A Magyar Fotográfiai Múzeum 2003 nyarán jelentette meg Képmutogatók. A fotográfiai látás kultúrtörténete című kötetét. A könyv nyomon kíséri az optikai tapasztalat folyamatos alakulását az európai kultúrában. Azt a változást szemlélteti, amelynek során a megismerés eljutott az állati létet jellemző felismerési, azonosítási képességtől addig, hogy az emberi szem és agy együttes munkája révén képes egy nem valós (virtuális) valóságot értelmezni, létező dolgokkal azonosítani. Sőt, a virtuális teret valódiként érzékelni. Ebből a könyvből közöljük – rövidítve, átdolgozva – azt a fejezetet, amely a dobozba rejtett képpel való találkozás formáit veszi számba.
Az egyik legemberibb tulajdonság a kíváncsiság. Élvezzük, ha benézhetünk egy lyukon és kikémlelhetjük az elrejtett dolgokat. Lehet ez kulcslyuk, rés a palánkon, vagy külön erre a célra gyártott szerkezet. Ha egy ilyen dobozba bepillantunk egy szűk nyíláson át, automatikusan kilépünk saját világunkból, és átkerülünk egy illuzórikus birodalomba, ahol olyan dolgokkal jutunk közvetlen kapcsolatba, amelyek a hétköznapi tapasztalat számára megélhetetlenek. Átélhetjük a „mindent látás” örömét. A kukucskálódoboz „filozófiai” élménye millió formában kerül elénk, mechanizált változatban, sztereólátványként, sőt napjaink újdonságában, a kibertér érzékeléséhez szükséges speciális szemüvegekben is ugyanezt a hatásmechanizmust fedezhetjük fel. Járjuk most végig az utat a késő-középkori vásárok egyszerű guckkastenjeitől a 19. század polgári otthonainak elegáns sztereónéző dobozaiig, s próbáljuk meg ismét átélni az ujjongó örömet, ami eleinket az aprócska lyukon keresztül megpillantott kép láttán eltöltötte.
A képre kattintva Kolta Magdolna írását ismerheted meg, mely a Fotóművészet magazin 2003/1-2. számában jelent meg.
Aggházy Gyula: Mutatványos, 1865 k. magántulajdon, MNG Fotóarchívuma(forrás: fotomuveszet.net)