Tőry Klára az egyetemes fotótörténetet bemutató könyvét, melynek címe: A fényképezés nagy alkotói, már olvashattátok blogunkon. Klára már akkor jelezte, hogy szeretné a magyar fotográfusokról írt munkáit is a Mai Manó Ház blogján látni. Mi ennek nagyon örültünk és természetesen örömmel vettük a felajánlott lehetőséget. Elsőként a hazai szociofotó egyik jeles képviselőjéről, Langer Kláráról szóló háromrészes írását olvashatjátok blogunkon. A bejegyzésben található fotók közléséhez Schultz Györgytől és Pőcze Attilától kaptuk az engedélyt.
Schultz György a Langer-hagyaték őrzője és egyben a képjogok birtoklója. Pőcze Attila pedig a Vintage Galéria Modern Magyar Fotográfia című kiadványából válogatott Langer Klára képek publikálásában segített nekünk. Köszönjük!
Fotó: Kálmán Kata: Langer Klára portréja (Jogtulajdonos: Schultz György, MFM)
A hazai szociofotó-mozgalom soraiban számos nagy tehetségű női fotográfus működött. A szociofotózás az 1930-as években három fotóművésznő, Kálmán Kata, Sugár Kata és Langer Klára munkásságában a legmagasabb művészi színvonalra emelkedett. Egy Langer Klárával készült interjú lejegyzője írta: „Ha semmi más nyoma, dokumentuma nem lenne az 1945-ös történelmi fordulatnak, csak a Langer-fotók, a néző ezekről is sok mindent megtudhatna a lényegről.” (1)
Langer Klára 1912 január 23-án Budapesten, zsidó polgárcsaládba született. Anyja Weisz Adél, apja Langer Simon lakberendező, egy időben magánhivatalnok volt. A szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére, iskoláztatására. Langer Klára idősebb bátyja, Károly mérnök, ifjabb bátyja, Sándor orvos lett. Akkoriban még a polgári családokban is ritkaság volt, ha a leány a szokásos polgári iskola helyett gimnáziumban tanult, s széleskörű műveltségre tett szert. A megfelelő taníttatást és jóféle szakmát nyújtó szülői ház többféle életút lehetőségét kínálta. A fővárosi kislányt egy kis erdélyi faluban, az Arad megyei Almáson paraszti életformát folytató nagyszüleinél töltött nyarakon egész életre meghatározó élmények, benyomások érték. Mély nyomot hagyott lelkében a falusi élet súlyos szociális gondjainak megismerése. „Pesten születtem, de gyermekkorom legszebb emlékei egy kis erdélyi faluhoz és parasztjaihoz fűződnek. Gyermekkori élményeim indítottak arra, hogy a magyar és román paraszti élet fotós-szociográfusa legyek.” (2) - mondta. 1930-ban az Andrássy úti Mária Terézia Leánygimnáziumban érettségizett, utána szülei kívánságára kenyérkereső szakmát nyújtó textiliskolában szabás-varrást tanult. De eredetileg festőnek készült, így ezzel párhuzamosan Szőnyi István esti iskoláját látogatta, ahol a haladó gondolkodású fiatalság több, sokat ígérő tehetségével ismerkedett meg. Majd reklámgrafikával foglalkozott, Nemes György grafikusművész volt a mestere, reklámrajzolást, betűírást, nyomdai eljárásokat tanult.
Fotó: Langer Klára: Munkács, 1943 Courtesy of Vintage Gallery
A rajzolás és festés mellett a nyári szünetekben az országot és Erdélyt járva amatőr alapon kezdett fényképezni. Művészi kifejező eszközéül végül a fényképezést választotta. „Festőnek készültem, Szőnyi István tanítványa voltam, de úgy éreztem, nem vagyok elég tehetséges, ecsettel nem tudnám kifejezni elég hatásosan véleményemet, ítéletemet az életről és a világról. A fényképezőgépet választottam.” (3) Ezt követően 1934-37-ben inas és segéd évek következtek, fényképészetet tanult: a később Amerikában ismertté vált Révész-Bíró műtermében szabadult mint segéd, majd Reismann Mariannál tanult tovább, s szerezte meg a mesterlevelet. Szintén ott tanult fényképezni Révai Dezső, a tragikus sorsú Sugár Kata és mások. A harmincas évek közepétől kezdve – miközben a mindennapi kenyeret a reklámfotó és megrendelésre készült gyermekfényképezés biztosította számára – bejárta az országot s járt európai vándorúton is. Figyelme tudatosan a szociofotó felé fordult. Először 1934-ben Sugár Katával Erdélyt járta be, a következő években csaknem az egész országot bebarangolták. Nógrádban, Hevesben paraszt- és bányászportrékat készítettek. 1936-ban gyalogosan európai vándorútra keltek, Olaszországban jártak. Langer Firenzében, a csodás műemlékek szomszédságában is meglátta a járdaszélen, karjára dőlve alvó munkanélkülit. A nyomor, a kilátástalanság, a kitaszítottság jelképeként mutatta, egyhangú, szürke tónusok vigasztalanságával festette környezetét.
Fotó: Langer Klára: Zsidó fej, Rahó, 1943 (Jogtulajdonos: Schultz György, MFM)
A század első felének avantgárdjából indulva jutott Langer a baloldali politikai mozgalmakhoz. Sugár Kata és férje Sugár Andor festőművész közvetítésével került kapcsolatba a Szocialista Képzőművészek Csoportjával, s velük kezdett részt venni a hazai szociográfiai mozgalom munkájában is. A két világháború között Magyarországon Szociáldemokrata Párt keretei között működő, valójában a Kommunista Párt irányítása alatt álló képzőművészeti csoport tagjai részt vállaltak az illegális pártmunkából, összejöveteleiken a művészet társadalmi szerepét, feladatait vitatták meg. A falukutatást, a magyarországi nyomor, a társadalmi elesettség feltárását írók és fényképezők együtt vállalták. A 30-as évek valóságának pontos, szociológiai hitelű és teljességű vizuális dokumentációját, a művészet eszközével készített precíz diagnózisát tárták kortársaik elé, s hagyták ránk. Hatásukra a 30-as évek második felében Langer már elméletileg, ideológiailag megalapozottan folytatta fotografáló útjait. Fényképeinek témája a parasztok és munkások élete volt, évekig fényképezte a magyar vidéket és Erdély szegényeit. Ekkoriban születtek életműve legjobb képei. „Társadalmi érzékenysége és modern avantgárd szemlélete mellett talán a minden szenvedés iránt annyira érzékeny nőisége is közrejátszott abban, hogy szociofotóinak máig tartó ereje és hatása van. Az Aratás, vagy az Üldözöttek című sorozata nemcsak társadalmi-történeti dokumentum, de a korszerű, progresszív formanyelvű magyar fotóművészet megbecsült darabja is” (4) - írta 2000-ben, halála után közel harminc évvel a Vintage Galériában rendezett kiállítása kapcsán Egy érzékeny szem: Langer Klára című írásában a Magyar Hírlap.
Fotó: Langer Klára: Munkács, 1943 Courtesy of Vintage Gallery
A 30-as években a társadalom szélesebb rétegeihez csupán a paraszti élet idillikus ábrázolása jutott el, a magyaros stílust képviselő amatőr művészfotográfusok képei kaptak széleskörű publicitást, kultúrpolitikai támogatást. Amit a szociofotósok a 30-as években bemutattak, az csaknem ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Langer képein, - melyek súlyos vádiratként hatnak ma is - a ’másik Magyarország’ jelent meg. A szociofotós lehetőségeit így jellemezte Langer: „Abban az időben nekem soha nem volt megbízóm. Gyalog jártam az országot, vállamon kis motyóm, hátizsákban a munkához szükséges anyag. Kevés pénzem volt, de ez nem fájt. Sokkal keservesebb volt, hogy képeim nem juthattak el a közönséghez. Csak szűk szakmai körben ismerték. Az egyik képeslap jóindulatú szerkesztője meg is mondta egyszer: Ezeket a fotókat nem lehet közölni. Olyan mindegyik, mint egy lázító vezércikk.” (5) Langer Klára szociofotói itthon nem kaphattak publicitást még a polgári-baloldali Est lapokban sem, melyek a külföld társadalmi gondjairól beszámoltak, de a hazai valóság mélységeinek feltárásától többnyire elzárkóztak. Langer a jelenségeken keresztül a második világháború előtti korszak széles társadalmi összefüggéseit, az általánosan emberi és konkrét társadalmi megnyilvánulásokat tárta fel úgy, hogy a külvilág jelenségeivel együtt megrendítő komolysággal és szenvedéllyel rögzítette a maga emberi állásfoglalását is. Fotóit mindenkor emberszeretete, szilárd világszemlélete, szenvedélyes állásfoglalása, gazdag érzelmi világa hevítette és alakította művészi stílusát. Tekintetét és fényképezőgépét mindig a jellemző társadalmi jelenségekre irányította. Ezek alatt az utak alatt készült anyagait – fotográfiánkban új módszert alkalmazva – nagyszabású, sorozatokba rendezte. Így születtek meg az Üldözött emberek, cigányok, zsidók, örmények, négerek, az Aratók, majd a Munkások, munkanélküliek című sorozatai, a múlt társadalom döbbenetes dokumentumai.
Fotó: Langer Klára: Munkanélküli, Firenze, 1936 (Jogtulajdonos: Schultz György, MFM)
A háború éveiben újra járta az országot. 1943-ban Kárpátalján az Üldözött emberek sorozatát a hagyományokat érintetlenül őrző, zárt zsidó közösség képeivel bővítette. Langer különös rokonszenvvel vonzódott az üldözöttekhez, a fajukban is megalázott emberekhez. Az évezredes bánatot, rettegést és szomorúságot mutatta meg a Zsidó fiú vagy a Cigányasszony tekintetében. „Arcukon a nyomorúság és hiábavaló robotosság bélyegeivel, szomorú tekintettel, de mégis eltökéltséggel és öntudattal merülnek bele a világba, még akkor is, ha lehajtott fejjel maguk elé merengenek, de még inkább ha a tiltakozás fejvetésével fogta meg őket fotográfusuk” (6) – írta Hevesy Iván. Az egységes koncepció alapján, drámai sűrítéssel szerkesztett képsorozatok sajnos csak töredékben maradtak fenn, az anyagok nagyobb része a háborúban megsemmisült, elveszett. Minthogy itthon a nagy gazdasági válság és általános munkanélküliség éveiben alig jutott munkához, 1938-ban Párizsba ment, lapillusztrátorként dolgozott. Képei – köztük magyarországi szociofotói is - Clara Langer aláírással a francia baloldali lapokban jelentek meg, de a háború kitörésekor haza kellett jönnie. A háború alatt üldözöttként feketén dolgozott, gyermekfényképezésből tartotta fenn magát. 1944-ben grafikai és fényképészi tudását az üldözöttek számára készített hamis okmányok készítésében hasznosította. A háború után a zsidóüldözésekben elpusztított barátnőjének két kisfiát fogadta örökbe, nevelte fel. Tanítványával, majd munkatársával, Sándor Zsuzsával nyitott műtermet, folytatta reklámfotográfiai tevékenységét. (Tőry Klára)
Fotó: Langer Klára: Sámfa, 1940-es évek Courtesy of Vintage Gallery
(1) D.T.: Paraszti képes krónika. Beszélgetés Langer Klára érdemes művésszel. Szabad Föld, 1962.04.22. 8. o. (2) D.T.: i.m. 8.o.
(3) D. T. : i.m. 8.o.
(4) Langer Klára. Egy érzékeny szem. Magyar Hírlap. 2000. 09. 12.o.
(5) D.T.: i.m. 8.o.
(6) Hevesy Iván: A magyar fotoművészet története. Bibliotheca K. Budapest. 1958. 140. o.
Langer Klára fotóművészt bemutató sorozatunk következő részét ITT találod.
Köszönjük Tőry Klára, Schultz György, a Digitális Fotómagazin és Pőcze Attila (Vintage Galéria) segítségét.
