Elhunyt Albertini Béla fotótörténész (1940-2020)

2020. június 30. Mai Manó Ház

Elhunyt Albertini Béla magyar fotótörténeti szakíró, fotótörténész, a Kaposvári Egyetem professzor emeritusa. 

albertini_1.jpgFotó: Somogyi Nóra: Albertini Béla a Mai Manó Házban, 2011 

1940-ben született Vizsolyon. Felsőfokú tanulmányait 1963-ban végezte a Szombathelyi Tanítóképző Főiskolán, majd 1971-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés szakon. 1979 óta fotóesztétikai egyetemi doktor, 1984 óta a művészettörténet kandidátusa. 1977-ben csatlakozott szakíróként a Magyar Fotóművészek Szövetségéhez, 1979-1986 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, 1981-86 között a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep művészeti vezetője volt. Az egyetemes és magyar fotótörténet megbízott előadója. (1986-2000: Magyar Iparművészeti Főiskola; 2002: – Budai Rajziskola). 2004-től a Kaposvári Egyetem oktatója, a Fotográfus és Fotóriporter és képszerkesztő szakok szakfelelőse, tanterveinek kidolgozója.
Olyan művészeti szervezetek tagja volt mint a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, az Új Egyenlítő szerkesztőbizottsága, a Magyar Fotótörténészek Társasága.

Díjai:
Apáczai Csere János-díjas (2009),
Németh Lajos-díjas (2010)
2019-ben megkapta a Magyar Fotótörténeti Társaság Argentum-díját is. 

Könyvei
A magyar fotókritika története 1839-1945, Budapest, 1987
A magyar szociofotó története a kezdetektől a második világháború végéig, Budapest, 1997.
Forráskiadványa
Szemelvények a szociofotó forrásaiból
1. köt. Budapest: Népművelési Intézet Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep, 1985
2. köt.: Budapest: Országos Közművelődési Központ-Magyar Fotóművészek Szövetsége 1989
3. köt.: 1991, kéziratban a Magyar Fotográfiai Múzeumban (Kecskemét)
4. köt.: Budapest: a szerző kiadása, 1995.

Több magyar és idegennyelvű tanulmány és kiadvány szerzője. Legutóbbi tanulmánysorozata a két világháború közötti magyar fotótörténetről 2018-tól jelent meg a Fotóművészet című folyóiratban.
Publikációiról részletes lista a Magyar Fotóművészek Szövetségének oldalán érhető el.

Jelentősebb kurátori tevékenységei:
A magyar szociofotó tegnap és ma, Bp., Kiscelli Múzeum, 1989.
Az ismeretlen ismerős. Escher Károly emlékkiállítás, Bp., Mai Manó Ház, 2010.
Százhúsz éve született Hevesy Iván, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2013.

Nyugodjék békében!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére