A világ tíz legdrágább fotója

2011. november 12. Mai Manó Ház

Kincses Károly 2002-ben a Mai Manó Ház első fotóárverésénék katalógusába az alábbi bevezetőt írta:

Egy jó csere: pénzt fotóra

Ha énnekem sok, de legalábbis elég pénzem lenne, mindent megvennék, amit pénzért adnak, de legfőképpen kortárs fotográfiákra költenék. Ha én gazdag lennék, senki nem kérdezné meg tőlem, miért erre költök. Nem vagyok gazdag, válaszolok.

Amióta az emberek nem csak a barlangok falára festenek, hanem mozdítható, elvihető műalkotásokat hoznak létre, feltámadt az igényük, hogy bizonyos, nekik tetsző, vagy valamely más okból fontos képeket csak ők nézegethessenek, csak az ő barlangjuk, palotájuk, lakásuk falát díszítsék velük. Ennek több oka lehet. Egy, a primer örömszerző képesség. Mert, ha az embernek elég vagy sok elköltenivalója akad, úgy érzi, megengedheti magának, hogy olyan tárgyakkal vegye körül magát, melyek örömet okoznak a látványukkal. Valóban, megengedheti. Kettő, a presztízs szempontok. Mert azt gondolja, hogy az őt barlangjában, palotájában, lakásában felkereső vendég szétnézve, a környezetében lévő tárgyak alapján ítéli meg őt magát. Mást gondol, ha semmi sincs körülötte, mást, ha vacak reprodukciókat lát és megint mást, ha eredeti műalkotások díszítik a falakat. Jogosan gondolja. Három, a pragmatizmus. Pénzt naponta sokszázezer példányban folyamatosan nyomnak a pénzjegynyomdák. Egy pénzdarab birtoklása a ráírt számtól függően bírhat valamelyes élvezeti értékkel, de hogy esztétikailag nulla, az biztos. És egy még akár szép is lehet, de tízezer ugyanolyan már uncsi. Ráadásul a folyamatos használat során gyűrődik, szakad, piszkos és viseltes lesz, ami még önmagában nem akkora probléma, de ha egy esetleges pénzügyi tranzakció nyomán a ráírt nullák száma vészesen lecsökken, akkor már végképp nem sok öröm van benne. Láttunk már mill és billpengőket anyagár alatt funkcionálni. Ezzel szemben a műalkotás más. A képben megtestesülő tehetség, alkotóerő, tudás nem inflálódik, hanem az idő múlásával egyre értékesebb lesz. Minden változik, az épületeket átépítik, a falakat átfestik, a régi pénzeket újabbakra cserélik, emberek, történelmi szituációk jönnek-mennek, de a műalkotás ugyanolyan marad, nem változik. Amilyennek egyszer megcsinálták, olyan az idők végezetéig. Ugyanolyannak látjuk harmincévesen és húsz év múlva plusz három dioptriával is. A műtárgyba fektetett pénz őrzi értékét vagy növeli, anélkül, hogy reggelente órákat töltenénk a börze-kurirok olvasgatásával, a műtárgy felvidít, ha rossz a kedvünk, jóleső elégedettséggel tölt el, ha örülünk, szóval aki még nem próbálta, rajta, aki már tudja, az gyakorolja.

Utolsó kérdés. Miért éppen fotográfiát? Mert minden kor kitermeli a neki megfelelő művészeti formákat, stílusokat. Az ősember a barlangrajzokat, az egyiptomiak a piramisokat, a görögök az antik szobrokat, a korai kereszténység a freskókat, falfestményeket, a barokk a táblaképeket, a huszadik, huszonegyedik század eleje a fotográfiai úton készült műtárgyakat. Álljunk meg itt egy percre. A fényképezést 1839-ben fedezték fel, jó százhatvan esztendőn keresztül élt és virágzott, s éppen mostanában nagyon jelentős átalakuláson megy át. A fényképezés minden része, a művészi képalkotást leszámítva, elhagyja a nehézkes múltszázadi technológiákat, s digitális jelek formájában készül, terjed és marad fenn. Mondom, kivéve a fotóműtárgyakat, mert ezeknél az alkotók jelentős része megmarad a történeti technikák mellett. Gyorsan eljön az a pillanat, amikor szétnézünk, s a hagyományos fotó szinte minden megjelenési formájában kompjúter-függő lesz. S akkor a kézzel, kémiai úton előállított, nem tetszés szerinti számban sokszorosítható fénykép ugyanolyan ritka és nehezen megszerezhető lesz, mint ma egy rajz, grafika, festmény. A ma kortárs fotográfiája holnap már a tegnap műtárgya. Pénzt képre.

A tovább után a világ tíz legdrágább fotográfiáit mutatjuk meg nektek.


10. Unknown photographer, Billy the Kid (1879–80), tintype portrait


$2,300,000, June 2011, Brian Lebel's Old West Show & Auction.


9. Cindy Sherman, Untitled #96 (1981) 


$2,882,500, May 2008, Christie's New York.

 


8. Edward Steichen, The Pond-Moonlight (1904)


$2,928,000, February 2006, Sotheby's New York auction.

7. Andreas Gursky, Los Angeles, (1998) 

gursky_los_angeles.jpg

Sotheby’s London, February 27, 2008, £1.5 million ($2.9 million)


6. Andreas Gursky, 99 Cent II Diptychon (2001)


$3,346,456, February 2007, Sotheby's London auction.

5. Richard Prince, "Untitled (Cowboy)" (c.2001–2002)


$3,401,000, Sotheby's New York, November 14, 2007. 

 

4. Jeff Wall: Dead Troops Talk (A vision after an ambush of a Red Army patrol, near Moqor, Afghanistan, winter 1986) 1992


03_Dead Troops Talk (A vision after an ambush of a Red Army patrol, near Moqor, Afghanistan, winter 1986) 1992.jpg3.666.500 USD, 8. November, 2012
Christie's

3. Gilbert and George — “To Her Majesty” (1973)

gilbert_grape.jpgChristie’s London — June 30, 2008 £1.9 million ($3.8 million)


2. Cindy Sherman, Untitled #96 (1981) 


$3,890,500, May 2011, Christie's New York.

 


1. Andreas Gursky: Rhein II , 1999


A Christie's aukciósház 2011. november 8-i, keddi árverésén 4,3 millió dollárért - közel 976 millió forintért - kelt el Andreas Gursky Rhein II című fotója.

 

UPDATE

Májusban változás állt be a listában, a harmadik helyre Jeff Wall fotója került, melyet 3,666,500 dollárért adtak el a Christie's árverésén.

UPDATE2

2012 decemberében Moholy-Nagy László és Herbert Bayer fotója került a 10. helyre, melyet 1.482.500 dollárért adtak el a Sotheby's árverésén. 

UPDATE3

2013 májusában Flesch Bálint összeállította az újabb aktuális listát, a bejegyzés ennek megfelelően frissült 2013. június 4-én.

UPDATE4

Az aktuális toplistát a wikipédia oldalán találod 

 

                               

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása