Ezek a szívszorító képek voltak a 100 éve készült legelső magyar szociofotó „albumban”

2020. június 30. Mai Manó Ház

Magyar szociális fényképek önálló kiadványban 1920 elején jelentek meg először. A fenti címben használt idézőjelet az összeállítás terjedelme és méretei indokolják. Az Egy halálraítélt ország borzalmaiból című Tábori Kornél-munka - alcíme: Razzia a budapesti nyomortanyákon -, ugyanis mindössze tizenhat fényképes oldalt tartalmaz. Az első és hátsó karton borító 2-2 oldalával együtt tehát a mű egésze húsz oldalt tesz ki. Fekvő alakú, méretei: 160×250 mm. Így helytállóbb lenne Tábori produktumát inkább album-kezdeménynek, vagy még pontosabban fénykép-füzetnek nevezni. A fotókultúra szóhasználatában azonban ennek nincs hagyománya. Az önálló, valódi magyar szociofotó albumok őse történelmi elsősége okán megérdemli legalább az idézőjeles album-minősítést. – írta Albertini Béla cikkében, mely a Budapesti Negyed várostörténeti folyóirat 2005/1-2. számában jelent meg.
[...] Az 1920 eleji Magyarország történelmi viszonyai közepette a keletkezésben ketten játszottak elsődleges szerepet: Huszár Károly miniszterelnök a szociofotók készítésének proponálója, és Tábori Kornél író, publicista, szociofotós, az "album" szerzője.
[...] A tizenhat fényképből több láthatóan beállított jelenetet örökít meg. Tábori ezzel nyilvánvalóan tisztában volt. A végső hitelességet azáltal teremti meg, hogy a legtöbb esetben utca és házszám szerint megadja a felvételek készítésének pontos helyszínét. Aki tehát az egyes felvételek beállított volta miatt gyanakodva esetleg ellenőrizni akarta volna a bemutatott jelenségek valódiságát, az a konkrét helyszínre kiszállva megtehette volna. Lehet, hogy a kételkedő illetékes látogatásakor a szereplők esetleg nem ugyanolyan rendben és valószínűleg nem face to face álltak volna előtte, mint az némely fényképen látható, de a képek által közvetített lényeg, a szociális nyomorúság, nyilvánvalóan ugyanolyan súlyosan tárult volna szeme elé. Ez teszi Tábori munkáját szociofotó-történeti értékűvé; a dokumentáció történelmi mércével mérve alapvetően hiteles.

A 100 évvel ezelőtt, 1920-ban megjelent Egy halálraítélt ország borzalmaiból razzia a budapesti nyomortanyákon című háromnyelvű album összes illusztrációját, és Albertini Béla írását a képre kattintva ismerheted meg. 

tabori_kornel.pngFotó: N. Júlia leányanya gyermekei. Az egész család tüdővészes. Dagály utca 20. (Az eredeti munkában itt van egy kis keveredés: az angol nyelvű szövegben Drégely utca szerepel, a francia és az olasz változatban Dagály utca. A korabeli sajtóközleményekkel összevetve egyértelműnek látszik, hogy a francia és az olasz változat, a Dagály utca a helytálló.)


(forrás: epa.oszk.hu)

A Népszinház utczában kikérdeztem özvegy Bányász Károlynét, a ki így vallott:
— Tizenegyen vagyunk. Kenyeret nem ettünk tíz nap óta, csakis kukoriczamálét.
— Ebédre és vacsorára?
— Nem, csak ebédre. Vacsorázni és reggelizni nem szoktunk már.
— Hányan keresnek?
— Egy lányom. A többi nem kap munkát. Elkergették őket a czipőgyárból, meg a villanytelepről. Az uram beleugrott a Dunába a legkisebb két fiúval. Én azóta csak így dadogok, mert gutaütés ért. - részlet Tábori Kornél interjúiból, melyet a budapesti nyomortanyák lakóival készített 1920-ban. A Vasárnapi Ujságban 100 évvel ezelőtt megjelent teljes cikket ITT olvashatod el.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére