50. Képíró-képolvasó hétvége - Vékás Magdolna

50. Képíró-képolvasó hétvége - Vékás Magdolna

2015. január 09. Mai Manó Ház

Tíz évvel ezelőtt, 2005-ben a Mai Manó Házban is elindult az a múzeumkommunikációs program, amelyen a résztvevők nemcsak a történeti és kortárs fotóművészettel találkozhatnak, ismerkedhetnek meg elmélyültebben, hanem az így megszerzett tudás ismeretében saját alkotásokat is létrehozhatnak. A beszélgetés mellett különféle vizuális technikákat, módszereket sajátíthatnak el, így közelebb kerülhetnek a kiállított művekhez, a művészek elképzeléséhez, gondolatmenetéhez. Nyitottabbá, fogékonyabbá válnak a képzőművészetekre, ez azért is igen lényeges, mert iskolai keretek között – elsősorban időhiány miatt – nem sok hangsúlyt fektetnek a jelenkor vizuális művészetére. Magyarországon ma a legtöbb család használ fényképezőgépet, viszont a képkészítéshez szükséges technikai és elméleti ismeretekkel nem rendelkezik. A fotográfiával való foglalkozásokat azért tartjuk fontosnak, mert az iskolákban a szavakat megtanuljuk olvasni, de a képeket nem. Programjainkkal magabiztossá szeretnénk tenni a képek komponálását és egyúttal biztosítani a tudatos viszonyulást a fotográfiakészítéshez.

2015 február utolsó hétvégéjén Vékás Magdolna vezetésével rendezzük meg a Mai Manó Ház ötvenedik(!) Képíró-képolvasó hétvégéjét. A kurzus résztvevői betekintést nyerhetnek a régi fotókészítési eljárásokba. A hétvége első napján a látogatók röviden megismerkedhetnek a fotótechnika történetével és a gyakorlatban is kipróbálhatják az argentotípia készítését. Egyben arra is lehetőségük nyílik, hogy a program második napján elsajátítsák a cianotípia és az olajnyomás készítésének tudományát is. 

P1020471.JPGA Mai Manó Ház korábbi Képíró-képolvasó hétvégéjén készült, (2009. március)

ARCHAIKUS TECHNIKÁK ELMÉLETBEN ÉS GYAKORLATBAN
2015. február 28 - március 1.

A programot vezeti: Vékás Magdolna
Vékás Magdolna az oktatást 1990-ben az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban kezdte, alkotókör vezetőként. Munkahelyén kívül számos fotós iskolában, tanfolyamon (Szellemkép Szabadiskola, ASA Stúdió, Digivision Műhely stb.) tanít fényképezést. Szakmája gyakorlása és oktatása mellett, mint kiállító fotóművész is tevékenykedik. 1978 és ’83 között tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, 1985-ben nyert felvételt a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, 1987-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is tagja. Képei számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek hazánkban és külföldön. Művészi munkáját 2000-ben a fotóművészek által elnyerhető legnagyobb állami szakmai kitüntetéssel, Balogh Rudolf Díjjal ismerték el. 

Rövid videó az argentotípiáról:

Részvételi díj: 7000.-Ft/fő/hétvége, mely összegért a kurzuson való részvétel mellett, a workshop hétvégéjén lehetőség nyílik a Mai Manó Házban megrendezett kiállításaink megtekintésére, valamint 10% kedvezményt biztosítunk a Mai Manó Ház Könyvesboltjában.
50% kedvezményben részesül minden jelentkező a részvételi díjból, aki már legalább egy korábbi Képíró-képolvasó hétvégénken részt vett.
Helyszín: Mai Manó Ház, Napfényműterem

Résztvevők száma: maximum 10 fő
Jelentkezési határidő: 2015. február 22. A REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT, AZ ESEMÉNYRE MÁR NINCS TÖBB SZABAD HELYÜNK!

Jelentkezni személyesen - nyitva tartási időben - a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban (1065, Budapest, Nagymező utca 20., III. emelet) vagy a laszlo.baki@maimano.hu lehet. Amennyiben átutalással fizetnél, jelezd e-mailben! A részvétel a jelentkezési sorrend alapján áll össze.

További információ: laszlo.baki@maimano.hu vagy +36 1 473-2660
A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.