W. Eugene Smith azon riporterek közé tartozik, akik tevékenységükkel hozzájárultak a hétköznapi ember hősies helytállásáról szóló nagy elbeszélés vizuális megjelenítéséhez. Sajátos munkamódszere volt. Az eredetileg Lóránt István kezdeményezésére elkezdett pittsburghi fémmunkásokat bemutató sorozatát három hét alatt akarta elkészíteni, amiből három év lett, melynek során több tízezer felvétel készült. Az anyag terjedelme miatt sosem került egészében bemutatásra, bár több albumot is megjelentettek belőle. Sokan Smith nevéhez kötik azt a sajátos dokumentarista irányzatot, amely a fotóesszé nevet kapta. Az esszé hozzávetőleges meghatározása szerint olyan vitára serkentő értekezés, amely gondolatok, álláspontok tisztázására tesz kísérletet, illetve további párbeszédre késztet. Fontos jellemzője, hogy a szerző eltekinthet a tudományos diszciplínák módszertani megkötéseitől és sokkal szabadabb formákat alkalmazhat. Smith fotóesszéinek is ezek jelentik legfőbb jellegzetességét; a személyes megközelítés és ábrázolásmód, a kötetlenebb forma és a műfaji korlátok kitolása vagy átlépése, valamint az általa feldolgozott téma társadalmi szintű megvitatása. 

Fotó: W. Eugene Smith: Egy acélmunkás portréja, Pittsburgh | Portrait of Steelworker, Pittsburgh, 1955-1956
© W. Eugene Smith/Magnum Photos 

(forrás: phototechmag.com)

Bár a háború alatt és néhány évig még azt követően is a Life magazinnak dolgozott, kapcsolata a szerkesztőivel nem volt felhőtlen. 1955-ben a Magnum ügynökséghez került, ami megadta neki a lehetőséget, hogy akár évekig is hosszasan és elmélyülten dolgozzon egy-egy sorozatán. Azóta legendássá és műfajteremtővé vált riportjai közül a legjelentősebbek a Country Doctor, a Spanish Village, az Albert Schweitzert bemutató A Man of Mercy, a Pittsburgh és utolsó nagy munkája a Minamata, amely egy japán halászfalu lakóinak tragédiáját mutatja be. W. Eugene Smith azon fotóriporterek közé tartozott, akik a kisfilmes kamera (35 mm-es Leica) használata mellett is törekedtek a minél tökéletesebb képi minőségre, legyen szó élességről, tónusgazdagságról és éles kontrasztviszonyokról. Mindemellett kifejezetten jól használta a nagy érzékenységű kis formátumú filmeknél fellépő erős szemcsézettséget, az erős kontrasztokkal pedig kifejezetten drámai hangvételt kölcsönzött legtöbb felvételének. 

Fotó: W. Eugene Smith: Wales-i bányászok három generációja | Three Generations of Welsh Miners, 1950
© W. Eugene Smith/Magnum Photos

(forrás: iphotocentral.com)

Szimpatizált a második világháború után meghatározóvá váló humanista eszmével, amelyről a korszak fotográfiai gyakorlata később a nevét kapta. Víziója az emberiségről, az ember lehetőségeiről és feladatairól teljesen összhangban állt azzal, amire Edward Steichen híres, 1955-ben a New York-i MoMA-ban megrendezett Family of Man (Az emberiség családja) kiállítása felhívta a figyelmet, az ember méltóságára, kreativitására és tettrekészségére, aminek köszönhetően képes egy jobb élet lehetőségét megteremteni mindenki számára. A kritikusok ugyanakkor épp azt kifogásolták, hogy a kiállítási anyag épp csak azt nem mutatja meg, ami a világban valóban történik. A külföldet is megjárt válogatásból Steichen összeállított egy katalógust is, amelynek utolsó, záró képét Smith-től választotta. A Walk to Paradise Garden középpontjában két, egymás kezét fogó gyerek áll, akik az erdő sötétjéből kilépnek a fényben úszó tisztásra. Smith természetesen nem tudhatta, hogy képe évtizedekkel később inkább szimbolizálta a dokumentarista fényképezés búcsúját a humanizmus eszméjétől, sem mint a jövő emberének egy derűsebb korszak eljövetelébe vetett reményét.

Ezeket a képeket most a Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon is megtekintheted.