A HÉT FOTÓSA: Vadas Ernő (1899-1962), World Press Photo-díjas fotográfus

2019. április 14. Mai Manó Ház

Vadas Ernő fényképész, fotóművész 1899. december 17-én született Nagykanizsán. Érettségi után banktisztviselőként dolgozott, a fényképezéssel csak hobbiból foglalkozott. 1918-ban készítette első fényképeit a szüleitől kapott kis fényképezőgéppel. 1925-ben elküldte képeit bírálatra a Színházi Életnek, és a laptól biztató visszajelzést kapott. 1927-től már a magyar fotóművészet egyik megújítójaként ismert Balogh Rudolf segítségével sajátította el a szakma csínját-bínját. A jó szemű, tehetséges fotográfus 1931-ben külföldön is nevet szerzett, a svájci Camera című folyóirat által rendezett pályázaton Libák című képéért neki ítélték az ezer aranyfrankkal járó első díjat.  Fotói neves külföldi lapokban, többek között a Geographic Magazine-ban, a Vanity Fairben, a Harpers Bazaarban és az Illustrated London Newsban is megjelentek. 1938-ban az American Annual Photography toplistáján 13424 fotográfus közül az igen előkelő ötödik helyre sorolták. 1959-ben Ménesterelés című képéért a magyar fotósok közül másodikként kapott díjat a World Press Photo-pályázaton. Vadas Ernő 1962-ben hunyt el. 
"Képeivel sok-sok örömet és gyönyörűséget szerzett mindenkinek. Mert ahogy lényéből, úgy áradt fotóiból is az optimizmus, az élet szeretete. Képein mindenki számára érthető közelségbe hozta életünk sokrétű megnyilvánulásait." - írta Rév Miklós Vadas Ernő nekrológjában. 

Mivel ezen a héten Vadas Ernő Körmenet című fotóját választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, mai bejegyzésünkben a Magyar Fotográfiai Múzeum engedélyével - amit ezúton is köszönünk - Vadas Ernő képeiből válogattunk. 

(forrás: fotomuzeum.hu)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása