A befejező rész
A fotóművészetet megújító nagy kezdeményezők munkásságának eredményeként az 1930-as évekre a széles amatőrtömegek munkáiban is gyökeres változás mutatkozott. Ez legfeltűnőbben a festőies hatásoktól való elfordulásban, a nemes eljárások elhagyásában mutatkozott meg. Az úttörők leglényegesebb újításai, a tárgykörök kiszélesítése, a tárgyi világ szépségeinek felfedezése és a látvány fényképi ábrázolása, az újszerű képszerkesztő eszközök csak fokozatosan, szinte rejtetten épültek be az önállósuló fotóművészetbe. Az amatőrök nagy többsége munkáiban többnyire csak az új formanyelv külső, formai elemeit hasznosította. A legszembetűnőbb újdonságok a kivilágosodott, ezüstös tónusban, a kitisztult formákban, a fények és árnyékok ragyogó, harmonikus ellentétében, a részletgazdag tónusskálában, az érzékletes anyagszerűségben és az egész kép felületére kiterjedő hibátlanul éles rajzban nyilvánultak meg. Az amatőrök munkásságában a tájkép és a zsánerjelenet maradt az uralkodó műfaj, de fotószerűbb, reálisabb felfogásban készültek, mint a megelőző évtizedekben. A mozgás megragadásának lehetősége nagymértékben gazdagította a jelenetek ábrázolását.
Az 1930-as évek közepére kialakult és szerte a világon uralkodóvá vált irányzat jellemző szemléletét Hevesy Iván foglalta össze. Rámutatott arra, hogy a fotó témakörében gazdagodás, kiszélesedés jelentkezett az előző időszakhoz képest, de a fotósok szélesebb rétege csak mérsékelten, „túlzások” nélkül vette át a technikai újdonságokat, igyekezett összeegyeztetni a régit az újjal, próbálta kiegyenlíteni az ellentéteket. „Az élet és a valóság fényképi kifejezésben érvényesül ugyan a realizmus, de bizonyos mérséklettel és óvatossággal, a megmozgatóbb, mélyrehatóbb hatások kerülésével. Ennek öncélú esztétikai programjuk is ellenszegülne...A kor fotóművészei abban látták társadalmi hivatásukat, hogy gyönyörködtessék embertársaikat a világ fényképeken összegyűjtött ,szépségeivel', másrészt pedig ők maguk szellemileg birtokba vehessék a valóság vizuális gazdagságát."
Mivel az öncélú szépséget a kifejezés erejénél, igazságánál többre értékelték, a hangsúly a tartalomról a formai elemekre, a harmonikus képpé alakításra tevődött át. Arra törekedtek, „hogy a fotóművészeti alkotásban gyönyörködő szemlélőt ne zavarják formálási zökkenők, ugyanúgy, mint ahogyan a fotóművész is távol tartja őket olyan témáktól, amik mélyreható emberi igazságukkal, felrázó realizmusukkal megbonthatnák az esztétikai ,élvezés' harmóniáját, a szemlélő lelki egyensúlyát." (Hevesy). A harmonikus, kiegyensúlyozott képalakítás követelménye, a már említett formai ismérvek kizárólagosságának szabálya, például megakadályozta spontán, életszerű szituációk, riportos témák, így erőteljesebb mozgások ábrázolását, mert az megnehezítette a kép előre történő megkomponálását, vagy veszélyeztette egyensúlyát.
A fotósokat megrészegítette a fotó egyik kifejező eszközének, a fénnyel való alakításnak gazdag lehetősége, és sokan egyedüli céljukat pompás fényárnyék hatások elérésében látták. „A ma művészi fotográfiájának lehetősége: a festőiességtől mentes tiszta fotó, mely lerázott magáról minden utánzó megnyilatkozást és mint új művészet, teljesen elszakadva a régi fotográfiától, itt áll előttünk, mint a fényjáték monokróm ábrázolója. A ma fotója teljesen eltér a régi fotográfia kifejezési módjától úgy meglátásban, mint technikában. A ma fotografálója látja a napot és annak ezernyi játékát, a vizet gyönyörű csillogásával, a mozgást, a gépet, az embert, az állatot, a természetet és mindent, de nem úgy, mint a közelmúltban, hanem szabadon és fotografikusan és realisztikusan játszik a fénnyel, hogy visszaadja annak minden varázslatos szépségét úgy, ahogy azt más művészettel kifejezni nem lehet.” - írta Balogh Rudolf (1879-1944), az új irányzat egyik legkiválóbb hazai amatőr fényképezője, a magyaros stílus néven fémjelzett amatőr irányzat vezéralakja.
A tökéletes technikát, a hibátlan egyensúllyal épített kompozíciót preferáló, a teljes nyugalmat, társadalmi közömbösséget hirdető szemlélet tartalmi szegénységét még kiáltóbbá teszi, ha képeik világát szembesítjük a kor valóságával. Megdöbbentő az a körülmény, hogy roppant társadalmi, gazdasági és politikai feszültségekkel terhes korban vált általánossá. így az 1930-as években széles körben világszerte elterjedt tiszta fényképiség csak a fotóművészet formáját, valóságtól elszakadt kifejező eszközeit újította meg, szabadította fel az előző korszak megkötöttségei alól. A fényképek tartalmának megújítását, korszerűvé tételét az élet realitásaihoz közel álló fotóriport és a társadalmi változásért folytatott harcot vállaló szociofotó hajtja majd végre a következő évtizedben.
V É G E
Forrás: Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.
