Ezek voltak 2019 legjobb légifotói a Reuters képszerkesztőinek válogatásában

Ezek voltak 2019 legjobb légifotói a Reuters képszerkesztőinek válogatásában

2019. december 27. Mai Manó Ház

Verne Gyula híres Hold-regényeinek egyik szereplője Michel Ardan társaival ágyúgolyóba zárkózva kirándul a kozmoszba. Talán kevesen tudják, hogy a könyvben szereplő Ardant Nadar, azaz Gaspard-Felix Tournachon fotográfus inspirálta, akinek nevéhez a fényképezés történetének legelső légifotóját kötjük. Nadar 1858-ban szállt fel Párizsból és egy közeli vendéglő pincéjében készítette elő a fényképezéshez szükséges lemezeit, aztán kiszáguldott a léghajóhoz, amelyet barátai kötélen óvatosan felengedtek a magasba, majd exponált. A ballon köteleit tartó fiatalemberek között volt Verne Gyula is — egyelőre ismeretlen tőzsdeügynök — akiről még nem sejtette senki, hogy egykor a léghajókról írt könyve teszi ünnepelt íróvá. A kép megjelent a francia újságokban is, „Nadar a fényképezés művészetét a magasba emeli” írta a tréfás rajz alá Daumier híres karikaturista. (Dr. Horváth Árpád Légifényképezés című cikke alapján, Ifjúsági Magazin, 1971/02.)

Az azóta eltelt 161 év alatt rengeteget fejlődött a légi fényképezés, mai bejegyzésünkben 2019 legjobb légi felvételeit láthatjátok, melyeket a Reuters szerkesztői válogattak. 

(forrás: reuters.com; adtplus.arcanum.hu)

A Reuters képszerkesztőinek 35 képes légifotó válogatását ITT találod.

Korábbi posztok a témában:
2019 legfurcsább fotói (Reuters)
2019 legjobb állatfotói (Reuters)