Farm Security Administration (FSA)

2013. november 10. Mai Manó Ház

Az egyik talán legismertebb szocio-dokumentarista kép Dorothea Lange felvétele a hivatalos képleírás szerint egy 32 éves, hétgyerekes anyáról, aki 25 évesen került Kaliforniába, ahol megözvegyülve, borsószedésből tartotta fenn magát és gyerekeit. A képhez, mint sok más híressé vált felvételhez mindenféle anekdoták kapcsolódnak a készülés körülményeiről vagy épp a kép utóéletéről. A sorozat egymást követő elemei teljes egészében megtekinthetők a Library of Congress adatbázisában, így jól nyomon követhető, miként dolgozott a riporter. Látszik, hogyan kerül közelebb az asszonyhoz, akivel vélhetően beszédbe is elegyedett, hogy meggyőzze, hagyja magát és gyerekeit lefényképezni, hisz ezzel nem csak másoknak, de magának is segít. A cseroki indián származású Florence Thompson egy 1978-as interjúban azt mondta, nem akarta, hogy fénykép készüljön róla, hisz úgy sem kap érte egyetlen fillért sem, és még a nevét sem kérdezték meg. Lange állítólag azt is megígérte neki, hogy küld egy másolatot, amit sosem kapott meg. Lange ekkor a New Deal keretében létrehozott Farm Security Administration (FSA/Mezőgazdaság-védelmi Hivatal) tájékoztatási irodájának dolgozott, amelynek fő feladata az volt, hogy a válság éveiben elszegényedő, vagy a rossz időjárási viszonyok miatt tönkremenő farmereken segítsenek. Eleinte állami tulajdonú földeken akartak munkát adni nekik, később viszont földvásárlási kölcsönökkel segítették számukra az újrakezdést. Az FSA-n belül 1935 és 1944 között működött az információs részleg Roy Stryker irányításával, azzal a céllal, hogy megismertesse Amerikát az amerikaiakkal. Ennek érdekében megannyi fotóst alkalmazott, köztük Lange-t, Evanst, Arthur Rothsteint, Ben Shahnt, Gordon Parks-ot, Marion Post Wolcottot, Russell Lee-t és másokat. Ők összesen mintegy 177 000 felvételt készítettek szerte az országban. Feladatuk az volt, hogy fényképeikkel meggyőzzék a nézőket a kormányzati program hasznosságáról. Lange empatikus, kicsit szentimentális, de mindenképp optimista képei különösen alkalmasak voltak erre. 

howard_greenberg_dorothea_lange_migrant_mother-web.jpgFotó. Dorothea Lange: Migrant Mother, Nipomo, California 1936
© Library of Congress Courtesy of Howard Greenberg Collection

Ben Shahn grafikusnak és litográfusnak tanult, a harmincas évek elejére pedig kidolgozta saját realista festői stílusát. 1935-ben került Walker Evans révén kapcsolatba Roy Strykerrel, aki őt is bevette csapatába. Shahn azonban nem csak a fotográfiai munkában vett részt, hanem grafikai feladatokat is kapott a hivataltól és társintézményeitől. Leginkább Arkansas államban dolgozott, ahol főleg afroamerikai gyapotszedő munkásokat fényképezett, akiknek nem csak nehéz munkakörülményeit, de szegényes életviszonyait is bemutatta. 

bs_1935.jpgFotó: Ben Shahn: Gyapotszedők, Pulaski, Arkansas | Cotton Pickers, Pulaski, Arkansas, 1935

Arthur Rothstein, aki Strykert még a Columbia Egyetemen töltött évei alatt ismerte meg, az elsők között volt a hivatal alkalmazásában. Egyik korai megbízása arra szólt, hogy az Oklahoma állambeli homokviharok sújtotta vidékről hozzon anyagot. Ekkor készítette a Fleeing a Dust Storm címen ismertté vált képet, amelyen egy férfi és két gyerek keres menedéket egy düledező viskóban. A kép sok hasonló felvétellel együtt a korszak jelképévé vált. James Curtis 1989-ben megjelentetett Mind's Eye, Mind's Truth: FSA Photography Reconsidered című könyvében többek között erről a képről is azt állította, hogy megrendezett. Alaptézise ugyanis az volt, hogy a hivatal számára készült képek nem igazi terepmunka eredményei voltak, realizmusuk pedig önkényes, kiszámított és erősen stilizált. Nem teljesen alaptalan Curtis gyanúja, mivel Rothstein maga is eltérő módon mesélte el képei készítésének történetét, ami nem csak a híres, fehérre aszott marhakoponyára igaz a dél-dakotai síkságon, hanem az oklahomai homokviharban rögzített képre is. Curtis kritikusai viszont úgy látják – többek között a Florence Thomsonnal interjút készítő Bill Ganzel –, hogy a bizonyítható módosítások, beavatkozások, mit sem változtattak a lényegen – a mély szegénységen és a kilátástalanságon. (Pfisztner Gábor)

ar_1936.jpgFotó: Arthur Rothstein: Homokvihar, Cimarron megye | Dust Storm, Cimarron County, 1936

(forrás: weru.ksu.edu; www.loc.gov)

Ezeket a fotókat a Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon 2013-ban a Mai Manó Házban is bemutattuk..

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása