A fényképezés mindig nagyobb és nagyobb területeken válik nélkülözhetetlenné. Rövid 100 éve alatt, amilyen múltra a fényképezés visszatekinthet, egyetlen tudomány- vagy technikai ág sem fejlődőtt olyan gyorsan, mint a fényképezés és nem vált annyira közszükségletté. A sajtó, mely mindig mozgékony és rugalmas, észrevette a fényképezés nagy jelentőségét és azt a szolgálatába állította. Ma már el sem képzelhető olyan napilap, mely akár a leggyengébb rotációs papíron jelenik is meg, ne közölne egy-két fényképet. Mindenki szívesen olvassa a képekkel tarkított ú.n. illusztrációs lapokat. - írták a 75 éve megjelent Fotóriport (Dr. Gyulai Ferenc, A Fotóélet nagykönyvtárának sorozata. Budapest, 1943) című szakkönyv előszavában.
Riportfotónak a reprodukált, sajtóban közölt fényképeket tekintjük. A fogalom az angol report (beszámoló, tudósítás) szóból származik. Nyelvünkben kezdetben az angol szóalakot, majd annak „magyarított” változatát a ríport-ot használták. A ma élő szóalak először 1884-ben jelent meg nyomtatásban. A 20. század elején jelentősen megváltozott a fogalom. A fotóriport mai értelemben egy sajtóban közölt képes beszámoló valamely aktuális eseményről, amely a fotografálás sajátos eszközeivel, önállóan közli a híranyagot; a képaláírás csak az esemény adatait tartalmazza. – olvashatjuk Szilágyi Gábor A fotóművészet története. A fényrajztól a holográfiáig című könyvében.
A Reuters hírügynökség nemrég publikálta 2018 legjobb sajtófotóiból készített válogatását, melyek az idei év emlékezetes pillanatait a riportfotók segítségével idézik fel újra. (A kérdés örök: Mi történik a decemberben készült sajtóképekkel?)
A galériák megtekintéséért kattints a képekre!
A 100 LEGJOBB SAJTÓFOTÓ (2018)
Fotó: Mohammed Salem: Egy meggyilkolt palesztin rokonai a kórházban, Gáza, 2018. június 18.© REUTERS/Mohammed Salem
Az előző évekhez hasonlóan a Reuters képszerkesztői tematikus válogatásokat is összeállítottak, melyeket szintén a képekre kattintva tekinthetsz meg.
ÁLLATOK (30 fotó)
Fotó: Birkák állják el az utat egy autó elől, Xinjiang Autonomous Region, Kína, 2018. szeptember 19.© REUTERS/Stringer
KÖRNYEZET (40 fotó)
Fotó: A Villarrica vulkán Pucon városából fényképezve, Chile, 2018. szeptember 2.© REUTERS/Cristobal Saavedra Escobar
A LEGNÉPSZERŰBB INSTAGRAM FOTÓK (30 fotó)
CSILLAGÁSZATI KÉPEK (30 fotó)
LÉGIFELVÉTELEK (30 fotó)
DIVAT (30 fotó)
(forrás: reuters.com)
A Mai Manó Ház Blogon egész évben válogattunk a 2018-ban készült érdekes sajtófotókból. Ezeket a képeket ITT találod.