Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bellocq: Storyville Portraits (1912) 18+

2013. február 03. Mai Manó Ház

John Ernest Joseph Bellocq fotográfust (1873-1949) New Orleans vöröslámpás negyedében készített képei tették ismertté. A Storyville-nek nevezett városrész – egészen az 1917-es bezárásáig – Amerika legnagyobb prostitúciós negyede volt. Bellocq prostituáltakról készített képei komolyak és együttérzőek voltak, ugyanakkor sokat elárultak a modellek belső énjéről is. Az effajta ábrázolásnak Amerikában nem nagyon volt hagyománya, témaválasztásának okára soha nem derült fény. Az a legenda is terjeng Bellocq-ról, hogy az örömlányok fotózása mellett - szintén 1912-ben - készített egy sorozatot a New Orleans kínai negyedében található ópiumbarlangokról is, ám ebből az anyagból eddig egyetlen kép sem került elő. A most látható fotók, Lee Friedlander fotóművésznek és John Szarkowski, a Museum Of Modern Art kurátorának köszönhetően lettek ismertek. Friedlander neki mutatta meg a 89 (erősen sérült) üvegnegatívot, melyek túlnyomórészt meztelen és félmeztelen örömlányokat ábrázoltak. Bellocq halála után húsz évvel, ezekből a munkákból 1970-ben Storyville Portraits címmel egy fotóalbum is megjelent, amely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható.

Vigyázat, felnőtt tartalom!

001.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

Susan Sontag a könyv előszavában rámutat a fotókon szereplő nők szépségére és nyílt jelenlétére, akik olyan meghitt környezetben örökítődtek meg, amely egyszerre beszél az érzékiségről és az otthonos fesztelenségről, valamint letűnt világuk kézzelfoghatóságáról.

008.jpegFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

005.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

003.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

006.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

004.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912

002.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912 

ejb.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912 

(forrás: anthonylukephotography.blogspot.com)

Ha tetszett ez a sorozat, akkor nézd meg Jan Saudek erotikus fotóit is!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása