Az 1954-ben Peruban autóbalesetben elhunyt Werner Bischof a halála előtt beutazta Délkelet-Ázsiát, és hosszabb időt töltött Peruban is. A svájci fotográfus pályája kezdetén divat- és reklámfényképezéssel foglalkozott. A háború alatt és főként a háború miatt fordult figyelme a sajtó felé. Meggyőződése volt, hogy nem lehet többé hagyományos értelemben fotóművészettel foglalkozni. A fotográfus felelősséggel tartozik, és arra kell törekednie, hogy a fényképezésben rejlő technikai lehetőségeket a végsőkig kihasználja, és segítségével hozza létre az események hamisítatlan dokumentumát. Bischof egykori előfeltevései ma már ugyan nem állják meg a helyüket, számára mégis olyan imperatívusszá vált ez a megközelítés, amely végigkísérte tragikusan rövid szakmai tevékenységét. Bárhová is utazott, a szenvedésben, a kiszolgáltatottságban, a nyomorban élők gesztusaiban, arcjátékában igyekezett mindig meglátni a tartást és a ragaszkodást az élethez. Nem vonzották a szenzációs események, a látványos helyzetek. A hétköznapi helyeken és szituációkban kereste a harmóniát és a szépséget. A háborús pusztításokról a du című svájci lapnak tudósított, az indokínai háborúról a Paris Match-nak.
A háború után, 1946 tavaszán Németországban dolgozott, ahol nem annyira a rombolás nyomai ragadták meg, hanem az emberek, akik próbálták túlélni a háború utáni fizikai, szellemi és lelki nyomort. Az itt készült képeit a Heute című, az amerikai megszálló csapatok közigazgatási szervezete által Münchenben megjelent lap (ahol Ernst Haas is publikált, és amelynek Inge Morath volt az ausztriai tudósítója) közölte. Egy évvel korábban a du szerkesztőjével és képszerkesztőjével, Emil Schultes-szel utaztak Franciaországba és Hollandiába hasonló szándékkal: beszámolót készítettek a háború utáni újjáépítés kezdeti szakaszáról. Amellett, hogy Németországban dolgozott, a Swiss Relief nevezetű szervezet számára készített beszámoló és dokumentációs anyagokat Olaszországban, majd Görögországban.
Fotó: Werner Bischof: Hajdúhadház, Magyarország, 1947. © Werner Bischof / Magnum Photos Keressük a világhírű fotós képén szereplő személyt!
Keressük a Mai Manó Házban most látható, Magnum Elsők kiállításunk egyik világhírűvé vált fotográfusának Hajdúhadházán készült portréján szereplő kisgyereket (ma már talán nagyszülőt) vagy hozzátartozóit, ismerőseit. Segíts nekünk abban, hogy Werner Bischof ikonikus portréjának történetét megismerhessük, hogy megelevenedjen a 67 évvel ezelőtt készített fényképe. Ha bármilyen információd van a Life magazinban is megjelent sorozat szereplőjéről, írj nekünk a zsanett.pinter@maimano.hu e-mail címre vagy hívj minket a 06/1 473 2666-os telefonszámunkon. Köszönjük!
1947-ben és 1948-ban járt Magyarországon és Romániában, részben a Swiss Relief-projektek miatt. Ekkor készült néhány meghatározó felvétele, például a megrongálódott tetejű Keleti pályaudvaron vagy Hajdúhadházán, illetve a Citadellánál. Ezekből a fényképekből jelentetett meg egy válogatást a LIFE is 1949-ben. Bischof nem volt boldog tőle. Bár elégedett volt a tizenegy oldalon publikált anyaggal, bosszantotta a szöveg, amelyben a kelet-európai országokról már a vasfüggöny mögötti világ részeként írtak.
A Magnum első kiállításán bemutatott felvételei nem rendeződtek sorozattá, korábbi riportjainak egy-egy felvételéből válogattak, megemlékezve az akkor már egy éve halott munkatársról. Ezek közül is a legismertebb a perui fiúról készült képe, amelyet nem sokkal a végzetes baleset előtt készített. Az Úton Cuzco felé egy korszak emblematikus felvétele lett, amelyben benne rejlik mindaz, amit ekkor „humanista fotográfia” alatt értettek. (írta: Pfisztner Gábor, szerkesztette: Csizek Gabriella)
Werner Bischof fotónaplójának további képeit most a Mai Manó Házban is megnézheted.
