Egyperces fotótanfolyam

2011. december 14. Mai Manó Ház

A terveink szerint havonta jelentkező vendégblogger rovatunkban most egy igazi különlegességet mutatunk be a Lomolitosblog jóvoltából, amit ezúton is köszönünk.

Harminc, negyven évvel ezelőtt magyar ember alapvetően csak az OFOTÉRT-ban volt képes fényképezőgépet vásárolni. Ekkoriban minden géphez adtak egy rövid tájékoztatót, arról, hogyan kell szépen fotózni. A tájékoztató persze egyben OFOTÉRT reklám is volt.

Idősebbek számára a rajzok nem véletlenül ismerősek, a Ludas Matyi híres karikaturistája, Pusztai Pál műveit látjuk. Helyezzük el a korban a kiadványt: az Aranycsapat már a múlté, de a Gyöngyhajú lányt még nem alkották meg. Ez a 60-as évek közepe, második fele, beat-korszak hazai kezdetének időszaka. Kunkori frizura, miniszoknya. Ekkortájt kezdett elterjedni dolgozó népünk körében a fotózás, sokféle orosz, meg NDK-s fényképezőgépet lehetett kapni, meg Forte filmet, az OFOTÉRT pedig vállalta a kidolgozást. Érthető hát, hogy megpróbálták a dolgozókat arra ösztökélni, hogy valamelyest elfogadható képeket készítsenek, ha már.

 

A kiadvány leghasznosabb része az utolsó oldalon látható táblázat, amely fénymérő nélküli exponálási beállításokat tartalmaz. Igaz, hogy 17-18 DIN-es filmre kapunk adatokat, ez pedig "mai szemmel nézve" 50-es filmnek felel meg, de ha a táblázat valamelyik oszlopának értékeit megduplázzuk/megfelezzük, akkor 100-as filmhez használható eredményeket kapunk.

 

 









Ha szeretnétek Ti is megjelenni írásotokkal az oldalunkon, jelentkezzetek!

2014-ben elkészült a bejegyzésben látható kisokos aktualizált, megújított változata is, melyet ITT találsz.

 

 

 

   

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása