A diadalmaskodó új szemlélet - a megérett technikai lehetőségek birtokában - hívta életre 1839-ben a fényképi rögzítést, mint az akkori legalkalmasabb eszközt a valóság objektív képi tükrözésére. A fiatal technika, a természettudomány a realisztikus művészetszemlélettel egyetemben megteremtette a tárgyi világ mechanikusan egzakt ábrázolásának lehetőségét.
Néhány őt megelőző kutató - mint az angol Wedgwood és Davy - hiábavaló kísérletezése után a francia Nicéphore Niepce-nek (1765-1833) sikerült 1826-ban elsőként a camera obscurában kirajzolódott képet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedő ún. júdeai aszfalton rögzítenie. Mivel azonban az ő heliográfiának nevezett eljárása igen durva, rossz felbontóképességével és igen alacsony érzékenységével nem felelhetett meg a közönség elvárásainak, felfedezője még nem léphetett vele a nyilvánosság elé. A Niepce ablakából udvarát és a szomszéd házat ábrázoló felvétel, mely a világ első fennmaradt fényképe, feltehetőleg nyolc óra hosszat tartó megvilágítást igényelt.
Fotó: Fotó: Joseph Nicéphore Niépce: Point de vue du Gras, 1826 ou 1827.
A Niépce kutatásait társaként folytató párizsi díszletfestő, Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1851) próbálkozásait viszont 1837-ben szerencse kísérte: a jódgőzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkező ezüstjodidból lappangó kép alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygőzök segítségével tett láthatóvá. Az ezüstjodid és a higany egymásra hatásaként a világos tónusokat, a fényeket adó ezüstamalgám jött létre, az árnyékokat pedig az ezüstalap sötétebb tónusai adták. Eljárásával hihetetlenül finom részleteket mutató, közvetlen pozitív kép jött létre, egyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüstjodidot Daguerre a további kémiai reakció kiküszöbölésére konyhasóval oldotta ki.
A felfedezést Daguerre pártfogója, Arago, a nagytekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. A francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta és a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Arago ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Rövidesen megjelent, s csak az 1839-40-es években nyolc nyelven (már 1840-ben Zimmermann Jakab fordításában magyarul is) 30 kiadást ért meg az eljárást ismertető könyvecske, a „Daguerre képei ‘elkészítése’ módjának leírása”.
Fotó: Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: Csendélet (dagerrotípia) 1837,
a Société Française de Photographie Paris gyűjteményéből
Már Daguerre egy-egy felvételén is találkozhatunk meglepő, sajátos fényképi meglátással, megfogalmazással, melyekre nem a képzőművészetből láthatott példát, hanem ezek a fényképezés gyakorlatában magától értetődő lehetőségként jelentkeztek. Egyik elsőnek datált, 1837-es felvételén, a domborműveket ábrázoló, finoman komponált csendéletén a képzőművészeti tárgyak között egy anyagszerűen ábrázolt fonott palack sajátosan fényképi nyelven jelenik meg. A tárgy felületi anyagszerűségét közeli géphelyzettel és súrlófény alkalmazásával emeli ki, s aprólékos részletrajzzal érzékelteti. Másik, történeti jelentőségű dagerrotípiája, melyen először rögzítődött meg emberi alak, a képzőművészetben addig ritkán látott felülnézetből mutatja Párizs egyik körútját. E madártávlatú nézőpont alkalmazása a XIX. századi városfényképezésben általánossá vált, így egyaránt kiküszöbölhették az előtér zavaró részleteit és azt is, hogy túl nagy, részlettelenül fehér égbolt kerüljön a képfelületre.
Fotó: Fotó: Louis-Jacques-Mandé Daguerre: A Boulevard du Temple látképe, Párizs, 1839. (dagerrotípia) Bayerisches Nationalmuseum, Munich gyűjteményében
Daguerre felfedezésének hírére Európa-szerte többen is jelentkeztek, hogy tőle független eljárással ők is sikeresen oldották meg a camera obscura képének rögzítését. A francia Hippolyte Bayard (1801-1887) már 1839 márciusában ismertette módszerét: miután az ezüstnitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte, s a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet káliumbromiddal rögzítette. Bár Bayard harminc nagyméretű képét 1840 júniusában egy jótékonysági vásár keretében ki is állította, egyszerű, szellemes és olcsó eljárása támogató híján nem versenyezhetett a dagerrotípiával.
Hasonló volt a sorsa Friedrich Gerber berni egyetemi tanár 1839 februárjában publikált, papírra kidolgozott találmányának, úgyszintén az volt Franz Kobell és Carl August Steinheil müncheni egyetemi tanárok 1839 nyarán a sajtóban még magyarul is ismertetett vegyi eljárásának, valamint a mikroszkópia tudósa, J.B. Reade papírkép-eljárásának. Nem terjedt el John Herschel angol csillagász különleges jelentőségű találmánya sem, bár ő egyheti kísérletezés eredményeként üveglemezre készített máig fennmaradt felvételt. E kiváló tudósok megelégedtek a tudományos probléma megoldásával, s - ellentétben Daguerrerel és Talbot-val - nem foglalkoztak tovább annak gyakorlati, anyagi kiaknázásával.
A fotográfia továbbfejlődése, a mai, a sokszorosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárás megalapozása szempontjából az angol Henry Fox Talbot-nak (1800-1877) 1839. január 31-én a londoni Royal Society-nek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia volt döntő jelentőségű. ő híg konyhasóval és ezüstnitráttal átitatva a papírt fényérzékeny ezüstkloridot nyert, melyet tömény nátriumkloriddal vagy káliumjodiddal rögzített. A kisméretű, halvány képek előidézését, a gallusz-savval történő előhívást azonban csak egy évvel később oldotta meg.
Egy magyar tudósóriást is foglalkoztatott a képrögzítés problémája. Bolyai Farkasnak egy 1839. február 21-én Marosvásárhelyt kelt levélrészlete tanúskodik egyedül róla, hogy ő is a fényképezés feltalálói közé sorolandó, ha vegyi eljárása nem is maradt fenn az utókorra: "Gyönyörű találmány az Obszcura Camera kép fixirozása: mihelyt mondották, elébb ugy mint van azon szinekkel lehetetlennek mondottam, de azonnal igérem, hogy edj negativot feketén fixálok s ugy mondották, hogy csak sötéten is marad meg.".
A mondat valószínűleg a színháromszög fekete- fehér tónusokkal történt rögzítésére utalt.
Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez
