Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak. E hónapban a témánk a fotómanipuláció.

Keith Cottingham (1965–) elektronikus eszközökkel építi össze a puha agyagból készült szobrait ábrázoló felvételeket és az anatómiai rajzokat a különböző fajokat, nemeket és életkorokat megörökítő képekkel. A végső kép a késő reneszánsz olasz művész, Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571–1610) hűvös fényeit és érzéki bőrtónusait idézik fel. Cottingham az elektronikus másolásnak köszönhetően „használja és kihasználja a fényképészet mítoszát, azt, hogy minden másnál valóságosabbnak tartja magát”. Cottingham képei, a művész szavaival élve, „egyszerre szépek és rémisztőek”, és arra a pszichológiai vágyra játszanak rá, amely a valódival helyettesítené a képet. 

Fotó: Keith Cottingham: Ikrek, részlet a Fiktív portrék sorozatból, 1992

Az 1958-ban született Ruud van Empel holland fotográfus képeit alaposan megnézve rájövünk, hogy a furcsaság oka az, hogy nem létező és sohasem létezett emberek szemébe nézünk. Helyette az orrokat, karokat, szemeket és szájakat Photoshoppal szerkesztették össze montázzsá. A Ruud van Empel holland fotográfus alkotásain szereplő „modellek” közül sokan úgy néznek ki, mintha egy másik világban élnének. Ennek az az oka, hogy Empel nem találja, hanem pixelekből építi fel modelljeit. Mindegyik gyerekhez vagy ikerpárhoz négy vagy öt profi modellt fényképez le és arcvonásaikat a Photoshop program segítségével szerkeszti össze.

Fotó: Ruud van Empel: #32, Részlet a Világ című sorozatból, 2008 

(forrás: ruudvanempel.nl; keithcottingham.com; Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete, Typotex Kiadó, 2015, 430. oldal)