Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Portfólió – Jock Sturges (1947) 18+

2015. július 30. Mai Manó Ház

Jock Sturges, az 1947-ben született amerikai fotóművész tizenegy évesen került kapcsolatba a fényképezéssel, amikor egy bentlakásos iskolában elcsente szobatársa fényképezőgépét. Elmondása szerint a sorozatos kéztörései miatt nem tudott sportolni és unalmában vette kölcsön a fényképezőgépet, melyet a lakótársa is apjától lopott el. Kizárólag portrékat készített és a legjobban sikerült fotók a szoba falát díszítették, Sturges fekete-fehér képeit egyre többen látták és dicsérték. Első vevője lakótársa édesanyja volt, aki a kisfiáról készült fotókat vásárolta meg. Sturges ebben üzletet látott, és ekkortól kezdte el fényképezni kortársait, a kamaszodó gyerekeket, eleinte ruhában, később anélkül. Jock Sturges végül a meztelen kiskorúakat ábrázoló képei miatt lett hatósági eljárás alanya. 1990 áprilisában az FBI megrohamozta stúdióját San Franciscóban, elkobozta munkaeszközeit és eljárást indítottak ellene pedofil képek készítése miatt. A széles körben elismert fotós ellen végül ejtették az ügyet, de csak százezer dolláros ügyvédi közbenjárás segítségével tudta visszaszerezni felszerelését. A botrányos sorozat egy évvel később jelent meg a The Last Day of Summer albumban (mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható), amit 1994-ben követett a Radiant Identities című könyve, melyekben folytatta provokatív, intim portréi bemutatását. 1998-ban Alabama és Tennessee államban sikertelen kísérletet tettek arra, hogy a képeket gyermekpornográfiának minősítsék. A világhírű képeit azóta többször is bemutatták az USÁ-ban és szerte a világban, utoljára 2015 áprilisában volt nagy sikerű kiállítása a Santa Fe photoe-eye Galériában. 

A bejegyzésben provokatív módon ábrázolt, meztelen kiskorúakról készített képeket láthatsz, csak akkor lépj tovább, ha ez nem zavar!

fanny-montalivet-france-1996.jpgFotó: Jock Sturges: Fanny; Montalivet, France, 1996

Tímár Péter a Fotóművészet magazin Könyvespolc rovatában így ír Sturges 2008-ban megjelent Life-time című könyvéről, aki a naturista családok viselkedési kultúráját bemutató sorozatában elmondása szerint azt vizsgálta, hogy a fiatatalok miként reagálnak az őket körülvevő világra, és hogyan néznek szembe az ártatlanságukkal. „Ez már a harmadik Sturges-könyv a polcomon, de ha az imént el nem olvasom a Steidl-katalógust, meg nem tudom, hogy Jock Sturges naturista fotós… Éppenséggel gyanús lehetett volna, mert mindenki meztelen a képein, de nekem nem egy naturista telep jutott az eszembe erről, hanem a Paradicsom maga. Ha ez magyarázatra szorul, akkor annyi a magyarázat, hogy a mi „kultúránk” szerint a ruha a természetes, a ruhátlanság pedig nem, illetve a ruhátlansághoz kell valami nyomós ok, például a szex vagy a „művészet” vagy a „naturista ideológia” vagy a feltűnési viszketegség, beteges exhibicionizmus, mit tudom én. Mindezek közül kivétel nélkül mindegyik deviáns, bűnös, erkölcstelen. Ez a Sturges meg olyan embereket fotografál, akik úgy meztelenek, hogy erre semmi mentségük nincsen, és mégis szemrebbenés nélkül viselik, persze néhány képen ruha is van rajtuk, de náluk még ez sem generál bűnös gondolatokat. Egyszerűen olyanok, mint akiknek ez a meztelenség-erkölcstelenség marhaság hiányzik az agyukból. Egyszerűen szépek, harmonikusak. Azért nem mondom, hogy természetesek, mert ezzel is a dolog közelébe csalnám az ellentétet, a természetellenességet, és nem akarom. […] A vicces az, hogy ez a könyv nem is erről szól. Sturges nagyon jó fotós, nagyon megtalálja a megfelelő fényeket, környezetet, és nagyon jól együttműködik a modelljeivel, vagy azok ővele. Képei jó részén két, három, négy, sőt több ember is van, még csak nem is pózokba merevedve, és minden stimmel, az alakok, mozdulatok, arckifejezések, előtér, háttér, ami kell. Aki csak két embert is próbált már egyszerre lefényképezni, az tudja, ez mit jelent.” 

A képre kattintva Jock Sturges további fotóit láthatod.

portfoliosturges.jpg

(forrás: artsy.net; fotomuveszet.net; index.hu; aphotoeditor.com)

"Abban az időben nem volt internet és én soha nem láttam gyermekpornográfiát. Ez nem volt az emberek tudatában akkor. Az, hogy a fotográfiákon keresztül mutatom meg a gyerekeim testét meztelenül, számomra nem rendkívüli. A gyermekek kizsákmányolása teljesen távol áll tőlem." - nyilatkozta Sally Mann amerikai fotóművész az 1992-ben, az Aperture kiadó gondozásában megjelent fotóalbumáról, melyet szintén pedofil vádakkal támadtak. Sally Mann világhírű sorozatának képeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása