Szintén társadalmi tényezők befolyásolják a művészetek formanyelvét is. A társadalmi (külső) tényezők a sajátos művészeti (belső) motívumok mellett alakítják a művészetek formanyelvét. Formanyelv fogalmán a valóság érzékletes, látható tükrözését megvalósító, tartalmat hordozó formai összetevők (technikaiak és művészetiek egyaránt) együttesét, az eszmeiséget közvetítő közeget értjük. Szűkebben a témának (a valóság valamely része, az élet egy mozzanata) az alkotó által választott kifejező eszközökkel való megjelenítését, közvetítését.
Nemcsak az egyes művészekre, hanem az új művészeti ágakra nézve is törvényszerű, hogy egy adott korban bizonyos formanyelv áll rendelkezésükre, abba mintegy beleszületnek. Kezdetben a hagyományok által megszabott tartalmi és formai megoldások addig még ki nem merített lehetőségeit keresik, s a rendelkezésre álló ábrázolási módra építenek. A nyelvi elemek egy része azonban már nem felel meg az új művészeti ág lehetőségeinek: ezeket elhagyják, másokat pedig újfajta működésre késztetnek, új tükrözési módokkal kísérleteznek. Vagyis a formanyelvet módosítva fokozatosan kialakul az új művészeti ág önálló formanyelve.
Természetesen mindezt döntően befolyásolja a technika: az újfajta anyagok, eszközök alkalmazása, melyek továbbfejlődését viszont a formanyelv önállósulása sürgeti. A hagyományos vizuális formanyelv átvétele történt a fényképezés esetében is. Létrejöttekor a festészetben uralkodó akadémikus szemlélet a természetnek a perspektíva szabályai szerint történő pontos ábrázolását és a reneszánsz óta kifejlődő kompozíciós szabályok betartását normának tekintette. Ezen a hagyományos formanyelven kezdett alkotni a fotográfia is, s csak fokozatosan, kitérőkkel talált rá saját lehetőségeire, önálló kifejezési formáira, az adottságainak legmegfelelőbb tematikákra. Tehát látni fogjuk, nem kész fegyverzetben, kialakult forma nyelvvel lépett színre a fotó. Ezért nem is hozhatta létre a XIX. sz. képzőművészetében a fotószerű hűséget. Már a fotó feltalálása előtt kialakult a festészetben a „fotografikus” látásmód. Ez a folyamat a reneszánszig nyúlik vissza. 

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez