Elliott Erwitt egy megbízás keretében utazott a Vasfüggöny keleti oldalára – Magyarországon kívül Lengyelországban és Csehszlovákiában is járt –, ahol a rá jellemző egyéni látásmóddal örökítette meg az itteni hétköznapokat. Az Elliott Erwitt Magyarországon című kiállítás a hazánkban készült fotókból mutat be egy itthon még soha nem látott válogatást. Az amerikai fotográfus számos helyre eljutott Budapesten, a Keleti pályaudvartól kezdve a Nagymező utcán át a Citadelláig, de több vidéki városban és faluban is megfordult – látszólag a monumentális szocialista műalkotások és a városi kontrasztok ugyanúgy lenyűgözték, mint a falusi élet egyszerű pillanatai. Erwitt különösen élvezte a megbízatást, mivel, ahogy ő maga mondta, nem volt semmilyen megkötés, szabadon fotózhatta azt, amit akart.
Erwitt magyarországi anyagában számos olyan kép szerepel, amelynek helyszíne korábban nem volt ismert, de ki lehetett deríteni, hol készültek. Az egyes helyszínekhez kapcsolódva plusz információkat, érdekességeket gyűjtött munkatársunk, Gáspár Balázs, ezek segítségével próbáltuk átélhetőbbé tenni az adott kort – az alábbiakban ebből mutatunk be egy válogatást.
Erwitt képének időtlensége mindenkiben felidézheti a balatoni nyaralások hangulatát. A fotográfus bizonyosan járt Tihanyban, egy másik képén az egykori Tihany Szálló épületének egy része látható. Az 1960-as években a balatoni idegenforgalom lassú növekedésnek indult, az évtized közepére már majdnem 1500 vitorlás volt, 1964 nyarán pedig még különleges forgalmi szabályokat is bevezettek a megnövekedett autósforgalom miatt. Az említett évben az előzőhöz képest egyötödével több külföldi vendég kereste fel a Balatont, míg a magyarok közül „a főidény négy hónapjában 157 000-en jutottak hozzá a kedvezményes szakszervezeti üdülés valamilyen formájához. A fejlődés főként az üdülés színvonalában jelentkezett. Sokat költöttek az épületek csinosítására, a belső berendezés felújítására, illetve kicserélésére, a parkok szépítésére. A Balaton környékén északon 32, délen 38, a Mátrában pedig 12 üdülőn végeztettek nagyobb arányú felújítást”.
Fotó: Hungary, 1964 © Elliott Erwitt / Magnum Photos„Hát, kérem, a Gerbeaud osztályon felüli luxus kategória” – mondja a pincér az In our time című Örkény-egypercesben. S bár a szocializmus alatt mind a Gerbeaud (ami 1948 és 1984 között Vörösmarty cukrászda néven üzemelt), mind Budapest számos egyéb kávéháza a rendszer szigorú figyelme alatt működhetett, az ott megfordulók eleganciája továbbra is megidézte egy letűnt polgári világ hangulatát. Habár, akinek volt összehasonlítási alapja, annak számára talán még megidézni sem volt képes: egy huszonhat év után, 1965-ben Angliából hazalátogató magyar a „régi előkelő vendégeket” hiányolta az egykori Gerbeaudból, szerinte ugyanis az újak „eléggé viharvertek”.
Fotó: Hungary, 1964 © Elliott Erwitt / Magnum Photos A fiatal úttörők fölé Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884–1975) 1947-ben felállított hatméteres felszabadító szovjet katonája emelkedik. Kisfaludi a két világháború közötti Horthy-korszakban, majd a szocializmus idején is a hatalom által kedvelt és sokat foglalkoztatott szobrász volt. 1931-ben megkapta a Horthy Miklós által alapított Corvin-koszorút. Az 1935-ös Művészeti Lexikon több olyan alkotását is megemlíti, amelyek kapcsolódtak az akkori kurzushoz, például az „Észak”-ot a budapesti irredenta szobrok közül, gróf Tisza István debreceni szobrát, vagy a füzesabonyi hősi emléket. Az 1981-es Magyar Életrajzi Lexikonban sem a Corvin-koszorúról, sem az említett művekről nem esik szó – Kisfaludi az új rendszerben Kiváló művész (1952) és két Kossuth-díjat is kapott (1950, 1953). Az Erwitt képén is látható szobrokról így írtak: „A II. világháború után bravúros gyorsasággal elkészült gellérthegyi Felszabadulási emlékműve (1947) egy történelmi fordulat szimbóluma”. A jobb oldali szobrot 1956-ban annyira megrongálták (le akarták dönteni), hogy azt 1957-ben a szobrász újramintázta, és 1958 elején már a képen is látható helyreállított bronzszobor állt itt. A két szobor nagysága és határozottsága teszi hangsúlyossá a fiúcsoport tagjainak gyermeki esetlenségét.
Fotó: Hungary, 1964 © Elliott Erwitt / Magnum PhotosErwitt leghíresebb Magyarországon készült képének a párja – a másik változat, amelyen a lányok követik a libákat, hosszú időn át díszítette az amerikai fotográfus stúdiójának falát. A Kelet-Európa: Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország című könyv alapján, amely az amerikai fotográfus képeit tartalmazza, a kép a heves megyei Boldogon készült, más forrás szerint azonban a nógrád megyei Buják község környékén. Akárhogy is, a fénykép jól illusztrálja, hogyan képes Erwitt a véletlenszerű események kapcsán is – iróniát sem nélkülözve – szólni az emberi természetről.
Fotó: Hungary, 1964 © Elliott Erwitt / Magnum Photos
(forrás: Művészeti Lexikon (szerk.: Éber László). Győző Andor Kiadása, Budapest 1935.; Magyar Életrajzi Lexikon, 3., kiegészítő kötet (szerk.: Kenyeres Ágnes). Akadémiai Kiadó, Budapest 1981.; Szabad Föld, 1965; Népszabadság, 1964; mek.niif.hu; timelord.blog.hu; westlicht-auktion.com)
Az Elliott Erwitt Magyarországon című kiállításon az is látható, hogy az amerikai fotográfus hogyan örökítette meg többek között Komló főterét, a Nagymező utcai Budapesti Táncpalotát, vagy éppen Pátzay Pál szobrász epreskerti műtermét. (Gáspár Balázs)
A kiállítás 2017. szeptember 24-ig tekinthető meg a Mai Manó Házban.
