Az Elsők sorozatunkban most Louis-Jacques-Mandé Daguerre munkásságát mutatjuk be. Niepcéről már írtunk korábban, aki Chaveliertől, az optikustól tudta meg 1825-ben (más források szerint 1826-ban, de a wikipédián 1827-et írnak), hogy Daguerre is ugyanazon probléma megoldásán dolgozik. Azóta már tudjuk, hogy Niépce nevét az első megmaradt fotográfia készítőjeként ismeri a világ, míg Daguerre nevéhez a dagerrotípiát kötjük.
Fotó: Nadar: Louis-Jacques-Mandé Daguerre, Párizs, 1844.
Daguerre, aki a fényképezés történetének egyik úttörője, Franciaországban született, Cormeilles városában, 1787. november 18.-án. Vegyész, díszletfestő és nem utolsó sorban sikeres üzletember volt. 1824-től - 37 évesen - kezdett el próbálkozni azzal, hogy a camera obscura képeit fényérzékeny anyagok segítségével jelenítse meg. Aztán, ahogy már említettük, Chavelier, az optikus segített abban, hogy a fotótörténet egy újabb mérföldkövéhez érkezzen. Niépce és Daguerre 1829-ben partneri szerződést kötöttek, mindketten sokat várva a közös munkától, hiszen Daguerre addigi kísérletezései nem voltak túl sikeresek, Niépce pedig akkoriban épp a találmányát próbálta előterjeszteni a londoni Királyi Tudományos Akadémiának, és ehhez támogatókra volt szüksége. A közös munka nem tartott sokáig, mert Niépce 1833-ban meghalt, Daguerre pedig az átvett tudás birtokában egyedül kezdett el ideális fényérzékeny anyag után kutatni, de erre 1837-ig várnia kellett. Ekkor a jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen rögzített képet higanygőzben hívta elő, a megvilágítatlan részeket pedig eleinte konyhasóval – később nátrium-tioszulfáttal - távolította el. Az így készült dagerrotípia mindegyike egyedi volt és sokszorosíthatatlan, valamint tükörképet mutatott.
Ekkor, 1837-ben született meg első, a párizsi Société Française de Photographie gyűjteményében található felvétele, mely egy gipszmásolatokat ábrázoló csendélet.
Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: Csendélet (dagerrotípia) 1837,
a Société Française de Photographie Paris gyűjteményéből
Daguerre sikeres üzletemberként, kiváló üzleti érzékkel látott hozzá találmánya elterjesztéséhez. Saját készítésű képeket küldött európai befolyásos embereknek. Ezekből a fotókból egy dedikált, Daguerre féle csendélet eredeti példánya Apponyi Antal párizsi nagykövet jóvoltából, ma is megtalálható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményében. Arago, fizikus és csillagász, valamint francia képviselő nagy érdeklődést mutatott a felfedezés iránt. Daguerre bemutatta neki találmányát, ő pedig 1839. január 7-én bejelentette a Francia Akadémián és megvételre ajánlotta a szabadalmat a kormánynak. Aki élt is ezzel a lehetőséggel, és életjáradékot fizetett, évi 6000 frankot Daguerrenek, és 4000-et pedig Niépce örökösének, majd a felfedezést 1839. augusztus 19.-én a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel.
A dagerrotípiát, amit a fotográfiai szakirodalom az első emberábrázolásnak tart, ugyanebben az évben 1839-ben - fotótörténészek szerint április 24. és május 4. között - készíthette el. Daguerre lakásának ablakából fényképezett, ahonnan a Boulevard du Temple-re nyílott kilátás. Aznap három fotót készített, a mellékelt felirat szerint az elsőt reggel nyolc órakor. A hosszú expozíciós idő miatt a képről eltűntek a mozgó tárgyak, így csak az álló, mozdulatlan részeket volt képes rögzíteni.
Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: A Boulevard du Temple látképe, Párizs, 1839. (dagerrotípia) Bayerisches Nationalmuseum, Munich gyűjteményében
És ilyen volt az épületek, árnyékok, növények mellett a cipőtisztító és vendége is. Egyes források szerint ők Daguerre kérésére álltak ott, de ezt semmilyen írásos bizonyíték nem támasztja alá. Kilétüket nem sikerült megállapítani.
Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: A Boulevard du Temple látképe, Párizs, 1839. (részlet)
Az eredeti felvétel később a bajor királyhoz, majd a Bajor Nemzeti Múzeumba került. 1970-ben egy nem szakszerűen végrehajtott restaurálás közben szinte teljesen megsemmisült a fotó, így azóta már csak az eredeti felvétel másolatát találhatjuk meg a gyűjteményekben.
Forrás: wikimedia.org; britannica.com