„Kizárom a körülöttem lévő tárgyakat, minden idegszálammal koncentrálok...az érzékeim élesek, mintha álmodnék, mindent tisztán látok, mintha magam mögött hagynám a testem és egyik különös jelenetről a másikra lebegnék, testetlen szellemként.” Oliver Wendell Holmes (1841–1935), amerikai orvos és fényképész így írta le azt az élményt, amikor sztereóképeket nézett. A sztereográf elvét már a fényképezés feltalálása előtt is ismerték, a fényképek esetében pedig a következő módon alkalmazták: a jobb és a bal szem által látott két képnek megfelelő két külön fényképfelvételt egy erre a célra szolgáló eszközbe (sztereográf, sztereoszkóp) helyeztek, ahol azok egyetlen térhatású képpé álltak össze a néző tudatában.
Sztereófényképek már az 1840-es évektől kezdve készültek Nyugat-Európában és Magyarországon. Holmes különös jelentőséget tulajdonított nekik: „Hamarosan minden természeti és művészeti alkotás megnyílhat előttünk...Eljön az idő, amikor ha látni akarunk valamit, legyen az bár természetes vagy mesterséges, csak elsétálunk a birodalmi, országos vagy városi sztereográftárba, és kikérjük a képet vagy a formáját.” Bár a jóslata nem vált valóra, a sztereóképek valóban nagyon népszerűek voltak a huszadik század elejéig. Ezt a sajátos képalkotási módot a legkülönbözőbb területeken használták: a térképészetben, ezzel párhuzamosan a hadseregnél is, ahol az ellenséges terepet és hadállást térhatású, részletes sztereóképpel próbálták kiismerni; a magyarországi ezredéves országos kiállításon az egészségügyi pavilonban a fürdők panorámáját sztereóképekben mutatták be; művészi fotóknál is alkalmazták, bár erre a célra nem mindenki gondolta megfelelőnek, ahogy azt egy 1912-es cikkben olvashatjuk: „Nem hallgathatjuk azonban el, hogy a sztereoszkóp-fölvételt a legkevésbé tartjuk alkalmasnak művészi hatás keltésére. A kép természeténél fogva merev, minden élet híján van s azt hisszük, nem túlzunk, mikor a sztereó-fölvételeket a hold felületét ábrázoló fölvételekhez hasonlítjuk”.
A városi tájakkal és építészettel kapcsolatos képek is gyakoriak voltak. Ilyeneket készített Schoch Frigyes (1856–1924) is a századforduló táján, az 1900-as és 1910-es években. Schoch – aki gazdag mérnök volt – elsősorban arról híres, hogy a Gellért-hegyen álló Hegedűs-villát ő kezdte el építeni genovai minta alapján. Fő tevékenységei mellett azonban – az utókor szerencséjére – amatőr fotográfusként végigfényképezte egész Budapestet a Városligettől a Gellért-hegyig, télen és nyáron, emberekkel és emberek nélkül. (Gáspár Balázs) 

Mai bejegyzésünkben a Fortepan gyűjteményében található Schoch Frigyes képeiből válogattunk.  

(forrás: Bognár Katalin: Térbe Zárt Pillanat. In: História. 30. évf., 8. sz., 28.;Budapesti Hírlap, 1894. január 9., 14. évf., 9. sz., 7.;Budapesti Hírlap, 1907. augusztus 3., 27. évf., 184. sz., 20.;Budapesti Hírlap, 1912. november 12., 32. évf., 267. sz., 16.;Mary Werner Marien: A fotográfia nagykönyve. A fényképezés kultúrtörténete. Typotex, Budapest 2011.; fortepan.hu)

A sztereofényképeket bemutató korábbi bejegyzéseink:
Különleges akt-sztereodagerrotípiák a fényképezés korai szakaszából (18+)
Sztereofotók Amerikából (1860-1903)
Japán sztereofényképek (1895-1910)
Karácsonyi sztereofényképek (1897-1902)
Sztereofotók Budapestről (1900-1919)
Sztereofényképek az első világháborúból
Sztereofényképek Európából (1930-as évek)