectiva’ törvényei szerint lennie kelle. Én keresémm azt ’s nem találám; de bár szememnek nem vala látható, mégis a’ világosság lerajzoló azt ’s nagyító üvegen át azonnal megpillantám.“ — Biot academicus egy levelet olvasa fel Talbothoz, mellyben kételkedését fejtegeti, hogy Talbot’ találmánya Daguerreével egyazon volna, ’s abban többi közt említi, hogy Daguerre vele számos nagyérdekű physicai vizsgálatokat közle, mellyekre próbatételei juttaták.

(Források: Athenaeum, 1839. március 7., I. félév, 19. sz.; Athenaeum, 1839. március 10., I. félév, 20. sz.)