A fotóriport, a fotótechnika és a nyomdai sokszorosítás fejlődése következtében a XX. század elején bontakozott ki. Célja az aktualitások és az élet valóságának, mozgalmasságának, érdekes jelenségeinek dokumentálása volt. Mivel hatása az aktualitásokhoz és az újságok rövid élettartamához kötődött, nem törekedett művészkedő, festőies hatásokra, hanem a kifejezés erejére koncentrált. Éppen a kifejezés igazságával, az emberi sorsok mély átérzésével válhatott számos riportkép művészi értékűvé, és segíthette hozzá a fotográfiát, hogy a festőiség művészfényképészeinek l'art pour l'art szemlélete helyett a saját lehetőségeinek legmegfelelőbb témakörök és eszközök felé forduljon.
Fotó: London Cabmen. From 'Street Life in London', 1877, by John Thomson and Adolphe Smith
Mivel a riportázs elengedhetetlen tényezője a fényképi realizmus, a festőieskedő művészfényképészek nem tekintették művészi munkának a lapillusztrációt. Ezért a sajtófotó kiemelkedő alkotásai nem kerülhettek a kiállítások falaira, albumokba, évkönyvekbe, hanem az újságok, folyóiratok lapjain túlnyomórészt feledésbe merültek, mindmáig feldolgozatlanok. Nagy közönséghatást, cselekvésre késztető eredményeket természetesen többnyire nem a közömbösen dokumentáló fényképek értek el, hanem azok az ábrázolások, amelyek közvetve részt vettek a társadalmi harcban, amelyek a kifejezés erejével hívták fel a közvélemény figyelmét a társadalmi igazságtalanságokra és a szociális elmaradottságra.
Fotó: Street Doctors. From 'Street Life in London', 1877, by John Thomson and Adolphe Smith
A szociális dokumentáció első termékei valószínűleg Richard Beard dagerrotípiái, melyet 1851- ben Henry Mayhew „Londoni munkások és szegények" című szociális fölméréséhez készített, de ezek csak fametszetes reprodukcióiban maradtak fenn. Szintén Mayhew könyvéhez, az l887-ben megjelent „Utcai élet Londonban" című munkához készített illusztrációkat John Thomson (1837-1921). Beard-del szemben természetes környezetükben fényképezte az embereket, igen életszerűen mutatta be a legszegényebb osztályok életét és munkáját. Képeihez az ábrázoltak élet- és munkakörülményeit ismertető cikkeket mellékelt. Megkapóan eleven képet rajzolt a külvárosi gyerekek apró öröméről a „Félpennys fagylalt" című felvételén. Ahány gyerekarc, annyi különböző kifejezés, annyi különböző gyermeklélek tükröződik. Komorabb hangvételű az „Ócskásbolt Londonban". Az Atget-val rokon témájú fotón a hangsúly nem a járdára halmozott tárgyak részletezésén van (bár azok igen plasztikusan, anyagszerűen jelentkeznek), hanem a gyanakvó, reménytelen tekintetű embereken.
Fotó: Half-penny Ices. From 'Street Life in London', 1877, by John Thomson and Adolphe Smith
Fotó: The Crawlers. From 'Street Life in London', 1877, by John Thomson and Adolphe Smith
A szociális dokumentáció korai mesterműve, a „Szegény asszony gyermekével" c. képe az ellentétek erejétől válik különösen megdöbbentővé. Ui. a hagyományosan derűt, szépséget, harmóniát árasztó Madonna képek tartásában, kompozíciójában ábrázolta a járdaszélre szorult, koravén, nyomorúságos asszonyt. Nem naturalisztikus eszközökkel mutatta a nyomort, így fokozottan érezzük, hogy nem egyedi jelenségről, hanem tömegeket érintő társadalmi problémáról van szó. Emerson naturalista köréhez tartozó Lyddell Sawyer képein, melyek Newcastle külvárosában készültek, nem közelről fényképezte az embereket, mint Thomson, hanem messziről látjuk őket az utcán, házuk előtt ácsorognak, rongyot gyűjtenek, kordét tolnak, a gyerekek a járdán ülve játszanak. így inkább a városrész hangulatának, mint az emberek életének ábrázolása válik hangsúlyossá.
Fotó: Lyddell Sawyer: The Castle Garth, c. 1890
(forrás: digital.library.lse.ac.uk)
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
